3 millió forint támogatás járhat a magyaroknak az államtól: indul a nok!

Tényleg pilótajáték?

Komoly támogatást jelenthet, de nem véletlenül támadják.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Az országgyűlési képviselők 2016. március 17-én 113 igen szavazattal, 46 nem ellenében, kivételes eljárásban fogadták el a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető Rogán Antal javaslatát a nok-ról, vagyis a nemzeti otthonteremtési közösségekről.

A Fidesz szerint a nok rendszere 3 millió forinttal emeli meg a támogatást azok számára, akik otthont szeretnének teremteni, a rendszer célja továbbá véleményük szerint az új lakások építésének ösztönzése.

Hogy működik, és mekkora támogatást jelent?

A parlament döntése szerint a nok-hoz csatlakozó tagok kötelezettséget vállalnak egy meghatározott összeg befizetésére, előre meghatározott ütemben, az új lakás vásárlásához a megtakarításon felül még hiányzó összeget pedig a közösség kamatmentesen megelőlegezi azoknak a tagoknak, akiket sorsolással választanak ki a több mint tízéves futamidő alatt.

A konstrukcióhoz állami támogatás is jár, melynek mértéke a befizetési kötelezettség 30%-a, de legfeljebb havi 25 ezer forint. Ez egy évben legfeljebb 300 ezer forintot jelenthet, ami tíz év alatt elérheti a 3 millió forintot is.

Mire lehet fordítani?

A megtakarításokat csak új ingatlan vásárlására lehet fordítani, az új lakóingatlan szerződéses értéke pedig 10 millió és 40 millió forint között lehet. Ha a tag a kiválasztását követően a szerződésében meghatározott értéknél magasabb értékű új lakóingatlant vásárolna, a különbözetet az adásvételi szerződés megkötésekor egy összegben kell befizetnie. Arra is van lehetőség, hogy a szervező az új ingatlant vásárló tag meglévő lakását megvegye, beszámítsa.

A közösséget egy szervező cég működteti, és az kezeli annak vagyonát is. A szervező Magyarországon bejegyzett, zártkörűen működő részvénytársaság lehet, melynek alaptőkéje legalább 100 millió forint. Egy szervező több közösséget is működtethet, melyért a tagok szervezési díjat fizetnek. Mindehhez a Magyar Nemzeti Bank fogja az engedélyeket megadni, és a cégek tevékenységét is ellenőrzi.

10 lakás, 10 élet: ezeket a képeket egyszerűen látnod kell!

Nézegess képeket!

Elolvasom

Mi az a sorsolás?

A nok az állami támogatás tekintetében hasonlóan működik, mint a lakás-takarékpénztárak, vannak azonban lényegi különbségek. Az elfogadott javaslat alapján a szervezők saját szabályzatuk szerinti rendszerességgel tartanak nyilvános kiválasztást. Itt választják majd ki azokat a tagokat, akik jogosulttá válnak az új ingatlan vásárlásához még hiányzó összeg igénylésére. A nyilvános kiválasztásnak két módja lehet, a licit és a sorsolás. A szervező ezek egyikét, vagy egyszerre mindkét módot is választhatja.

A licitáláskor azok szerezhetnek elsőbbséget, akik 20%-nál magasabb előtakarékossági befizetést és ennek mértékéhez igazodó szervezésidíj-fizetést vállaltak, és azt teljesítették is. Amennyiben több tag azonos mértékű előtakarékossági befizetést és szervezésidíj-fizetést teljesített, közöttük sorsolással döntenek a kiválasztásról. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy a többiek ne jutnának lakáshoz tíz éven belül, a sorsolás csupán a sorrendet határozza meg.

A szervező a közösség tagjait nyilvános felhíváson toborozza, egy közösség létrehozásához legalább 120 tag kell. A közösség határozott időtartamra jön létre, legalább tíz, legfeljebb 15 évig tart. Az új lakóingatlant vásárolni szándékozó természetes személy, aki a közösség tagjává kíván válni, előzetes megállapodást köt a szervezővel. Ebben egyebek között nyilatkozik arról, hogy tudomásul veszi, a közösségbe történő befizetéseire az OBA kártalanítási kötelezettsége nem terjed ki.

Államilag legalizált pilótajáték?

Nem véletlen, hogy a nok-ról szóló javaslat a napokban igen nagy port kavart, köszönhetően többek között annak, hogy a törvényjavaslatot kivételes eljárásban tárgyalta a Ház, szerdán terjesztette be a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter, és csütörtökön már szavaztak is róla.

Az ellenzéki pártok egyöntetűen nemmel szavaztak a javaslatra. A Demokratikus Koalíció szerint a nok egy olyan államilag támogatott piramisjátékot jelent, melyben a gyanútlan csatlakozókat senki nem védi meg.

A javaslatot az MSZP is úgy értékelte, hogy személyre szabott, pilótajátékra hasonlító törvényjavaslatot nyújtottak be, amit családtámogatás köntösébe bújtattak, az pedig, hogy 24 órán belül erőszakolják át a parlamenten a szabályozást, azt jelentheti, hogy a javaslat nem a családok, a magyar emberek és az építőipar, hanem egy jól meghatározott, kivételezett érdekcsoportot és vezetőit szolgálja. Fontosnak tartották hangsúlyozni továbbá, hogy a törvény szerint csak egyetlen garanciája van annak, hogy a pénz nem tűnik el, a Matolcsy György vezette Magyar Nemzeti Bank, melynek az orra előtt tüntettek el 220 milliárd forintot a Quaestor-ügy során is.

Az LMP fogyasztói csoportnak nevezte a nok-ot, ás rámutatott arra, hogy a vásárlói klubok működtetői a legkiszolgáltatottabbak gátlástalan kisemmizését célozzák. Az Együtt - a Korszakváltók Pártja is úgy véli, hogy a nemzeti otthonteremtési közösségekről szóló javaslattal a Fidesz lényegében egy újabb Quaestort fog felépíteni, és hasonlóan fogalmazott a Jobbik is, államilag legalizált pilótajátékot, illetve Questor kettőt emlegetve, valamint, hogy a szervezőkre vonatkozó előírásoknak mindössze két cég felel meg, melyeket ugyanazon tulajdonosi kör birtokolja. Az ellenzéki pártok hasonló véleményen vannak azzal kapcsolatban is, hogy garanciákat várnak a visszaélésekkel szemben.

Ezt is szeretjük