
Sok nőben alakulnak ki gátlások a - szerinte - nem ideális formájú vagy méretű keblei miatt. Az igazság az, hogy, ha valaki emiatt a műtét mellett dönt, az nem feltétlenül jelenti azt, hogy önértékelési gondjai megszűnnek, hiszen ezek feltehetőleg sokkal mélyebb érzelmi dolgokra vezethetők vissza, viszont átesett egy komoly beavatkozáson, és nem utolsósorban búcsút mondott egy nagyobb összegnek is.

De a műtét mellett sok egyéb olyan praktika létezik, melyre nem kell hitelt felvenni, és legalább biztos, hogy nem lépnek fel komplikációk.
Az egyik dolog, amivel formázhatod a melleidet, a torna, amihez még csak súlyzók sem kellenek, hiszen van ásványvizes palack, ami a célnak tökéletesen megfelel. Emellett fontos a dekoltázs és a mellek napi ápolása is.
A rendszeresség ez esetben is fontos, hiszen ahogyan az arcodat is tisztítod és ápolod naponta, úgy a kebleidet is kellene. A bőr ezen a területen hasonlóan vékony az arcéhoz, a különbség annyi, hogy kevesebb faggyúmirigy található errefelé, így könnyebben kiszárad, és gyorsan beindulnak az öregedési folyamatok.
Szinte minden kozmetikai márka piacra dobta a saját mellfeszesítő készítményét, melyek igencsak borsos árúak. Emellett csodaszerekkel is találkozhat a feszesebb, nagyobb keblekre vágyó hölgyközönség.
Az utóbbiakkal azonban nem árt vigyázni, hiszen a tablettákban és mellnövelő krémekben hormonokhoz hasonló anyagok találhatók, melyek felboríthatják saját érzékeny rendszeredet.
A drága vagy nem biztonságos megoldások helyett válaszd a már jól bevált és évezredek óta használt növényi olajokat, melyek feszessé és kívánatossá teszik a dekoltázst.

A célterületen a bőr viszonylag száraz, hiszen vékony, és kevés a faggyúmirigy, amitől zsírosodik a bőr. Ezért előnyös, ha zsírosabb olajokat használsz.
Avokádó - az avokádó magjából nyert olaj száraz bőrre a legjobb, mivel a zsírosabb olajok közül való. A-, B-, C- és E-vitamint tartalmaz, így rugalmassá teszi a bőrt. Mélyen beszívódik, és az érzékeny bőr ápolására is alkalmas.A bázisolaj a fent felsoroltak bármelyike lehet. Ezek általában színtelenek és szagtalanok, tehát kedved szerint kikeverheted a hozzád legjobban illő illatot. 20 cseppnél többet viszont ne tegyél bele - ha babát vársz, inkább illóolajok nélkül használd.
A kikevert olajat érdemes este használni, hogy ne legyen zsíros a ruhád. Használhatod szárazon vagy zuhanyzás után a még vizes bőrre. Ez esetben hagyd rajta egy picit, majd törülközz meg. Ha lehet, mindennap ápold a melleket, de kétnaponta kötelező.
| Nyerj egy éjszakát az ötcsillagos sárvári Spirit Hotelbe! |
| Nyerj exkluzív púdert, rúzst és körömlakkot a nyár színeiben! |
| Nyerj 2 főre szóló négycsillagos élménypihenést! |