kisebb normál nagyobb
Címoldal   /   Szépség és divat   /  

Milyen formájú a popsid? Ebben a nadrágban lesz tökéletes

Milyen formájú a popsid? Ebben a nadrágban lesz tökéletes

Kicsi? Nagy? Lapos vagy gömbölyded? Minden fenékformához létezik egy előnyös nadrágfazon!

Forrás: Femina.hu
2012.04.23.

Nyilván erről is született már számos felmérés, de felesleges lenne statisztikai adatokkal dobálózni, hiszen köztudott, hogy a nők jelentős többségét legalább annyiszor foglalkoztatja a fenékmérete és formája, mint ahányszor megkérdezi magától, hogy miért nem lehet kisebb, nagyobb, kerekebb vagy feszesebb melle.

Ám, míg a gusztusos dekoltázs érdekében minden létező praktikát képesek bevetni, hogy helyére igazítsák, megemeljék, vagy kipárnázzák a kevésbé telt idomokat, addig a nadrágválasztás esetében csupán a méretet és a fazont veszik figyelembe.

Pedig az ördög a részletekben lakik, így a zsebek és farvarrások helyzete, sőt, még a derékszabás is döntő szerepet játszhat a popsi kiemelésében, illetve a nemkívánatos kontúrok eltusolásában. Ha pedig jól ismered a hátsód hiányosságait és a hangsúlyozást érdemlő szép íveit, a tomporformáló optikai trükkök már szinte maguktól értetődően felkínálkoznak.

Ha kicsi, nagy, lapos vagy túl kerek

A popsi szépsége a nőies vonalakban rejlik, ezért az optikai korrekció nem az idomok palástolásáról szól. Semmit sem kell takargatnod, de az sem jó, ha túllősz a célon. Mindig a saját lehetőségeid szerint, önmagadhoz mérten próbálj igazítani a hibákon, hiszen a legjobb nadrágfazon sem csodatevő. Ám az apró finomítások sokkal többet adnak hozzá a vonzó megjelenéshez, mint gondolnád.

Amennyiben a nadrág szabásán túl további trükkökhöz folyamodnál, ne feledd, hogy az élénk és világos színek mindig kiemelnek, és annak ellenére, hogy teltebbé teszik az idomokat, a petyhüdt, megereszkedett kontúrokat úgyszintén felerősítik. A farmerek esetében a koptatással, a hátsó zsebekkel és a fenékvarrásokkal cselezhetsz: a V-alakú díszvarrások szűkítő jellegűek, míg az ívelt, domború változataik kerekebbé varázsolják a farpofákat.

Színpompás tavaszi kollekció

A zsebek mindig hangsúlyoznak, vagyis oda kell esniük, ahol épp teltebbé szeretnéd varázsolni a látványt. A textilnadrágoknál a magasított derék és a csípőszabás bír nagy jelentőséggel, de a minták is a segítségedre lehetnek.

Popsiformáló nadrágfazonok

A tökéletes eredmény érdekében a nadrágválasztásnál nem szabad átsiklani a részletek felett. Megmutatjuk, milyen apróságokra ügyelj, ha széles, lapos, megereszkedett vagy feszes, de fokhagymaméretű a popsid.

Popsiformáló nadrágok a tökéletes formákért
Popsiformáló nadrágok a tökéletes formákért
Így viseld a színes nadrágot, ha nagy a popsid és széles a csípődPopsiformáló farmerek körképeA legjobb karcsúsító nadrágfazonok Nőies nyári farmerek testalkatra szabvaA legdögösebb alaknyújtó és idomdúsító overallok Ilyen pólót hordj, ha széles a vállad és kicsi a melledCsodaszép, térdig érő szoknyák tavaszraA legjobb nadrágfazonok, ha karcsú derekat akarszA legszebb térdig érő szoknyák őszreRomantikus, nőies szoknyák lábra szabva

Még nincs hozzászólás
hirdetés
Lorem ipsum dolor sit amet, consectetuer adipiscing elit.