
Az oroszok egyik legkedveltebb nemzeti étele a pirog, melynek eredeti változata marhahússal és gombával készül, ennek a receptjét olvashatod most. Azonban a pirog töltelékét tetszésed szerint variálhatod, sőt, akár édesen is elkészítheted.


Próbáld ki mennyei receptünket, ami, bár időigényes, mégis könnyedén elkészíthető, még akkor is ha nem vagy jártas a konyhaművészet rejtelmeiben.
A lisztet, a sót és a sütőport keverd össze, majd morzsold bele a szobahőmérsékletű vajat. Add hozzá a tojást és a tejfölt is, és gyúrd össze a tésztát, egészen simára. Tedd a hűtőbe 45 percre, addig pedig készítsd el a tölteléket.
A fokhagymát és a vöröshagymát aprítsd fel, majd kevés vajon pirítsd üvegesre őket. Keverd hozzá a szintén apróra vágott gombát és párold néhány percig. A tojást válaszd ketté, a fehérjét keverd össze a darálthússal, majd az egész masszát keverd a gombához, és párold a hús fehéredéséig. Ízlésed szerint sózd, borsozd.
A tésztát nyújtsd egészen vékonyra és szaggass belőle közepes nagyságú köröket. Tegyél mindegyik közepébe tölteléket, hajtsd félbe, és a széleit egy villa segítségével nyomkodd le. A félretett tojássárgájával kend meg a pirogok tetejét, és előmelegített sütőben süsd készre őket.
| Nyerj egy éjszakát az ötcsillagos sárvári Spirit Hotelbe! |
| Nyerj szalon minőségű hajdúsító sampont és hővédő hajhabot! |
| Nyerj különleges, márkás sheás testvajat és tusolókrémet! |
