A káposzta nagyobb leveleit tedd félre a töltelékhez, a többit vágd finomra. Az apróra vágott vagy darált libamellet szalonnájával együtt keverd össze a darált marhafelsállal, majd a félig megfőtt (már kihűlt) rizzsel, a tojással, egy késhegynyi borssal, egy kiskanál majoránnával, sóval, az összezúzott fokhagymával és az apróra vágott, a zsír felében megfuttatott hagymával. A jól összegyúrt húsból formálj tojás nagyságú tölteléket, majd göngyöld bele a káposztalevelekbe. Kend ki a lábas alját libazsírral, tegyél rá egy réteg gyalult káposztát, erre tedd rá a marhaszegy szeleteket és a kicsontozott libacomb szeleteket, majd az újabb káposztaréteget, ennek a tetejére pedig a tölteléket, majd újra káposztát. Ezután öntsd fel annyi borral és vízzel, hogy az egészet ellepje. Lassú tűzön főzd meg.

Süsd meg zsírban a kiklopfolt karajszeleteket mindkét oldalukon, amíg szép pirosak nem lesznek. Vágj össze egy kis hagymát, fonnyaszd egy pár percig, majd add hozzá a darált sertéshúst, és folyamatos kevergetés közben süsd még öt percig. Vágd fel a füstölt kolbászt vékony karikákra, tedd ezt is hozzá, és pár percig hagyd még a tűzön. Fejtsd le a káposztáról a nagy leveleket, és forrázd le. Terítsd el a darált kolbászos húst a karajokon, majd csomagold be káposztalevelekbe, és kösd össze zsineggel. Fonnyassz egy kis hagymát az apró kockákra vágott sülő szalonnában, add hozzá a savanyú káposztát, és forgasd jól össze. Zsírozz ki egy cserépedényt vagy tepsit, és terítsd el benne a káposzta felét. Rakd rá a kelkáposzta-batyukat, és takard be a maradék savanyú káposztával. Öntsd rá a húslevest, és tartsd a sütőben, míg a káposzta át nem puhul. Ha elkészült, vedd ki a batyukat, és tartsd őket melegen. Keverd össze a kaprot a tejföllel, adj hozzá lisztet, és tedd a savanyú káposztába, sózd, szórd meg köménymaggal és vágott kaporral, és még öt percre told vissza a sütőbe. A batyukról óvatosan fejtsd le a zsineget, és a kapros káposztával együtt tálald.

Ha szárított gombából készíted, akkor többször mosd át váltott vízben, majd forrázd le, és hagyd állni néhány órát. A friss gombával nincs sok gond, csak mosd meg és tisztítsd meg. Bármelyiket is választod, vágd kis kockákra. A felaprított hagymát zsíron vagy olajon párold üvegesre, először keverd bele a gombát, majd a rizst is. Sózd, borsozd. Ha édes káposztát veszel, vágd ki a torzsáját, és a fejét abáld négy-öt percig forró, sós vízben. Ezután bontsd le a leveleket, és vágd ki a vastagabb ereket. A savanyú káposzta leveleit nem kell leforráznod, de az ereit ennek is el kell távolítani. Töltsd meg a káposztát a gombás töltelékkel. A megmaradt, apróra vágott káposztát és a levélereket szórd egy lábos aljára, fektesd rá a töltelékeket, és öntsd le annyi vízzel, amennyi ellepi. Lefedve, kis lángon főzd puhára. Tálaláskor szedd a töltelékeket egy tálra, rakj mellé az apró káposztából, és locsold meg a zsíron megpirított, pirospaprikával színezett hagymával.

Hintsd meg pirospaprikával a finomra vágott, zsíron pirított vöröshagymát, tedd rá az apró káposztát, és engedd fel egy kevés vízzel. A húsokat, szalonnát daráld le, keverd hozzá a rizst, és a fűszerekkel készíts egy finom tölteléket. A tölteléket töltsd a káposztalevelekbe, tedd rá az előkészített apró káposztára, öntsd fel vízzel, és lassú forralással főzd készre. Sűrítsd be zsemleszínű, kapros rántással, add hozzá a tejfölt, forrald össze, és ha szükséges, ízesíts utána. Tálaláskor helyezd a tölteléket az apró káposztára, tedd mellé a debrecenit, és locsold meg tejföllel. Aztán fogadd az elismerő bókokat!
| Nyerj egy hetes bulgáriai nyaralást! |
| Nyerj páros belépőt a Borfesztiválra! |
| Nyerj önbizalom növelő megújulást! |
| Nyerj trendi Persona napszemüveget! |



