Tilos ezt tennie a közös képviselőnek, ha a közös költséggel tartozol

Komolyabb változásról van szó

Ez lett az új szabály.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Ahogy arról korábban is írtunk, a közös költséggel való elmaradás komoly következményeket vonhat maga után, nevezetesen bizonyos esetekben akár jelzálogjogot is bejegyezhetnek miatta az adós ingatlanjára, fontos azonban tudni, hogy az ezzel kapcsolatos szabályok, legalábbis azok egyes részletei mára megváltoztak.

A Magyar Közös Képviselők Egyesülete, vagyis a MAKKE idén január végén arról tájékoztatta az MTI-t, hogy megváltozott a közösköltség-hátralék biztosítékául szolgáló jelzálogjog bejegyzések eljárási rendje, így ezután csak akkor lehet jelzálogjoggal biztosítani a társasházi közösköltség-tartozást, ha az elindított fizetési meghagyás jogerős és végrehajtható.

Már jogerős bírósági ítélet kell a jelzálog bejegyzéséhez

A közlemény szerint a peres eljárás eredményeként csak jogerős bírósági ítélet, megnyert per után lehet jelzálogjogot bejegyezni, így megszűnt az a mód, ami lehetővé tette a társasházkezelőknek a szervezeti és működési szabályzatban foglalt felhatalmazás alapján a jelzálogjog-bejegyzések megindítását.

Az egyesület szerint az új szabályozás zökkenőmentes alkalmazása érdekében gyorsabb eljárásokra lesz szükség, ha ugyanis az eljárások nem gyorsulnak fel, akkor egy-egy társasház esetében a közösköltség-tartozás behajtása nagyon sok időt vehet igénybe.

Arra is felhívták a figyelmet, hogy ha a közös képviselő nem figyel a változásokra, a nem fizető tulajdonosok kerülhetnek előnyösebb helyzetbe.

A tájékoztatás szerint a jogszabályváltozás lehetőséget ad arra is, hogy a hátralékos tulajdonos magánokirati formában kiadott nyilatkozatban ismerhesse el tartozásának mértékét, jogszerűségét és fennállását. Az egyesület azonban úgy véli, ez a lehetőség gyakorlatilag érvényesíthetetlen.

Meddig jó egy panelház? 7 dolog, amit sokan nem tudnak róluk

Nézegess képeket!

Elolvasom

A MAKKE közölte azt is, hogy ha fennáll a lehetőség, hogy nem térül meg a közösköltség-tartozás, akkor azt javasolják, hogy miután eredménytelenül lejárt a fizetési felszólítás, haladéktalanul induljanak meg a fizetési meghagyásos eljárások, és azok jogerőre emelkedése után nyomban jelzálogbejegyzéssel legyen biztosítva a követelés, tekintettel arra, hogy a fizetési meghagyásos eljárás jogerős lezárása előfeltétele lett a jelzálogjog bejegyzésnek.

Ezt is szeretjük