kisebb normál nagyobb
Címoldal   /   Otthon   /  

Szocpol 2013

2 millió forint támogatást kaphatsz az államtól: így működik!

Ha fiatal vagy, és megkezdenéd az önálló életet, ismerd meg alaposan ezt a lehetőséget!

Szerző: Erdős Liza
Forrás: Femina.hu
2013.03.05.

2012 januárjától újra igényelhető a szocpol, hivatalos nevén a szociálpolitikai kedvezmény, mellyel a kormány a fiatal, gyermeket nevelő vagy gyermeket vállaló családok számára kívánja megkönnyíteni az otthonteremtést.

Az új szocpolnak sokan örültek, ugyanakkor nem éltek vele annyian, ahány családra a kormány számított. Ismerd meg pontosan a konstrukciót, az előnyökkel és hátrányokkal együtt!

Vissza nem térítendő támogatás a lakáshoz

A szociálpolitikai kedvezményt a kormány vissza nem térítendő támogatás formájában nyújtja, és már 2012 januárjától igényelni lehetett a 2010. január 1-je után építési, illetve használatbavételi engedélyt kapott lakások bekerülési költségére vagy vételárára. Fontos kitétel volt azonban, hogy a négyzetméterár ne haladja meg a nettó 300 ezer forintot, alacsony energiafogyasztású lakások esetében pedig a 350 ezer forintot.

A támogatás összege a gyermekek számától és a lakás méretétől is függ: két gyermek esetén 800 ezer és 1,3 millió forint között mozog, három gyermek esetén 1,2 és 2 millió forint között, míg négy vagy több gyermek esetén akár 1,6-2,5 millió forintos támogatást is lehet igényelni.

A kedvezmény nemcsak akkor járhat, ha egy párnak már van gyermeke, de meg is előlegezik azt, amennyiben a házastársak vállalják, hogy adott számú gyermekkel bővítik a családot.

Az első gyermek vállalása esetén ezt négy, a második esetén nyolc éven belül szükséges teljesíteni. A pár tagjainak házasságban kell élniük, emellett csak a fiatalokat támogatják, mindkét félnek fiatalabbnak kell lennie 40 évesnél, legalább egyiküknek 180 nap biztosítási idővel kell rendelkeznie, és köztartozása sem lehet az igénylőnek. Az új szabályozás támogatni kívánja az energiatakarékos lakások építését is, ez esetben magasabb szorzókkal számol.

8 módszer, amivel végre lakást szerezhetsz
8 módszer, amivel végre lakást szerezhetsz
Erre figyelj, mielőtt új lakásba költözöl!Ezt tedd, ha eladósodtál a lakás miatt: 7 lehetőség, ami segít7 mindennapi dolog, ami komolyan rontja a lakásod értékétA 10 legveszélyesebb pénzfaló a lakásban7 dolog a lakásban, amitől örökké fáradtnak érzed magadEzért fogy el a fizetésed!7 bevált módszer a kiadások csökkentésére10 dolog a lakásban, ami tartós allergiát okozhat10 dolog, amivel ezreket spórolhatsz meg a háztartásban15 tipp, amivel tízezreket spórolhatsz

Előnyök és hátrányok

A vissza nem térítendő támogatás mindenképp nagy segítséget jelent azoknak, akik nem rendelkeznek kellő önrésszel a saját lakás megszerzéséhez, ugyanakkor fontos tudni, hogy a támogatást bizonyos esetekben vissza kell fizetni. Ide tartozik például, ha a gyermekvállalás ígéretét a pár nem teljesítette - kivételek ez alól természetesen vannak, például, ha egészségügyi okokból nem születhet gyermek.

Az MTI is közzétette, hogy 2012 szeptemberében módosították a lakáscélú állami támogatásokról szóló kormányrendelet, eszerint, aki szocpol támogatást vett igénybe, annak tíz évre kell az állam javára jelzálogjogot bejegyezni a lakásra. A támogatást vissza kell fizetni, ha az említett tíz éven belül a lakást lebontják, eladják, harmadik személynek átengedik, illetve nem lakás céljára hasznosítják.

A lakásvásárlás lépései

Ha nem vagy tisztában azzal, pontosan mire számíthatsz, ha lakást szeretnél, nézd meg a videót!

Lakásvásárlás lépésről lépésre - Fontos tudnivalók

Szakértőnk részletesen elmondja, melyek a lakásvásárlás legfontosabb lépései. Mikor kell ügyvédhez fordulni, mikor van itt az ideje a foglaló átadásának, és mikor kerülhet végre a kezedbe álmaid otthonának kulcsa.

Dátum: 2010. május 24.
Készítette: Femina.hu

A Népesedési Kerekasztal többek között 2012 szeptemberében is kifejtette véleményét az új szocpollal kapcsolatban: szerintük világossá vált, hogy rosszul sült el a dolog, mert nagyon kevesen vették igénybe a támogatást. Javasolják, hogy a kormány eszközöljön olyan módosításokat, amelyek közelítenének a korábbi szocpol rendszeréhez, többek között növeljék meg a támogatás mértékét.

Te mit gondolsz a szocpolról?

19 hozzászólás
Lilaliba       2013-03-21 22:42
20.
Fogalmam sincs, tisztességes fizetésből, ami tegyük fel, hogy ideális esetben, mondjuk, ha alkalmazott az ember, ha megközelíti az évi nettő másfél milliót, az már nagyon jó, hogyan lehet megélni, és közben lakásra félretenni.... Hát nem tudom. Albér... tovább »
válasz a 13. kommentre (tomz - 03-05)
boombi       2013-03-17 07:00
19.
Egyébként a területileg illetékes Államkincstári hivatalnál lehet érdeklődni az igénylés pontos feltételeiről. Sajnos kölcsönhöz kapcsolják, ráadásul elég szigorú feltételek mellett. Át kell komolyan gondolni megéri-e, mert az állam elidegenítési ti... tovább »
boombi       2013-03-17 06:56
18.
Anno pár éve egyedül neveltem két lányomat, s kedvező fordulataként a banki lehetőségeknek vettem vidéken egy kis házat, melyet az akkori szoc.pol segítségével újítottam fel. Időközben férjhez mentem és újabb családtag érkezésével megpróbáltuk igénye... tovább »
hirdetés
Lorem ipsum dolor sit amet, consectetuer adipiscing elit.