Ami a szex ideális gyakoriságát illeti, a párok véleménye meglehetősen változó. A kapcsolat elején a legtöbb ember számára nincs az a mennyiség, ami elég lenne, később azonban már könnyebb kielégíteni a vágyakat, bár a hosszú kapcsolat alatt sem mindig lángol ugyanolyan erősen a szenvedély.

Az optimális nyilvánvalóan az, ha mindenki annyiszor szexel, ahányszor jólesik, de mivel a kapcsolatban általában kettőn áll a vásár, joggal merül fel a kérdés, hogy kinek. A vágyak nem lehetnek mindig összhangban, nem csoda hát, hogy a szex igen gyakori konfliktusforrás. Könnyű lenne azt mondani, hogy az igazság középen van, és a vágyakat átlagolva megkapod azt a számot, ahányszor hetente érdemes ágyba bújni, de a szex jóval többről szól, mint a testiség.
Általában a férfiak libidója erőteljesebb, de persze az is előfordulhat, hogy csak a szám nagyobb, amit mondanak. Arra ugyanis, hogy hetente hányszor bújnának ágyba, többen is azt válaszolták, hogy inkább napi szinten mondanának számot, ám a gyakorlatban már egészen másképp működik a vágyuk.
Előfordulhat ugyanis, hogy éppen a pasi az, aki kevesebbel is beérné, de általában heti ötnél nem szívesen adják alább. A nők számára heti négyszeri ágyba bújás lenne az ideális. Azt is érdemes azonban figyelembe venni, hogy a többség szerint nemcsak a hagyományos aktus számít szexnek, de az alternatív gyönyörszerző módszerek - mint az orális szex - is beleszámítanak ebbe az értékbe.
Bár a vágyak tükrében heti négy-öt szeretkezés lenne az ideális, a legtöbb pár valójában csak heti két-három alkalommal szeretkezik. Sokan vannak, akik a konfliktusmentes időszakokban vágyaiknak megfelelő nemi életet élnek, azonban a tapasztalatok szerint a túl sok munka és a stressz legelőször a szexuális életen hagyja rajta a nyomát.

A hosszú párkapcsolatban természetes, hogy vannak jobb és rosszabb időszakok, de arra mindenképpen ügyelj, hogy, ha nehezebb periódusba érkeztek, akkor se nyugodj bele a helyzetbe, hogy egyre ritkábban bújtok ágyba! Ha ugyanis ritkán szeretkeztek, egyre kevesebb alkalom lesz, amikor ellenállhatatlanul megkívánjátok egymást. A rendszeres nemi élet ezzel szemben a vágyat is egyensúlyban tartja, ugyanis a szexuális aktus során oxitocin szabadul fel, ami a nő és a férfi szervezetében is fokozza a nemi vágyat.
A tudományos kutatásokból az derült ki, hogy azoknak a nőknek, akik hetente minimum egyszer élnek szexuális életet, rendszeres a menstruációjuk. Heti két alkalom már az immunrendszerre is jó hatással van, három szeretkezés pedig az alakod megőrzésében is segíthet. A babavárás szempontjából a szakemberek szerint háromnaponta ideális az ágyba bújás, hiszen ennyi idő alatt termelődik a fogamzáshoz szükséges mennyiségű hímivarsejt a férfi szervezetében.
A tudományos tények sem egybehangzóak tehát, mivel azonban a szex jóval több, mint karcsúsító mószer, immunerősítő és a gyereknemzés eszköze, a párkapcsolat során mindenkinél más lehet ez az érték.
A legfontosabb, hogy pároddal közös szexuális ritmusotok alakuljon ki, ha ugyanis valamelyikőtök következetesen többre vágyik, mint ahányszor a másik kívánja a szexet, az hosszútávon konfliktushoz vezethet. Ha kevesebbszer szeretnél ágyba bújni, mint párod, ennek az okát mindenképpen beszéljétek meg, hiszen, ha a háttérben érzed a nyomást, az könnyen szexuális zavarokhoz vezethet.
Ha bármelyik fél kényszernek érzi a szexet, kevesebbszer is kívánja majd, ellenben, ha nincs lelki nyomás, a ritkább együttlétek is kielégítőbbek lehetnek. Mindenesetre, ha átlagos libidóval rendelkeztek, ahhoz, hogy szexuális életetek egészségesen működjön, és mind testileg, mind lelkileg megadjátok egymásnak azt a minimumot, amire a párkapcsolatban szükség van, hetente kétszer érdemes ágyba bújni. Időnként ez változhat negatív irányba, de tegyél róla, hogy a nehezebb időszakok után pozitív kilengés is legyen!
Akaratod ellenére természetesen nem kell ágyba bújnod pároddal, ha azonban valamilyen lelki konfliktus vagy egészségügyi probléma miatt nem kívánod a szexet, beszéld meg vele a helyzetet, és próbáljatok közös erővel változtatni.

Előfordulhat, hogy a szexuális bajok megoldásához szakember segítségére is szükség lehet: ha nem tudtok közös erővel megoldást találni, keress fel egy szexuálterapeutát vagy egy pszichológust! A hosszú kapcsolat során azonban érdemes újra és újra abba is energiát fektetni, hogy ugyanolyan kívánatosak legyetek egymás szemében, mint az első időkben.
A nők nagy része ebben a tekintetben több előjátékra vágyna, míg a pasik változatosabb szexpózokra, de ebben a tekintetben nem feltétlenül kell a közvélemény-kutatások eredményeihez ragaszkodnod. A fő az, hogy időnként szánjatok időt arra, hogy felpezsdítsétek szexuális életeteket, és változatos módon kényeztessétek egymást, hiszen a szex nemcsak a testi vágy kielégítéséhez elengedhetetlen, de a kapcsolat intimitását is javítja.
| Nyerj izomstimuláló alakformáló övet! |
| Nyerj WAMP táskát és WAMP figurát! |
| Nyerj páros belépőt a Borfesztiválra! |
| Nyerj sztriptíz-aerobik DVD-t! |
| Botrányos kép! Diana hercegnő, ahogy sosem láthattad |
| Titkos bunkerek Magyarországon |
| Tragikus hirtelenséggel elhunyt a népszerű színész |
| Rejtélyes találmányok, melyeket máig nem ért a tudomány |
| Help desk munkatárs |
| Banki Tanácsadó |
| Számviteli ellenőr |
| Marketing szakember |
| Kapcsolati munkatárs |
| Pénzügyi Kontroller |

