
A turmix nagyon sokoldalú, hiszen azon túl, hogy kalóriaszegény, laktató, csökkenti az édesség utáni vágyat, és még egészséges is.
Magas vitamin- és ásványianyag-tartalma miatt kifejezetten jót tesz a szervezetnek, ráadásul az anyagcserédet is serkenti. Mindezek mellett pedig gyorsan megvan, és tetszés szerint variálhatod a hozzávalókat.
Epres őszibarackturmixA barackot hámozd meg, illetve mosd le róla a cukros levet, ha konzervet használsz, és az alaposan megmosott eperrel együtt turmixold össze. A jégkockákat szintén mixeld össze, és öntsd rájuk a gyümölcsturmixot.

Az ananászt hámozd meg, majd szeleteld fel. A felaprított gyömbérrel, a narancslével, a mézzel és az egy kiskanálnyi finomra vágott citromfűvel turmixold össze, és már fogyaszthatod is.
AlmaturmixAz almákat hámozd meg, és apróra kockázd fel. Tedd a turmixgépbe, öntsd rá a tejet, és mixeld össze. Tedd bele a citromlevet, illetve a mézet és a szárított élesztőt is. Ezekkel is keverd nagyjából egy percig, és már fogyaszthatod is.

A dinnyét kockázd fel, és tedd a turmixgépbe. Öntsd rá a tejet, ha édesebben szereted, egy nagyon kevés mézet is. Alaposan mixeld össze, majd tedd hűtőbe egy kis időre, hogy jó hideg legyen.

A cseresznyét magozd ki. Tedd a mixerbe, és a tejjel, valamint az ízlésed szerint ráreszelt citromhéjjal turmixold össze, és már fogyaszthatod is.
| Nyerj egy éjszakát az ötcsillagos sárvári Spirit Hotelbe! |
| Nyerj 2 főre szóló négycsillagos élménypihenést! |
| Színesítsd meg az életed 100 000 forint költőpénzzel! |
