18

Csak felnőtteknek!

Az általad letölteni kívánt tartalom a hatályos jogszabályok szerint a kiskorúakra káros hatással lehet. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz ne férjen hozzá kiskorú, használj szűrőprogramot!

3 nőtípus, akit a pasi megkíván

De sosem hagyna el értük

Utána fordul, végigméri, talán még le is vetkőztetné a szemével, de semmi több. Tudd meg, kik ezek a lányok!

A párkapcsolat, sőt, még a házasság köteléke sem jelenti azt, hogy az ember soha többé nem néz másra. Persze a hűség hozzátartozik az egymásnak tett ígérethez, a kísértés elkerülhetetlen a hosszú kapcsolatban, ami még nem feltétlenül jelent egyben bűnbeesést is.

A férfiaknak pedig mi más jelentené a legnagyobb próbatételt, mint a többi nő? Ezen belül is megvannak azonban azok a típusok, akik láttán a legtöbben szorosnak érzik a nyakkendőjüket, de, ha párod megbízható, nincs okod az aggodalomra - bár azt soha nem árt tudni, ki lehet a potenciális vetélytárs.

Az éjszaka királynője

A bulizós csajok az átváltozás mesterei. Nappal ugyanolyanok, mint bármelyikünk, rakoncátlan a hajuk, a szemük alatt karika van, és igen, még a bőrük sem makulátlan. De egyvalamihez nagyon értenek: hogy a fő programra, az esti bulira hogyan varázsoljanak magukból szívdöglesztő pillangót. A hajvasalónak köszönhetően engedelmesen kunkorodik trendi frizurába a borzas korona, egy kis smink és egy rövidke szoknya pedig kész bombázóvá varázsolja őket - ám ezeket a titkokat csak mi, nők ismerjük.

A férfi a végeredményt látja, a tűsarkakon tipegő vágy tárgyát, formás fenékkel, szép bőrrel, szemmarasztaló dekoltázzsal. Igen, még a párral rendelkező pasasok is nagyot nyelnek néha a makulátlan küllemű bulizós csajok láttán, és ez nem csak annak köszönhető, hogy jól tudnak bánni a sminkecsettel és a ruhatárukkal.

A párra vadászó szingli lányok, akik általában kettes-hármas csoportokban járnak mulatni, a flört egyéb eszközeit is bevetik, hogy elnyerjék a férfiak tetszését. Mi tagadás, ez jó eséllyel meg is történik, azonban attól nem kell tartanod, hogy párod elcsábul a baráti sörözésről, és közelebbi ismeretségbe kerül valakivel. Ha ugyanis a látvány be is indít bizonyos fizikai folyamatokat a pasiban, azzal ő is tisztában van, hogy hosszútávon nem erre vágyik, hanem rád.

A pasik kedvenc női testrészei

Nézegess képeket!

Elolvasom

A főnöknő

Szigorú kontyba csavart hajával, sötétszürke kiskosztümjével a főnöknő gyakori szereplője a pasik szexuális fantáziáinak. Persze a valóságban a vezető pozícióban lévő nők korántsem igazodnak ennyire a képzelt sztereotípiához, de nem is a feszes szoknya a legfőbb vonzerejük, hanem a pozíció.

Bár a kapcsolatban sok férfi szeret egzisztenciálisan az erősebbik fél lenni, a hatalom női köntösbe csomagolva igen szexi, amit néha talán meg is kívánnak.

Ám ez nem jelenti azt, hogy egy határozott, szigorú nő rögtön feledtetné velük a partner gondolatát, csak éppen egy kicsit másfelé tereli az agyhullámokat.

A magasabb beosztásban lévő nő alakjához ugyanis szorosan hozzátartozik az önállóság, hogy nincs szüksége férfira ahhoz, hogy megálljon a lábán.

Ez pedig meglehetősen csábító - aki szeretőre vadászik, az talán nemet sem tudna mondani egy hasonló hölgynek, de aki férfiként is hisz a párkapcsolatokban, annak eszébe sem jutna az odaadó társat beáldozni egy fantáziaképért cserébe.

Milyen a tökéletes barátnő?

Ha kíváncsi vagy, milyen tulajdonságokat értékel a férfi a barátnőben, nézd meg videónkat! Összeállításunkból kiderül, hogy a pasik mit értékelnek jobban: a meghitt, intim kapcsolatot és az otthon melegét, vagy egy szexi, hosszú combért cserébe mindezt maguk mögött is hagynák.

Az egzotikus

A magyar nők gyönyörűek, de mi tagadás, egy-egy messziről jött, mosolygós egzotikus lány pár pillanatra a legtöbb férfit képes megbolondítani. Ugyanúgy, ahogy a nők körében is különleges népszerűségnek örvendenek a fekete férfiak, talán nem kis részben a tekintélyes hírnévnek örvendő férfiasságuk miatt. A más kultúrából származó lányok is izgalmasak, mert egy egészen idegen nyelvet beszélnek, más a bőrük árnyalata, tapintása.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

A facér férfiak minden bizonnyal kérdés nélkül fejest is ugranának egy hasonló kalandba, azonban, aki már megtalálta a párját, az nem fog két mandulavágású szempár miatt a hűtlenek útjára lépni. A külföldi utak sem jelentenek tehát vörös riadós veszélyt a kapcsolatotokra nézve: ha egyszer a partnered benned találta meg azokat a tulajdonságokat, amelyekre vágyott, nem fog elhagyni egyetlen egzotikus lánnyal folytatott kalandért sem. Akármilyen hihetetlen ugyanis, a párkapcsolatot illetően a pasiknál is másodlagos szempont a külső, és az egyéniség, a kisugárzás az, ami igazán fontos.

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük