
Tévhit, hogy a dohos szag kizárólag az öreg, nem megfelelően tisztán tartott lakásokban jelentkezik. A doh minden olyan helyen felütheti a fejét, ahol magas a páratartalom, és nedvesség csapódhat le a felületeken.

Az átnedvesedett falakon, könyveken és szekrényeken pedig hamar megjelenik a penész, vele együtt pedig a kellemetlen bűz.
Így ahhoz, hogy a dohos szagot ne csak elnyomd, hanem végleg ki is űzd a lakásból, a páratartalmat kell mérsékelned, valamint kiszárítanod a nedves bútorokat, tárgyakat - beázás, csőtörés vagy burkolás után például minden esetben számíthatsz dohos szagra, ha a falak nem száradnak ki kellően.
Azokban a helyiségekben, ahol magas a páratartalom, és olyan hideg felület van, melyen a nedvesség könnyen kicsapódhat - például a spájzban vagy a kamrában -, igyekezz mérsékelni a páratartalmat páraelszívó készülékkel. Ezt már egy-két ezer forintért beszerezheted bármelyik barkácsáruházban. Ha a helyiséghez tartozik egy kis ablak, a páraelszívó mellett nem árt azt is nyitva tartanod.
A penész és vele a dohos szag gyakran a konyhaszekrény, legfőképpen a mosogató környékén üti fel a fejét, ha a szekrény és a fal közötti rész nincs megfelelően leszigetelve, és a víz beszivárog a szekrénybe. De megjelenhet a lakás bármelyik részén, azokon a helyeken, ahol hideg felületen a pára lecsapódik, és penész keletkezik. A penésszel igyekezz minél előbb leszámolni - az ecet és a szódabikarbóna is kiváló erre a célra -, és csak utána foglalkozz a szag eltüntetésével.

A konyhaszekrény vagy a gardrób dohos szagát úgy szüntetheted meg a legkönnyebben, ha - miután kipakoltad a szekrény tartalmát - egy pohár ecet, egy pohár ammónia, negyed pohár szódabikarbóna és három és fél liter víz oldatába mártott ronggyal mosod le a szekrény falait, valamint felső és alsó részét. Tartsd nyitva a szekrény ajtaját, és hagyd teljesen megszáradni a belsejét, mielőtt visszapakolnád a tartalmát.
A macskaalom kiváló szagtalanító. Ha még nem vagy elégedett az eredménnyel, helyezz egy tálka macskaalmot a szekrénybe - ezt elegendő néhány naponta cserélni, amíg a szag meg nem szűnik teljesen. Ha erős dohszagot tapasztalsz a lakásban, az egyes helyiségekben is helyezz el egy-egy alacsonyabb falú edényben egy keveset belőle.
A fiókok és tárolóhelyiségek erős dohos szagát úgy szüntetheted meg, hogy szódabikarbónát tartalmazó illatszeres zacskókat helyezel el a fiókokban, a ládákban és a tárolóhelyiségekben.
Töltsd meg egy tiszta zokni vagy harisnya talprészét három-négy evőkanál szódabikarbónával, köss rá csomót két centivel feljebb, majd akaszd fel vagy helyezd egy félreeső sarokba. A nagyobb légterű helyiségekben, például a pincében vagy a padlástérben használj több zacskót. Körülbelül kéthetente cseréld az illatosítókat. Ezzel a módszerrel a molyirtó szagával is leszámolhatsz.
Ha a könyveket hosszú ideig dohos helyen tárolod, átveszik utóbbi kellemetlen szagát. Hogy megszüntesd a dohos szagot, tedd a köteteket külön-külön egy papírzacskóba, és szórj bele két evőkanál szódabikarbónát. Nem kell megrázni a zacskót, csak kösd be a száját. Egy hétig tartsd száraz helyen. Amikor kinyitod, porold le a maradék szódabikarbónát a könyvről, és búcsút is mondhatsz a dohos szagnak. A régi könyveken az is segít, ha tiszta macskaalommal töltött dobozba helyezed őket éjszakára.

vagy rózsaolajat és levendulavirágot tartalmazó házi illatosító a jó választás. A receptet itt találod. »
Cikkünk megírásában a Mindennapi tárgyak nem mindennapi szerepben című könyv segített.
| Nyerj egy éjszakát az ötcsillagos sárvári Spirit Hotelbe! |
| Nyerj különleges, márkás sheás testvajat és tusolókrémet! |
| Nyerj szalon minőségű hajdúsító sampont és hővédő hajhabot! |

