2 eset, amikor házhoz megy a NAV - Nemcsak új lakásnál!

Nem árt tudnod, hogy több okból kifolyólag is megjelenthetnek a lakás ajtajában.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal nevétől sokan már akkor is megrettennek, ha tisztességes adózói magatartást tanúsítanak, és csak egy egyszerű beszélgetés során merül fel a téma, ennél is jobban szorul azonban össze a gyomra annak, akit személyesen is fel akar keresni a hatóság.

A helyszíni szemle, illetve ellenőrzés gyakoribb, mint azt a legtöbben gondolnák, ráadásul ingatlannal kapcsolatos ügyekben is jellemző lehet. A következő két esetben például nem árt, ha számítasz rá.

Helyszíni szemle ingatlanvásárlás után

Ingatlanvásárlás esetén jelentősebb mértékű illetéket kell fizetni, melynek alapja azonban nem a vételár - mely alku esetén alacsonyabb is lehet -, hanem az ingatlan forgalmi értéke.

Ha azonban utóbbit az okiratban nem tüntetik fel, nem jelentik be, vagy az adóhatóság szerint nem felel meg a valóságnak, felkereshetik személyesen is az adott ingatlant egy helyszíni szemle keretében, hogy megállapítsák a valós forgalmi értéket, mely az adóhatóság honlapja szerint az esetek körülbelül 25-30%-ában mutat eltérést a bejelentéshez képest.

A helyszíni szemléről - mely az adóhatóság szerint nem ellenőrzés, csupán adatgyűjtés - az ingatlanvásárlást követő időszakban bármikor küldhetnek levelet. Minderről ide kattintva tudhatsz meg többet.

Lakásbérlet esetén is felkereshetik a helyszínt

A NAV a lakásbérlésekkel kapcsolatban is folyamatosan végez ellenőrzéseket, melyhez főként az apróhirdetéseket, illetve a közérdekű bejelentéseket veszi alapul.

Ezeken a helyeken élnek a leggazdagabb magyarok: nem a Rózsadomb!

Nézegess képeket!

Elolvasom

A hatóság honlapja szerint jellemző, hogy a bérbeadók nem teljesítik megfelelően ezzel kapcsolatos adókötelezettségüket - bár a bérbeadás tényét általában a bérbeadó és a bérlő is elismeri, a bérleti díjról sokszor másként nyilatkoznak.

Utóbbi miatt a NAV személyesen is felkeresheti az adott lakást, majd a bérlővel és a bérbeadóval is jegyzőkönyvet vesz fel, amit összevet a szerződéssel, illetve a különféle nyilvántartásokkal, megállapított adóhiány esetén pedig bírságot vet ki. Ha többet szeretnél tudni minderről, kattints ide!

Ezt is szeretjük