
A lapos a haj a legtöbb nő rémálmaiban ott szerepel. Valószínűleg a reggeli készülődés során te is a legtöbb időt a hajszárításra és formázásra fordítod.

Ha mégsem olyan az eredmény, mint szeretnéd, mert a frizurád hamar összeesik, és a nap végére már lapos, akkor már a hajmosáskor gondoskodj arról, hogy a hajnak legyen tartása. Bemutatjuk a szerintünk leghatásosabb dúsító samponokat.
Szinte minden cég előrukkolt már valamilyen hajdúsító, hajtőemelő samponnal, kinek ez válik be, kinek az. A balzsammal viszont ellenkező hatást érhetsz el, mert ebből valamennyi a hajszálakon marad, és összetapasztja őket, érdemes inkább hetente-kéthetente pakolást alkalmazni.
Ha könnyen összeesik a frizurád, akkor kérd meg a fodrászodat, hogy vágjon olyan rövid tincseket a felső hajsor alá, melyek megtartják a többit, így testet adva a hajnak. A szárításnál hajtsd előre a fejed, hogy a hajszálak függőlegesen száradjanak meg.
Ha a hajad gyakran lelapul, illetve nem elég dús, gondolkozz el egy lágy daueron, a göndör, illetve hullámos haj ugyanis mindig többnek tűnik, mint a sima, ráadásul ma már nem is kell a pulikutya-effektustól tartanod.
KollagénnelA kollagén a bőrápolás terén elismert hatóanyag, melynek a hajra gyakorolt erősítő hatása is bizonyított. A L'Oréal-laboratóriumok most először alkalmazzák a kollagént a hajápolásban, hogy a frizurának tömöttséget adjon, dússá tegye, valamint alátámassza hajat egészen a hajtövektől. Az új Elséve Volume Collagene hajápoló sampon használatával a hajad élettel teli lesz. A sampont kiegészítheted a termékcsaládba tartozó hajtőemelő spray-vel is.
GyümölcskoncentrátummalA könnyű összetételű Garnier Fructis Dúsít és Tartást Ad sampon különleges hatóanyagai - gyümölcssavak, B-vitaminok, fruktóz és glükóz - behatolnak a hajba, helyreállítják a haj külső rétegét, és közben tartást adnak a hajnak. A sampon összetételének köszönhetően megszünteti a laposságot, élettel tölti meg a hajat, megemeli és elnehezítés nélkül dús hatást kölcsönöz neki. A Garnier tesztje szerint a sampon dúsító összetételének köszönhetően akár 50%-kal dúsabbnak érezheted a hajad!
Sóval50% tengeri só egy hajpuhító hatású hínárgélben fura dolog hajra, a Lush mégis erre esküszik, ha hajdúsításról van szó. Mosd meg a hajad a Big névre hallgató samponnal, és a Lush ígéri, hogy fénylőbb és selymesebb lesz, mint valaha, a tengeri sóval pedig igazán dús hatást érhetsz el. Alaposan masszírozd a fejbőrbe, majd hagyd, hogy a hab kezelésbe vegye a hajszálaidat. Az illata is felséges, neroli, mandarin és írisz van benne.
Minden napraA tartás nélküli haj laposnak és élettelennek tűnhet, könnyen veszíthet teltségéből, különösen a hajtöveknél. A Nivea Volume Sensation samponja mindennapos használatra ajánlott. A sampon testet ad a hajnak anélkül, hogy a szálakat elnehezítené és ezáltal lelapítaná. A sampon 400 ml-es kiszerelésben is kapható, és érdemes kiegészíteni a használatát a Volume Sensation hajvízzel is, melyet már hajmosás után, szárítás előtt kell a hajtövekre fújni.
| Nyerj egy éjszakát az ötcsillagos sárvári Spirit Hotelbe! |
| Nyerj 70 000 forint értékű, csúcsminőségű Gorenje terméket! |
| Nyerj narancsbőr ellen ampulla csomagot a csodaszép bőrért! |