18

Csak felnőtteknek!

Az általad letölteni kívánt tartalom a hatályos jogszabályok szerint a kiskorúakra káros hatással lehet. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz ne férjen hozzá kiskorú, használj szűrőprogramot!

4 szabály a szerelemben, amit ne szegj meg

Ha akarsz második randit is

Az ígéretes románc hamar kudarcba fulladhat, ha nem tartasz be bizonyos dolgokat. Tudd meg, mire ügyelj!

Az első randevú izgalmaival nincs vége a nehéz helyzeteknek, hiszen, ha szerelemgyanús a helyzet, akkor csak ezután következik a lesz-e folytatás típusú kételyek időszaka. Számos tippet adtunk már arra vonatkozóan, hogyan kell viselkedned ahhoz, hogy elnyerd a partnered tetszését, és újabb találkát kérjen.

Ezek mellett azonban léteznek olyan íratlan szabályok is, melyeket, ha nem veszel figyelembe, könnyen lehet, hogy a legígéretesebb románc is zátonyra fut az ismerkedés legelején. Tudd meg, mi az a néhány dolog, amit be kell tartanod, ha növelni szeretnéd az esélyeidet a reményteljes folytatást illetően.

Első éjszaka tabu a szex

Az első randevú meghitt környezete és az egyre szenvedélyesebbé váló óvatos érintések érthető módon hatással vannak rád és a partneredre egyaránt. Nem csoda, ha a kibontakozó szimpátiával együtt a vágy is fokozódik, ennek következtében pedig a találkának legszívesebben nem a kapualjban, hanem egyikőtök lakásán vetnél véget.

A carpe diem stílus azonban ebben az esetben többnyire nem célravezető. Lehet, hogy te komolyan gondolnád a dolgot, a hasonló nyitány azonban a pasik szemében nem feltétlenül lendíti tovább az ügyet a folytatás felé. Azt sugallja: túlságosan könnyen lehet téged táncba vinni, és előfordulhat, hogy az éjszaka után már nem leszel elég izgalmas számára egy második randihoz.

Ha tehát szerelmes folytatásra vágysz, mindenképpen tanúsíts némi önkontrollt. Klasszikus, ám célravezető megoldás lehet, ha kivárod a harmadik randit, de a legjobb, ha addig vagy türelemmel, míg mindketten kellően kényelmesen és biztonságban érzitek magatokat egymás társaságában.

14 randiszabály, amit ismerned kell

Nézegess képeket!

Elolvasom

A kis titkokat tartsd meg magadnak!

Ha randipartnered figyelmesen hallgat téged, és szinte mindent tudni akar rólad, örülj neki, hogy nem egy önközpontú alakkal hozott össze a sors. Ezek az előnyös tulajdonságok azonban nem jelentik azt, hogy már az első találkán meg kell vele osztanod az apró titkaidat. Ne feledd, némi titokzatosság sokkal vonzóbbá, érdekesebbé tehet az ellenkező nem szemében, és valószínű, hogy újdonsült lovagod sem arra kíváncsi, hogy az előző párodnak mekkora volt a férfiassága.

Amennyiben túl korán, túl sok információt fedsz fel magadról, az inkább eltávolodáshoz vezethet ahelyett, hogy közelebb érezné magát hozzád. Természetesen nem szükséges a jégkirálynő szerepét sem magadra öltened, de sokkal jobb, ha apránként, fokozatosan feded fel kis titkaidat.

Ne tervezz előre!

Egy hangulatos randi során könnyű abba a csapdába esni, hogy nyíltan tervezgetni kezdesz a következő találkával kapcsolatban. A pasinak azonban mindez túl korai lehet még ebben az időpontban, másrészt úgy gondolhatja, hogy az ő feladata lenne második randit kérni tőled.

Ha azonban te vagy az, aki fél óra után már a következő időpontot szeretnéd tisztázni, azzal túlzott mértékű ragaszkodást és talán némi kétségbeesettséget sugározhatsz.

Amennyiben hajlamos vagy megszegni ezt a szabályt, a pasiknak túl gyorsnak tűnhet a tempó, és megijedhetnek az azonnali kötöttségek lehetőségétől. Ha mindenképpen bizonyítékot akarsz szerezni a másik fél jövőbeli szándékairól, inkább az egyéni terveidről beszélj, így megadod neki a lehetőséget arra, hogy felvesse, mi lenne, ha ezen már közösen vennétek részt. Akkor sem kell kétségbeesned, ha ezekre semlegesen reagál: ettől függetlenül másnap még elhívhat sétálni egy közeli parkba.

Mire vágyik a férfi a párkapcsolatban?

Nézegess képeket!

Elolvasom

Maradj józan!

Az első randevút megelőző izgalom járulékos elem az ismerkedős történetben: van, aki ezt könnyebben, és van, aki nehezebben tudja kezelni. Némi izgalom még előnyödre is válhat, ha humorosan fogod fel a helyzetet, és nem válsz tőle görcsössé. Ha viszont úgy érzed, jól jönne egy ital a feszültség enyhítésére, nyugodtan rendelj egy pohár bort a vacsora mellé, netán egy koktélt a bárban.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

A bevitt alkoholmennyiséget illetően azonban szigorúan tilos túlzásokba esned, különben nem kifejezetten szexi színben tűnhetsz fel a pasi előtt. A cél, hogy önmagadat add, és ne egy alkohollal átitatott képet mutass neki, végtére is ez az az alkalom, amikor véleményt alkot rólad.

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük