
A nyári lakomák menüsorának sikeres szereplője lehet egy finom, hideg leves. A zöldségeseket előételnek, a gyümölcsöseket akár desszertnek is tálalhatod. Mindenkinek jólesik majd a nagy kánikulában pár korty ezekből a nagyszerű, bársonyos ételekből.
Fogyókúrához pedig ideálisak, hiszen könnyen emészthetőek, kevés kalória van bennük, ráadásul finomak is.
A paradicsomot és az uborkát hámozd meg. A zöldségeknek távolítsd el a magházát. A kenyérmorzsát és az olajat tedd egy mixerbe, és turmixold össze.
Várj egy kicsit, hogy a kenyér beszívja az olajat. Ekkor add hozzá a feldarabolt, magtalan paradicsomot, és pürésítsd. Add hozzá a feldarabolt uborkát és paprikát, illetve a fokhagymát, és ezt is turmixold le. Egy edénybe öntsd ki ezt a szószt, és keverd bele a sűrített paradicsomot, az ecetet, a vizet, és ízesítsd sóval, borssal. Lefedve tedd a hűtőbe tálalásig.
UborkalevesReszeld le az uborkát, sózd meg, és hagyd állni. Nyomkodd ki a levét. Egy tálban keverd össze a többi hozzávalót, majd keverd bele az uborkát is. Ha teljesen homogén levest akarsz, akkor turmixold le az egészet. Hűtőben tárold felszolgálásig.
Piros levesA hagymát és a paprikákat helyezd egy tepsibe, és hagyd addig sülni, amíg megfeketedik a héjuk. Ekkor a paprikát csomagold be alufóliába, hogy könnyebb legyen lehúzni a héját. Távolítsd el a magházát, és turmixold össze a hagymával, aminek a megégett leveleit eltávolítottad, illetve a meghámozott paradicsommal. Öntsd hozzá a joghurtot, a tabascót, ízesítsd sóval, borssal, valamint add hozzá a zúzott fokhagymát. Még pár percig turmixold. Lehűtve tálald.
Egyszerű gyümölcslevesA citromkarikákkal és a fűszerekkel tedd fel főni a feldarabolt gyümölcsöket hideg vízben. Készíts habarást a pudingporból és a joghurtból. A forrásban lévő leveshez add hozzá, és még két percig forrald. Ha raksz hozzá egy kevés tejszínt, attól még selymesebb lesz a végeredmény. Hidegen fogyasztandó.
EperkrémlevesAz epreket turmixold le, majd fedő alatt kicsit párold meg a pépet. Add hozzá a tejet. Miután felforrt, vedd le, hagyd hűlni, és keverd bele a felhabosított tejszínt. Mézzel édesítsd, amikor még langyos. Betétnek készíthetsz hozzá felvert tojásfehérjéből és cukorból kis felhőcskéket. De ezeket frissen kell készíteni, illetve tálalásig a hűtőben tartani.
| Nyerj egy éjszakát az ötcsillagos sárvári Spirit Hotelbe! |
| Nyerj narancsbőr ellen ampulla csomagot a csodaszép bőrért! |
| Nyerj 70 000 forint értékű, csúcsminőségű Gorenje terméket! |

