
Ki ne szeretne minden reggel úgy elindulni otthonról, mintha egy profi sminkes csapat engedte volna ki a kezei közül? A cél természetesen ez lenne, hiszen nem véletlenül alkalmazzák a nők a különféle szépítőszereket, ám olykor mégis azzal kell szembesülniük, hogy hiába pepecseltek vele gondosan, az eredmény mégis másnak mutatkozik, mint a reklámban.

A fotózásokon a megfelelő világítással is rásegítenek az összképre, de gondolj bele, hogy te egész nap változó fényviszonyok között fogod viselni az alapozót, így annak a legerősebb napsütésben is természetesnek kell tűnnie, éppúgy, mint a hideg neonégők alatt az irodában.
Ehhez elsősorban a legfontosabb, hogy a bőrtípusodnak megfelelő állagú, valamint a bőrszínedhez illő árnyalatú alapozót használj, hogy elkerüld a maszkhatást. Bár legtöbbször azt hallod, hogy vásárlás előtt a folyékony púdereket a kézfejeden teszteld, ez nem mindig vezet jó választáshoz. Leginkább a nyári szezonban, amikor a testfelületed nem egyenletesen barnul, megeshet, hogy a kézfejed színe elüt az orcád tónusától. Érdemes inkább a nyakad és az állad találkozásánál megejtened a próbát, ehhez azonban vigyél magaddal egy nedves törlőkendőt, amivel el is távolíthatod.
A vastag sminkréteget minden esetben érdemes elkerülni, de nyáron különösképpen csínján kell bánnod az alapozóval.
Ha nem tudod szép egyenletesen felvinni a bőrödre, vagy azt tapasztalod, hogy napközben többször korrigálnod kell, mert az izzadtabb felületeken összecsomósodik, akkor egy fényvédő, zsírmentes arckrémmel is összekeverhetsz egy csipetnyi folyékony púdert, amitől frissebb és természetesebb hatású lesz a sminked.
Az alapozást mindig a homlokodtól elindulva kezdd, és egy nedves szivaccsal dolgozd el a hajtöveknél, valamint egyenletesen oszlasd szét az állad alatt is.
Nyáron rúzs helyett ideálisabb szájfényt használnod, mely kiemeli, és vastagabbnak tünteti fel az ajkaidat, emellett természetesebb összhatást biztosít számodra.
Azt viszont kevesen tudják, hogy egyetlen szájfénnyel egy komplett sminket lehet rittyenteni, mely vízpartra is ideális, ha egy lazúros, leheletfinom optikai csalást szeretnél alkalmazni, vagy csak frissíteni kívánsz picit a fáradt bőrödön. A vízfényű smink most nagyon elterjedt a divatvilágban, de otthon összehozni olykor nem egyszerű, hiszen megeshet, hogy inkább zsírosnak tűnik az arcod, mint diszkréten csillogónak.
Spirálozás és festés előtt a profik általában szemcseppel kitisztítják a szemfehérjét, illetve műkönnyel még áthatóbbá és ragyogóbbá teszik a tekintetet.

Rakoncátlan szemöldök ápolásához külön erre a célra gyártott fixáló gélt használnak, de, ha nem akarsz ilyesmire költeni, egyéb otthoni trükkökhöz is folyamodhatsz. Érdemes megtartanod a beszáradt szempillaspirálod keféjét, amit gondosan tisztíts meg a festékrétegtől.
Ha egy csipetnyi waxot kensz rá, máris kordában tarthatod, és fényesebbé teheted a kósza szemöldökszálakat. Ugyanígy a szempilláidat is átkefélheted vele, mielőtt felvinnéd a szemspirált, ám vigyázz arra, hogy mákszemnyit használj a waxból, és csak a pilláid végét húzkodd át a kefével, mert szembe kerülve irritációt okozhat. Ezt a műveletet leginkább vízálló szempillafestékkel fixálhatod, illetve teheted hatásosabbá. Szemfestéskor azt is vedd figyelembe, hogy a világos színek kiemelik, azaz nyitottabbá, kerekebbé varázsolják, míg a sötét, füstös tónusok szűkítik a szemréseket, vagyis igazi macskaszemeket alkothatsz velük.
| Nyerj BaByliss Easy Waves hajsütőt a tökéletes frizuráért! |
| Nyerj X-Epil szőrtelenítőkből álló ajándékcsomagot! |
| Színesítsd meg az életed 100 000 forint költőpénzzel! |
| Egészséges és finom ropogtatnivalóra vágysz? Íme! |
| Öntisztító sütő? Nincs szükség vegyszerekre és súrolásra sem |
| Legyél egészséges egy életen át! |
| Esküvőre készülsz? Legyél tökéletes a nagy napon! |

