5 tárgy, amivel garantáltan megtalálod a boldogságot

Egy biztos párkapcsolatban élő, látszólag sikeres nő is lehet boldogtalan. Ha változtatnál, segítünk.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Azzal, hogy a feng shui segítségével irányításod alá vonod a körülötted lévő energiákat, befolyásolhatod az érzéseidet, velük együtt pedig az életedet. Fontos, hogy tudd, a feng shui nem varázsszer: nem hat közvetlenül az életedre, de segít feltölteni olyan energiákkal, melyekkel elérheted azt, amire vágysz.

Ráadásul ehhez néha nincs is másra szükség, mint néhány aprócska tárgyra, amit a lakás megfelelő részében helyezel el. A következőket érdemes otthon tartanod a boldogságod érdekében.

Vizes tárgyakkal a vitalitásért

Az emberi test elsősorban vízből épül fel. A testedben található víz energiája hasonló frekvencián rezeg a közeledben található bármely vízével, így erőteljes kapcsolat jöhet létre a kettő között. Ha a testeden kívül található víz csije tiszta, ezáltal erős, a benned lévőé viszont gyenge, akkor a külső csivel állíthatod helyre az előbbit, fokozva ezzel a vitalitásod, az energiáid és az életkedved. A víz megjelenítéséhez elég egy kisebb házi csobogót, szobaszökőkutat vagy akváriumot elhelyezned a lakás keleti, délkeleti részében, sőt, akár egy tálka, naponta cserélt vízzel is több energiát vihetsz az otthonodba.

Mivel a mozgásban lévő víz több élénk jang energiát, míg az állóvíz több nyugtató hatású jin energiát biztosít, az egyensúly érdekében érdemes mindkettőt megjelenítened az otthonodban.

Tengeri sóval a biztonság érzéséért

Minél nagyobb biztonságot érzel az otthonodban, a környezetedben, nem utolsósorban pedig önmagadban, annál könnyebben találhatod meg a boldogságot. A tengeri só - akár finomított, akár durva szemcsés - kitűnő eszköz arra, hogy biztonságos, stabil légkört teremts vele.

14 tárgy, ami elhozza a boldogságot

Nézegess képeket!

Elolvasom

Egy adag, a lakásod északkeleti vagy délnyugati részében elhelyezett - és legalább kéthavonta cserélt - tengeri só tisztítja és stabilizálja az otthonodon átáramló csit. Egyúttal erőteljes hatással van a belső energiákra is, hiszen kapcsolódik a véredben található sóhoz, az izzadsághoz és a könnyekhez.

Növényekkel a megújulásért

A változást leginkább azzal érheted el, ha nyitsz az új felé, ha eltávolítod a környezetedből a törött, nem használt, nem is kedvelt tárgyakat, helyettük pedig életet viszel a lakásba, ezáltal felfrissíted az energiákat. A friss csi megteremtésére kitűnően alkalmasak a növények és a vágott virágok: előbbiből a lakás szinte minden helyiségébe tehetsz, utóbbiból a lakás legtöbbet használt részében tarts mindig egy friss csokrot.

A modern épületekben a szigetelőanyagok és a műanyagok egyébként is gátolják az energiaáramlást, minek következtében a lakásokat kevésbé járja át a pozitív, friss energia. Éppen ezért elengedhetetlenek az egészséges növények és virágok, melyek élettel töltik meg a teret.

Faszén az érzelmi biztonságért

A művészek által használt faszénkréta erős föld csit hoz létre. Égett és lehűlt fából jött létre, így magában hordozza az öt elemből a fa, a tűz és a föld ciklusát. Mivel a lakás nyugati és észak-nyugati részében az erős tűz eredetű csi romboló hatással lehet az ott uralkodó fém csire, ügyelj rá, hogy egyensúlyt teremts az energiák között, például a föld megjelenítésével.

A faszéndarabot helyezd egy agyagtálkába, és tedd a lakás említett részébe. Mattfekete, lyukacsos felszíne magába szívja a csit, így segítségedre lehet akkor, amikor úgy érzed, túlságosan érzelmessé váltál, vagy gyakran bonyolódsz felesleges, kényes vitákba.

Szélcsengők a harmóniáért

A szélcsengők a feng shui elmélete alapján csak akkor számítanak aktívnak, ha éppen mozgásban vannak. Ezért, ha nem ajtó mellé vagy széljárta helyre teszed, magadnak kell időnként megráznod őket. A szélcsengő hangja energiahullámokat indít el, melyek segítenek a csi mozgatásában és szétterjesztésében. A csengőkkel eloszlathatod a lakásban az ajtónyitáskor beáramló csit, így új energiával töltheted fel az otthonodat, és nyugodt, harmonikus légkört teremthetsz.

Ha a szélcsengők közül a fémből készült változatokat részesíted előnyben, ezeket délnyugatra, északkeletre, nyugatra, északnyugatra és az északi területekre helyezd, ahol az általuk keltett fém csi harmonizál az ott uralkodó energiával. A fából készült szélcsengőt a keleti, a délkeleti és a déli szobákba tedd, ahol a fa harmonizál az ott uralkodó fa és tűz csivel.

Cikkünk a Feng Shui Biblia című könyv alapján készült.

Ezt is szeretjük