4 szaftos, húsos étel római tálban

Mennyei ételkülönlegességek, melyeket mindannyian ismerünk, ám hála a római tálnak, most kicsit másképp készítheted el őket.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Sertéscsülök pékné módra római tálban

Hozzávalók:

  • 2 kisebb csülök
  • 1 kg felkockázott burgonya
  • 5 dkg füstölt szalonna
  • 2 vöröshagyma
  • fokhagyma
  • szerecsendió
  • köménymag
  • őrölt bors

A csontnál megnyitott csülköket sózd be, majd dörzsöld be fokhagymával. Szórd be porrá tört köménnyel és őrölt borssal. Tedd a tálba, amit előzőleg egy órán át hideg vízben áztattál, locsold meg a húst két evőkanál vízzel, és lefedve párold 50 percig.

Ezután vedd le a fedelét, tedd rá a karikára vágott hagymát, a füstölt szalonnát, végül a burgonyát. Csipetnyi reszelt szerecsendióval hintsd meg. Tedd vissza a tetejét, és újabb fél órát párold, majd addig süsd, míg szép piros nem lesz.

Almás csirke

Hozzávalók:

  • 1 csirke
  • 1 kg burgonya
  • 1 kg alma
  • 15 dkg vaj
  • őrölt majoránna

Amíg áztatod a tálad, hámozd meg a krumplit és az almát, majd negyedeld őket. Ha letelt az áztatási idő, kend ki a tál alját vajjal, és tedd bele a csirkét. A belsejébe tegyél majoránnát, alma- és krumpliszeleteket. A maradék zöldséggel rakd körbe a csirkét. Ne fűszerezd túl erősen! Tedd rá az edény tetejét, és 40 percig párold közepesnél nagyobb lángon - ennyi idő alatt a csirkének meg kell puhulnia. Negyedóránként locsold a husit saját szaftjával. Párolás után vedd le a fedőt, és süsd tovább. Akkor lesz kész, ha a csirke belsejében lévő krumplik is megpuhultak.

Erdélyi töltött káposzta római tálban

Hozzávalók:

  • 1 kg savanyú káposzta
  • gombócokhoz levél
  • 80 dkg darált hús
  • rizs
  • bors
  • borsikafű
  • vöröshagyma
  • 1 tejföl
  • 2 evőkanál liszt
  • 1 evőkanál pirospaprika
  • 1 tojás
  • 2 evőkanál vaj
  • 25 dkg füstölt hús
  • 15 dkg füstölt szalonna

A puhára főzött rizst keverd össze a darált hússal, az aprított vöröshagymával, a tojással és a fűszerekkel. Míg ezek pihennek, készítsd elő a már beáztatott edényt. A belsejét kend ki vajjal, és hintsd meg liszttel elkevert pirospaprikával. Az aljába helyezd el a káposzta harmadát. A töltelékből formálj gombócokat, csomagold őket a levelekbe, és helyezd el a tálban úgy, hogy kényelmesen elférjenek. Mindegyiket hintsd meg egy kis borsikafűvel, és tegyél a tetejükre egy vékony szelet füstölt húst. Az egészet borítsd be a maradék káposztával, és szórd a tetejére a felkockázott szalonnát. Locsold meg az egészet egy pohár vízzel, és fedő alatt párold két órán keresztül. Tálaláskor locsold meg tejföllel.

Életre szóló ízemlékek a PICK szalámival

Válaszd a PICK Téliszalámikat új ízemlékek szerzéséhez, és ajándék tízórais zsákot adunk mellé Kárpáti Tibor grafikájával!

Promóció

Marhatokány római tálban

Hozzávalók:

  • 1,5 kg marhalábszár
  • 40 dkg vegyes zöldség - sárgarépa, fehérrépa, karfiol, zöldborsó
  • 1 alma felkockázva
  • fél csomag mazsola
  • 1 citrom reszelt héja
  • bors
  • majoránna
  • curry
  • néhány szál újhagyma felszeletelve
  • 1,5 dl félédes vörösbor
  • 1 dl olívaolaj

Az apróra vágott zöldségeket, a vékony csíkokra vágott húst és a fűszereket keverd össze egy edényben. Az előtte beáztatott tálba terítsd el az egészet, majd locsold meg az olívaolajjal és a borral. Tedd rá a tetejét, és süsd nagyjából másfél órát. Sült krumplival tálald.

OLVASD EL EZT IS!

toltott hus lead
  • csirkemell
  • húsételek

4 omlós töltött hús

Ezt is szeretjük