
Az almás pitéről biztosan neked is a nagymama omlós, édes, gőzölgő finomsága jut eszedbe, melyet percek alatt elfogyaszt a család. Te is próbálkoznál vele, de azt hiszed, nem tudsz úgysem olyan finomat sütni, mint ő?
Csak gondolj bele, hogy a nagyi is volt kezdő szakácsnő, ő sem a pitesütés tudományával jött a világra. Úgyhogy próbálkozz, készítsd el receptjeinket, és lépj a nyomdokaiba.
Hozzávalók:Az almát hámozd meg, reszeld le, és a fahéjjal, valamint a cukorral szórd meg. A lisztet a sütőporral, a vajjal, a porcukorral és három tojással keverd össze. Reszeld bele a citrom héját, és a tejjel gyúrd össze. A tésztát oszd ketté, majd mindkettőt nyújtsd ki ujjnyi nagyságúra és a tepsi méretére. A tepsit béleld ki sütőpapírral, és az aljába tedd bele az egyik tésztát. Az almát alaposan nyomkodd ki, és rétegezd rá a tésztalapra. A másik tésztával takard be a tetejét, majd kend meg tojással, és végül villával finoman szurkáld meg. Előmelegített sütőben süsd aranybarnára.
Az élesztőt 1 dl langyos, cukros tejben futtasd fel. A lisztet, 10 dkg cukrot, két tojássárgáját, az élesztőt és az olajat keverd össze. Reszeld bele a citromhéjat, majd annyi tejjel gyúrd össze, hogy a tészta ne ragadjon. Takard le a tál tetejét, és a tésztát meleg helyen keleszd duplájára.
Az almát hámozd meg, szórd meg ízlésed szerint fahéjjal és cukorral, majd hagyd állni. A megkelt tésztát vedd ketté, lisztezett deszkán nyújtsd ki a tepsi nagyságára.
A tepsit béleld ki sütőpapírral, és fektesd bele az egyik tésztalapot. Az alaposan kinyomkodott almát egyenletesen oszlasd el a tetején, majd fedd le a másik tésztalappal. Tojássárgájával kend meg a tetejét, majd egy villa segítségével óvatosan szurkáld meg, így megakadályozva, hogy felpúposodjon. Előmelegített sütőben süsd aranybarnára.
Vaníliapudingos almás piteAz élesztőt langyos tejbe morzsold bele. A lisztet a cukorral, a vaníliás cukorral, a tojással és a vajjal keverd össze, majd a tejjel gyúrd össze. Takard le, és meleg helyen keleszd duplájára. Az almát hámozd meg, darabold fel, és tedd egy lábasba. Szórd rá a cukrot, a vaníliás cukrot, valamint a fahéját, illetve öntsd rá az almalevet, és forrástól számítva főzd 10-12 percig. A megkelt tésztát oszd kétfelé, és nyújtsd ki a tepsi nagyságára. Tedd egy kivajazott tepsibe, és amikor a töltelék kihűlt, rétegezd rá. A másik tésztalappal fedd be, és hagyd állni nagyjából 20 percig. A pudingport a csomagolásán leírtak szerint készítsd el. A tészta tetejébe nyomj kis mélyedéseket, majd a pudingot és a darabolt vajat illeszd bele. Előmelegített sütőben süsd készre.
Hozzávalók a tésztához:A lisztet a vajjal és a vízzel gyúrd össze. Akkor jó, ha a tészta rugalmas, és már nem ragad. Vágd ketté a tésztát, és nyújtsd tepsi nagyságúra mindkét felét. Az egyiket tedd a tepsi aljába. Az almát hámozd meg, és szeleteld fel, majd terítsd be vele a tészta tetejét. A vajat olvaszd fel, és keverd hozzá a lisztet, a sima és a barnacukrot, a vizet, valamint a fahéjat és a szegfűszeget. Ha alaposan összekeverted, tedd vissza főni, de ne forrald fel. Öntözd meg vele az almaszeleteket, majd a másik tésztával fedd be őket. A sütit szurkáld meg késsel, majd előmelegített sütőben süsd készre.
| Nyerj egy éjszakát az ötcsillagos sárvári Spirit Hotelbe! |
| Nyerj különleges, márkás sheás testvajat és tusolókrémet! |
| Színesítsd meg az életed 100 000 forint költőpénzzel! |


