18

Csak felnőtteknek!

Az általad letölteni kívánt tartalom a hatályos jogszabályok szerint a kiskorúakra káros hatással lehet. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz ne férjen hozzá kiskorú, használj szűrőprogramot!

Mikor hív vissza a pasi?

Ezt akarja tőled!

Megvolt a randi, és te a telefont várod, ami a szívedben esetleg már megszólalt? A legilletékesebb, a férfi elárulja, meddig ülj tűkön!

Bőrharisnyává leszünk jó háromezer karakterig, és lekövetjük a hapsigondolkodás nyomát a kegyetlen Kábelerdőn keresztül egészen a mocsaras és rossz hírű Üzenetrögzítős tengerekig. Mert milyen egy kedves fiú volt ő kedden! De akkor miért nem hív vissza?

Vagy miért szerda hajnalban, öt perccel azután, hogy elháltuk az első éjszakát? Illetve mit akar elérni, mikor majd’ három nappal később tárcsázza azt a nehezen elkuncsorgott telefonszámot, és ahelyett, hogy egyenesen beszélne, negédes hangon franciára fordított Szécsi Pál slágereket danász? Következzék cseppnyi tudományosan megalapozott numeralógia, mely tudományág a férfinak a női nem felé intézett távbeszélési szokásainak elemzésére épült.

Mivel a témát azok a brit kutatók vizsgálják mainapság, kiket a pincében tartunk, és fölöttébb szeretünk kénes-görgős papírördögökkel kínozni, 100%-osan megbízhatónak azért mi magunk sem neveznénk. Mert, bár többnyire meg lehet ítélni a pasi szándékait a telefon időzítése alapján, kivételek, mint ahogy boszorkányok is, akadnak ám szép számmal.

72 órán belül

A jó pasasnak körülbelül három napja van jelentkezni. Előbb nem nagyon fog, és később sem azért, hogy a kiszemeltet egy szekérderéknyi csemete boldog édesanyjává tegye, lehetőleg két héten belül. Slussz-passz: az egész ügyben ez a 72 órás intervallum lehet a döntő tényező, és még akkor sem biztos semmi. Mert nagy igazságot mondunk: vannak rendes fickók, és vannak kevésbé rendesek.
 
Azért fontos ezt jó előre bejelenteni, mert a műfajban rendszerint ez az ismeretlen okozza az egyenletek megoldhatatlanságát. Ha hiba van, azért van hiba, mert azt gondoltuk a pernahajderről, hogy egy szende kiskölyök, közben pedig nem is. Illetve viszont: nagydarab, trollnyi melákunk szíve helyén vattacukor csábít
 

A jó pasas nem megy az ember idegeire azzal, hogy rögtön a csajok nyakára mászik. Ellenben csábítani tud ám, mert hiszen három nap, az nem kevesebb, mint 4320 perc, ami megfelel körülbelül 96 videokazettányi szappanoperának, mely idő alatt ugyebár annyi szépet gondoltál már róla - mint ahogy azt a Heaven Street Seven zenekarban Szűcs Krisztián olyan frappánsan cukormázba énekelte volt.

És randira hívja, és bókol, és érdeklődik, hogy vajon az, amiről a múltkor beszéltek, az első randin, az a kínos valami sikerült-e vajon a lánynak. Aki észre sem veszi, és hopp, a gyűrűsujj köré van csavarva, de azonnal.

Azt már tudjuk, mit akar a pasink: lehet, hogy a tutiba van itt, kérem, belenyúlva. Lehet, hogy erre az úrra számítások alapozhatók. Már csak az a kérdés, hogy jófiú vagy csibész a széptevő.

Minden idők 20 legszexisebb pasija

Nézegess képeket!

Elolvasom

72 órán kívül

A pasas, ha több mint három nap után jelentkezik, véleményünk szerint nem lehet komoly opció. Nem kenyerünk a kombinálás, de tisztességes szándék már csak az úgynevezett szexegyüttható okán sem vezetheti az ilyen figurát.

A szexegyüttható több dolgot is feltételezhet: a startra igen nagy számban egybegyűlt és türelmetlenségükben norvég láncosmetálra tomboló kisfickókat a pasas nemzőszervében esetleg - ez esetben a hívás úgy három és hat percen belül befut, már talán a liftben lefelé. Vagy azt, mint amit jelen esetünkben is, hogy nem pattant a szikra. Vagy éppen pattant, de pattant másfele szintúgy, ennek megfelelően van még vagy három-négy telefonszám, melyek közül, ha csak az úriember fejében is, számos kezdődik úgy, hogy kilencven.

Véleményünk szerint, ha igazunk van, és a lány szintén úgy gondolja, egy-egy kósza, elhullajtott éjszaka belefér az ilyen manusokba. Aztán meg ki tudja: ez végül csak numeralógia, semmi több. Inkonzekvens, mint a férfiak általában. Meg a nők. Meg a világegyetem, úgy cuzammen.

Egy gyors együttlét

A numeralógia alapelve szerint a telefonhívások előbb-utóbb a kéjtől hangos tollasbálba torkollnak. Mese nincs. Ez a már emlegetett szexegyüttható, ami folyton csak bekavar, megnehezít, és bizonytalanná tesz mindent.

Legékesebb gyakorlati példája a szexegyütthatásnak az első éjszaka, melyet mondjuk, a megismerkedés után alig néhány órával töltött el együtt a fiatal gerlepár. Szipolyozhatjuk akár irtózatos grafitkérészekkel a tudósokat a vérpenésztől rémséges alagsorunkban - megnyugtató választ egyikük sem ad. Vagy felhív, vagy nem. Annyi itt az ismeretlen, hogy ember legyen a talpán, aki átlátja mind.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

Ha rendes, de nem szeretne többet: felhív, hamarosan, és közli, hogy csak bugyit akart falni. Ha gonosz, mint a romlott medvecukor, vagy olyan gyáva, hogy görnyedten jár a nyári ég alatt, nem hív fel, de akkor sem, ha puskával kényszerítik.
Három nap, és mindenre fény derül.

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük