Nagy önbarnító-körkép

A tuti módszerek

Már nemcsak a szoknya, hanem a bikini ideje is eljött. Ugye ezt mégsem vehetjük fel a sápadt, fehér testünkre. Szerencsére van megoldás!

Húsvéti tojásvadászat
Retikül
Ez is érdekelhet
Sóbors
Top olvasott cikkek

A legegyszerűbb befeküdni néhány alkalommal a szoláriumba, mi mégis inkább a különböző önbarnító módszereknek jártunk utána, lévén egészségesebbek. Szerencsére már elmúltak azok az idők, amikor az önbarnítás voltaképpen narancssárga foltok elegyét jelentette a testen.

Számtalan módszer közül választhatunk. Ráadásul egyenletesen napsütötte hatást kelthetsz még ruha nélkül is, amit napozással, hacsak nem tartozol a naturisták közé, nehezen érhetsz el.

Az önbarnító

A legklasszikusabb. A barnító krémek a bőrre kerülve megfestik annak legfelső rétegét. A szín fokozatosan alakul ki, pár óra alatt. A legtöbb terméknél meg kell várni, amíg beszívódik, tehát nem éppen indulás előttre kell programozni a barnulást. Sokféle változata létezik: hab, spray, zselé és természetesen krém is. Keresd meg a neked legpraktikusabbat.

Használat előtt mindenképpen alapos radírozás szükséges, különösen a vastagabb területeken, mint a lábfej vagy a térd. Óvatosan a mennyiséggel, különben túlzottan napégette leszel.

Kedvencünk a Sundance - a Drogerie Marktban kapható - önbarnító spray-je, ami olcsó és nagyon jó, bár inkább már napfogta bőrre ajánljuk.

A testápoló

Talán a legjobban használható barnító módszer. Hidratáló testápolóba tesznek kevés önbarnítót. A barnaság csak napok alatt alakul ki, így kontrollálni tudod a színt, ráadásul a bőrödet is hidratálod. Általában több színváltozatban megtalálható, így nem kell a természetellenes hatástól tartanod. Sőt, már UV-szűrőset is vásárolhatsz!

A testápoló használata előtt is radírozni kell, hogy a hatás egyenletes legyen. Használat közben pedig moss többször kezet. A krémezést minden nap meg kell ismételni, a napsütötte hatás általában négy-öt nap múlva lesz teljes. Ezután elég kétnaponta használni.

Kedvencünk a Garnier Nyári tündöklés önbarnítós testápolója, amit nagy kiszerelésben is be tudtunk szerezni.

A kendő

Praktikus, ha nem akarod magaddal cipelni a flakont a nyaralásra. A kendővel egyszerűen csak át kell törölni a testet, amit természetesen már leradíroztál előtte. A gyakorlottak azt mondják, ezzel lehet a legkevésbé csíkos eredményt elérni. A barnaság ennél a módszernél sem azonnal alakul ki, várni kell a hatásra és az öltözésre. Ha egy kendővel nem értél el kellő hatást, akkor másnap ismételd meg. A barnaság körülbelül öt napig tart, tehát négynaponta érdemes ismételni.

Kedvencünk a Tantowel kendő, ami valóban akkorra, hogy mindenkinek elég egy belőle.

A szalon

Ha ódzkodsz az önbarnítástól, mert attól félsz, hogy elbénázod, akkor menj el egy barnító szalonba. Itt egy kabinban sok apró fújtatóval viszik fel az önbarnítót. A hatás garantáltan egyenletes. Három-négy árnyalatot barnulhat vele a vendég. Otthon a barnítás előtt le kell radírozni a testet. A hatás körülbelül egy hétig tart, maga a beavatkozás pedig kevesebb mint egy percig.

Próbáld ki a Magictan Barnítószalon szolgáltatását. A Deák téren találod a Meridien Hotel aljában.



Az arcra külön!

Bármit is választasz, ne felejtsd ki az arcodat. Ennek érzékeny bőrére viszont külön terméket használj. A legtöbb önbarnítót gyártó cég külön arcra való terméket is piacra dobott. Próbáld ki például a Nivea Sun touch önbarnító arcápolóját.
Ezt is szeretjük