
A vízkő, a pára következtében megtelepedő penész és a szappanmaradék elcsúfítják a fugákat, a sárgás, szürkés elszíneződések pedig egyszerű súrolással ritkán tüntethetőek el.

A nagyon elszíneződött csempeközöket általában jobb kivésni, és újrafugázni, ez azonban nagy munka, és nem is kevés pénzbe kerül. Ha ősszel már nem fognál fugacserébe, de zavarnak az elszíneződések, tisztítsd meg a közöket házi praktikákkal, majd vess be néhány hatékony szert, melyekkel ismét fehérek lehetnek a fugák.
Mielőtt bármilyen szerrel kezelni kezdenéd a fugákat, alaposan tisztítsd meg a lerakódott szennyeződésektől. A vízkő ellen hatékony megoldás, ha felforralsz három deci vizet három deci ecettel együtt, elkeversz benne egy teáskanál sót, majd ezzel a keverékkel alaposan átdörzsölöd a fugákat a csempékkel együtt. Az oldatot hagyd a felületen legalább egy órán át, majd bő vízzel mosd le.
Az egyéb szennyeződés okozta sötétebb foltokkal ecet és só sűrű keverékével számolhatsz le. A masszát 10 dkg sóból és egy deci ecetből készítsd el, majd kend az elszíneződött fugákra. Ennek a keveréknek elég fél óra hatóidő, azután bő vízzel öblítsd le.
A sötétebb, feketébe hajló foltok penészre utalnak, mely könnyen megjelenhet a vizes helyiségekben, így a fürdőszobában. Eltávolítása azért is fontos, mert a penészgomba légúti megbetegedéseket okozhat, továbbá allergiát válthat ki.
A foltokat egy deci 20%-os ecet és egy liter forró víz keverékével mosd át egy durva kefe segítségével - bátran dörzsöld a fugákat, nem lesz bajuk. Ha makacs penésszel van dolgod, az átmosást minden bizonnyal meg kell majd ismételned.
Az ecet mellett klóros fehérítővel történő kezelés is segíthet a penészfoltok eltávolításában. Permetezd át az érintett részeket, hagyd 15-20 percig hatni a szert, majd súrold át egy kefével, végül mosd le.
Ha a vízkövet és a penészt is sikerül eltávolítanod, nincs más hátra, mint a fugák kifehérítése. A következő termékekkel egyszerűen felújíthatod a csempeközöket, ráadásul barátságos áron.
For Home FugatisztítóA szórófejes palackban kapható fugatisztítóval a szürke fugák fehérek lesznek, a színesek pedig visszanyerik élénk színüket. A For Home fugatisztítója hatékonyan távolítja el a fugákba ivódott szennyeződéseket, felfrissíti a fuga színét, emellett pedig védőréteget képez a felületen, mely portaszító, vízlepergető hatással bír.
A kellemes citrom illatú szert bátran használhatod zománcos felület közelében, kerámia, márvány és gres esetében is, mivel nem károsítja egyik anyagot sem.
Ára: 1330 forint.*
Wenko Fugafehérítő stiftA teljesen tiszta, száraz fugák már eleve világosabbak, de ha a szennyeződések már beivódtak, csupán a tisztítás hatására nem lesznek újra fehérek. Egy hatékony fugafehérítő azonban képes ismét világossá és makulátlanná varázsolni a csempeközöket.
Ilyen például a német Wenko Fugafehérítő Stift, amelynek használata is egyszerű: a mellékelt szivacsos fejet csavard a stift végére, majd kend át vele egy-két soron a csempék közeit. A gyorsan száradó szer nem hagy eltávolíthatatlan nyomokat a csempén, hatására pedig a fugák visszanyerik eredeti fehérségüket.
Ára: 1740 forint.*
Plusz egy tipp: HG FugavédőszerA tiszta és ragyogóan fehér fugák pár nap alatt is képesek elszíneződni, ha nem gondoskodsz a védelmükről. Ehhez a legjobb egy olyan szer, ami védőréteget képez a felületen, és nem ad lehetőséget arra, hogy a fuga anyaga magába szívja a szennyeződést.
Ha a HG Csempe- és járólapfuga-védő termékkel kezeled a tiszta fugát, akkor az nem fogja magába szívni sem a vizet, sem a zsírt. Miután a csempeközöket megtisztítottad, és azok teljesen kiszáradtak, ecsettel kend fel a felületükre a HG védőszerét, majd a felesleget töröld le egy puha, száraz ronggyal. Legalább nyolc órán át hagyd száradni. A fugák hetekig biztonságban lesznek.
Ára: 3680 forint.*
*Interneten fellelt, tájékoztató jellegű árak.
| Nyerj egy éjszakát az ötcsillagos sárvári Spirit Hotelbe! |
| Nyerj narancsbőr ellen ampulla csomagot a csodaszép bőrért! |
| Nyerj 70 000 forint értékű, csúcsminőségű Gorenje terméket! |


