A 3 legjobb virtuális lakástervező

Gondoltad volna, hogy anélkül tologathatod a bútorokat álmaid otthonában, hogy mindez pénzedbe és energiádba kerülne?

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Ha azt hinnéd, nincs bonyolultabb dolog a hitelfelvételnél, majd a kölcsön felvételét követően a lakásvásárlásnál, akkor tévedsz. Bármennyire is jó dolog, a lakás berendezése éppolyan bonyolult feladat, mint a megszerzése. A lakberendezési áruházak kirakatai és katalógusai ugyanis olyannyira zavarbaejtőek, hogy még azokat is elbizonytalanítják, akik addig azt gondolták, határozott elképzeléssel rendelkeznek álmaik otthonát illetően.

Ennek következménye aztán az eltérő stílusú bútorokkal berendezett lakás, a majdnem tökéletes, mégis zavaróan eklektikus hatást keltő nappali, valamint az egyetlen ággyal rendelkező hálószoba - hiszen a téves méretezés miatt más már el sem férne benne.

Az ilyen és az ehhez hasonló helyzetek azonban manapság könnyedén elkerülhetőek néhány okos számítógépes program segítségével, melyek nemcsak a helyes méretarányok terén nyújtanak segítséget, de a stíluskavalkádban is útmutatók lehetnek. A következő három például minden bizonnyal a segítségedre lehet!

A padlótól a lámpákig: DesignMyRoom.com

Előrebocsátjuk, az online elérhető lakástervező program angol nyelvű, ám elég egy alapfokú nyelvtudás a használatához - vagy egy kreatív gyerek a családban, aki már beszéli valamennyire a számítógép nyelvét.
A DesignMyRoom.com egyik legnagyobb előnye, hogy anélkül használható, hogy le kellene tölteni a számítógépre. A másik pedig, hogy valóban tetőtől talpig berendezhető vele a lakás. A program főoldalán található menüsorban indítható új projekt tervezése, de a lakásba kerülő bútorok, kellékek és egyéb kiegészítők a tervezés előtt is megtekinthetőek - gyártók szerint.

A program induláskor számos alaprajzsablont felkínál a konyhától a gyerekszobáig, de arra is lehetőséget ad, hogy saját fotót tölts fel a lakásodról. A következőkben a monitor alján megjelenő kínálatból választhatsz: lehetőséged van megválasztani a falak színét, a konyhapult árnyalatát és anyagát, a lakásba kerülő bútorok színét és stílusát, sőt, mindezt valósághűen, három dimenzióban teheted, és annak megfelelően forgathatod és méretezheted a bekerülő bútorokat.
Végül, de nem utolsósorban pedig akár el is mentheted az elkészült tervet - ha egyáltalán abba tudod hagyni a program használatát, az ugyanis bárkit képes rabul ejteni!

Álmaid otthona a valóságban: SmartDraw

A DesignMyRoom.com-hoz hasonlóan a SmartDraw segítségével mindent megvalósíthatsz, ami csak a képzeletedben létezik. Az egyik legnépszerűbb tervezőprogramnak számító SmartDraw szintén angol nyelvű, használata azonban társához hasonlóan nem nagy ördöngösség, bár azt el kell ismerni, hogy nagyobb gyakorlatot kíván.
Egyik hátránya, hogy nincs ingyen: a teljes csomagért fizetni kell, ám a próbaverzió ingyen is használható, összesen egy hétig. A másik hátránya, hogy még a próbaverziót is telepíteni kell a számítógépre - bár ez mindössze 5-6 percet vesz igénybe.

A telepítés után a program azonnal használható: a munkaablakban elsőként kiválaszthatod a számodra szimpatikus sablont, vagy egy teljesen üres felületet - sőt, akár saját fotót is feltölthetsz -, és már indulhat is a virtuális tervezgetés.
Míg azonban a DesignMyRoom inkább a lakberendezésre helyezi a hangsúlyt, addig a SmartDraw a tervezésben és a méretarányokban segít: használatával valósághűen megtervezheted a lakásod egyes helyiségeit, kiszámolhatod a hasznos terek és a holtpontok méretét, a végeredményt pedig el is mentheted, de akár ki is nyomtathatod.
 

Tipp: mielőtt nekiesnél a SmartDraw-nak, tanácsos a tervezőfelület jobb felső sarkában található SmartHelp ikonra kattintva végignézni a segédvideót.

Tervezd meg a vásárlást: az IKEA tervezőprogramjai

Ha már lakástervezés, akkor az IKEA-t kötelességünk megemlíteni. Magyar nyelven először konyhatervező programjával igyekezett segíteni az otthonteremtésben, mára azonban több tervezőprogram is elérhető náluk. Így nemcsak a konyhád, a hálószobád vagy a fürdőszobád kialakítását könnyítik meg, hanem az egyes tárolórendszerek megtervezését, vagy éppen a dolgozószoba berendezését is.

Minden egyes tervezőt telepítened kell a gépedre, ez azonban nagyjából csupán hét percet vesz igénybe - ahhoz, hogy letölthess, természetesen regisztrálnod kell az IKEA oldalán.
A programokkal méretpontos terveket készíthetsz, a virtuális helyiségeket pedig az áruház kínálatában megtalálható bútorokkal, kiegészítőkkel és dekorációs eszközökkel rendezheted be.

A kész tervet elmentheted a saját gépedre, és egyben az IKEA szerverére is - fontos, hogy itt csupán öt tervet tárolnak, azokat is legfeljebb hat hónapig -, így azt az áruházban is lehetőséged van megmutatni, ahol segítenek a pontosításában, és egyben az így megalkotott virtuális otthonnak a valóságban történő megteremtésében.

Ezt is szeretjük