A narancsbőr tulajdonképpen azt jelenti, hogy a bőr alatti kötőszövet meglazult. Ezt az okozza, hogy a sejt közötti állományba egy kocsonyaszerű anyag rakódott le, és a zsírsejtek megnövekedtek. Általában a combon, fenéken, csípőn és hason alakul ki, kezdetben csak akkor látható, ha a bőröd összecsippented, előrehaladott állapotban viszont már állva, nyugalmi pozícióban is.
A helytelen táplálkozás, a mozgásszegény életmód, de leginkább a kevés vízfogyasztás okozza kialakulását, emellett viszont sajnos alkati adottság is lehet.
Csak ha összenyomom a bőröm. Fekvő helyzetben. Álló helyzetben is látszik.
Nagyon régóta. Nem olyan rég vettem észre. Fekvő helyzetben még csak nem régóta vettem észre.
Nagyobbak. Közepesek. Kicsik, nem olyan mélyek.
A combomon, a fenekem alatt. A combomon és a hasamon is. A combomon, a fenekemen és a hasamon is.
Kevesebb, mint 1,5 litert. Kb. 1,5 litert. 2-3 litert.
Hetente egy-két alkalommal. Hetente többször. Ritkán.
Feszesítő testápolót. Kimondottan cellulitisz elleni krémet. Sima testápolót.
Szinte minden nap. Két-három naponta. Hetente párszor.
Nagyobb, mély göröngyöket. Kisebb, nem olyan mély göröngyöket. Közepes göröngyöket.
Hetente egyszer. Kéthetente. Kéthetente vagy ritkábban.
Már regisztráltam, belépek: Felhasználói név: Jelszó:
Még nem regisztráltam, szeretném most megtenni: