200 forintos csodaszer vízkőoldásra: így használd a mosószódát!

A mosószóda komoly fegyvertény lehet a takarítás során. Érdemes tudnod, hogyan kell használni.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Vízkőoldó termékek tekintetében nincs hiány a piacon, számos csodát ígérő vegyszert lehet kapni a drogériákban és háztartási boltokban.

Sok háziasszony rögtön ezekhez nyúl, ha a vízkővel szemben vívott csatáról van szó, pedig lényegesen egyszerűbb és természetesebb módszer is létezik. Úgy hívják, hogy mosószóda. Próbáld ki te is a háztartásban!

200 forint egy csomag

A mosószóda - vagy kevésbé ismert nevén nátrium-karbonát - remek alternatívát nyújt, ha a környezetedre ügyelve szeretnél a vízkővel leszámolni. A vegyszerekkel szemben nem károsítja a környezetet, ugyanakkor a vízben remekül oldódik, ennek is köszönhető, hogy olyan jól elbánik a vízkőfoltokkal.

Az ára is egészen baráti, a kisebb, fél kilogrammos kiszerelés ugyanis már 200 forint körül mozgó áron kapható, ráadásul sokáig kitart, ugyanis öt liter vízhez bőven elegendő egy evőkanálnyi mosószódát adagolni, így is megfelelő lesz a hatékonysága.

A mosószódáról vízkőoldó hatása mellett egyébként érdemes tudni, hogy a kemény vízzel, a fehér ruhákba beszáradt foltokkal és a konyhai zsírfoltokkal is felveszi a harcot, így mindenképpen érdemes kipróbálni, ha nagytakarítást végeznél.

Problémák, amikre jó a szódabikarbóna

A szódabikarbóna a házi szerek terén egy másik nagy favorit, melyet számos módon bevethetsz. Nézd végig a képeket!

7 probléma, amire nyugodtan használhatod a szódabikarbónát

Nézegess képeket!

Elolvasom

Így használd vízkőoldásra a mosószódát!

A csaptelepek felületén, illetve a csempék között megrekedt vízkőtől nem egyszerű megszabadulni, sokszor a hosszas suvickolás sem tünteti el maradéktalanul a csúnya foltokat. Remek megoldás azonban, ha nagyjából egy evőkanálnyi mosószódát egy vödör meleg vízbe keversz, majd a kapott szerrel áttörlöd a vízköves felületeket.

Természetes szerek a háztartásban:

Veszélyes tisztítószerek

A természetes szerek előnyei közé lehet sorolni, hogy nem mérgezik a környezetet, illetve szervezetedre nézve sem jelentenek akkora veszélyt. Ez nem minden vegyszerről mondató el. Nézd meg, mivel kell vigyázni!

Ha a vízkő annyira makacs, hogy ez nem vezet eredményre, akkor a mosószódát feleannyi vízzel keverd ki, mint amennyit a fehér porból felhasználsz, és ezzel a sűrű pasztával súrold át a kérdéses, vízköves területeket. Ha alaposan megdörzsölted őket, hagyd a pasztát fél órát hatni, majd forró vízzel mosd le az az érintett felületeket.

Ezt is szeretjük