
Értelmezése szerint a divat két táborra osztja a nőket. Egyesek számára olyasvalamit jelent, mint egy kapaszkodó, amit görcsösen meg kell ragadni, hogy semmilyen hajtűkanyar ne téríthesse el őket a kijelölt útról. Bár igaz, a trend maga is becsapós szó, hiszen irányzatot jelent. Így az, aki trendi, feltehetően irányban van. Mások viszont úgy vélik, a divat inkább önmegvalósítás: a tömegcuccokat ugyan ők sem tudják megkerülni, de a megjelenésükbe mindig belevisznek valami egyéni csavart, amitől a sokat látott holmik sem tűnnek elcsépeltnek.

A két tábor tagjai ugyan eltérő nézeteket vallanak, mégis egyformán belesétálhatnak a divatcsapdákba, melyekbe az afféle kakukktojás-ruhák terelik a gyanútlan vásárlókat.
Nem mindig könnyű elsőre meglátni ezeknek a daraboknak a céltalanságát, különösen a csábítóan elrendezett üzletekben. Kíváncsi vagy, melyek ezek a modellek? Vajon az őszi kollekciókban is ott bujkálnak?
Olykor a tervezők is vétenek hibákat, hiszen emberek. Megesik, hogy olyan trendet indítanak útnak egy-két fazonnal, ami csak a fantáziavilágukban működik jól, az átlagos nő testalkatával és ruhatárával viszont összeférhetetlen. Ennek az okát azzal lehetne magyarázni, hogy gyakran modellekre tervezik a kollekciók prototípusát, mielőtt beszippantaná az egészet a tömeggyártás. Ám a kakukktojás-kreációkban az a furcsa, hogy még a gazellatermetű nők arányait is látványosan eltorzítják.
A tabu ruhaneműkről tehát elmondható, hogy elcsúfítják az alakon azt, ami szép, illetve kiemelik az alkati hibákat. Néha egészen hétköznapi, szolid külsőt öltenek, így férkőznek a közeledbe. Máskor viszont azzal téveszthetnek meg, hogy egy-egy slágertrend sikerfelhőjében furakszanak ki a divatporondra, pedig csak rémes túlkapásai az adott irányzatnak. Egyetlen fegyvered ellenük a próbafülke lehet, ahol tetten érheted az árulkodó tulajdonságaikat. A tiltólistás ruhadarabok ugyanis összenyomnak és kövérítenek.
Az idei őszi kollekciókban úgyszintén ott rejtőznek a kakukktojások. Ha kíváncsi vagy, melyek azok, nézd meg a képgalériánkat!
| Nyerj egy éjszakát az ötcsillagos sárvári Spirit Hotelbe! |
| Színesítsd meg az életed 100 000 forint költőpénzzel! |
| Nyerj szalon minőségű hajdúsító sampont és hővédő hajhabot! |