Így igényelhetsz önkormányzati lakást

A 3 legfontosabb dolog

A lakásvétel ugyan körülményes, de az árak is jóval a piaci érték alatt lehetnek.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Egyre gyakrabban fordul elő, hogy a nehéz anyagi helyzetbe került önkormányzatok bérbe adják vagy értékesítik a tulajdonukban lévő ingatlanokat.

Akár bérletről, akár lakásvételről van szó, kizárólag pályázattal kerülhetsz be a szerencsés bérlők vagy tulajdonosok közé.

A lakásokra pályázatokat írnak ki

Az önkormányzati lakásokra mindig is nagy volt a kereslet, aminek oka elsősorban az árukban keresendő. Az ilyen ingatlanokat ugyanis általában a piaci értéküknél jóval kedvezőbb áron kínálják megvételre, így valódi mázlistának számít az, aki szert tud tenni ilyen lakásra.

Az önkormányzati lakások megvételét azonban két dolog különösen nehézkessé teszi: az eladható lakások számának csökkenése és a szigorú pályáztatás. Az önkormányzati lakások megvétele azért is ilyen körülményes, mert az értékesítés menete a hatályos törvénytől és a helyi önkormányzat egyéni feltételeitől is függ.

Az önkormányzati lakások bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokat az 1993. évi LXXVIII. törvény vonatkozó szakaszai szabályozzák, melyet teljes terjedelmében itt olvashatsz el.

Egy kis segítség
Ha ingatlanvásárlásra adod a fejed, nem kevés papírmunkával kell majd megbirkóznod. Dokumentumtárunkban sok fontos formanyomtatványt megtalálsz, melyekre szükséged lehet.
 

Amikor egy önkormányzat úgy dönt, hogy megválik ingatlanától, részletes pályázatot ír ki a megvételre, melyről magától a hivataltól, az önkormányzat honlapjáról vagy pályázatfigyelő weboldalakról értesülhetsz.

15 tipp, amivel tízezreket spórolhatsz

Nézegess képeket!

Elolvasom

Kérelmedet bizottság bírálja el

Amennyiben megfelelsz a pályázati feltételeknek és követelményeknek, be kell nyújtanod egy kérelmet a helyi vagyonkezelőhöz vagy az illetékes osztályhoz, melyet - az ingatlan méretétől és értékétől függően - szakbizottság vagy a képviselőtestület bírál el.

A kérelmezés hivatalos formanyomtatványon történik, melyhez a kért papírokat is csatolnod kell. A lakásvétel legalapvetőbb követelményei közé tartozik, hogy helyi lakos legyél, de vizsgálják családi körülményeid és a munkaviszonyod is. A neveden lévő tulajdonjog vagy bérleti jog kizáró ok.

Ami a lakás vételárát illeti, az az önkormányzat által elvégzett értékbecsléstől függ. Összegét a hasonló lakások helyi forgalmi értékének áttekintésével számolják ki. Ha a kérelmed elfogadják, jogosult vevőként a lakás üres, beköltözhető forgalmi értékének 50%-át kell kifizetned, annak is 10%-át egy összegben, rögtön a szerződéskötéskor.

Bérlőként elővásárlási jogod van

Ha a lakásvásárlás túl nagy falat, kezdd bérleti jog megszerzésével. A bérlakások listájáról és a bérbevétel feltételeiről szintén az önkormányzatok vagy a helyi vagyonkezelő pályázataiból tájékozódhatsz. A bérbeadást alapvetően törvény szabályozza, de kerületenként más-más követelmények is lehetnek.

A bérleti jogot sok esetben budapesti munkahelyhez vagy több éves munkaviszonyhoz kötik, de arra is volt már példa, hogy kizárólag közalkalmazottaknak írták ki a pályázatot. Általános szabály, hogy egyének, párok és családok is csak egyetlen lakásbérletre nyújthatnak be igénylést.

A lakások egyébként kijelölt időpontban megtekinthetők, sőt, alaprajzuk is áttanulmányozható az önkormányzatok ügyfélszolgálatán.

A pályázat hivatalos formanyomtatvánnyal történik, melyet személyesen kell kitöltened, irataid bemutatásával. Az elbírált és továbbjutott pályázatok ezután, közjegyző jelenlétében, sorsolásra kerülnek. Ha nyersz, 15 napon belül megkötik veled a bérleti szerződést.

Tudtad?
Az önkormányzati lakások bérleti joga örökíthető, ha férjed és gyermekeidet társbérlőként belefoglalod a hivatallal kötött lakásbérleti szerződésbe.

Lakásvásárlás lépésről lépésre

Bármilyen tulajdonban lévő lakást szeretnél is vásárolni, biztos, hogy rengeteg elintéznivalód akad majd. Hogy megkönnyítsük a dolgodat, összegyűjtöttük a lakásvásárlás előtti teendőket - lépésről lépésre.

Az önkormányzati lakások bérlete egyébként meghatározott időre - leggyakrabban öt évre - szól. A bérlet általában meghosszabbítható, kivéve, ha tartozásod van, vagy ha a kerület úgy dönt, hogy a szerződés lejártával eladja a lakást. Fontos tudnod, hogy ha bérleti viszonyban állsz az önkormányzattal, a lakásvételnél elővásárlási jog és pályázati előnyök illetnek meg.

A lakbér összegét egyébként az önkormányzat szabja meg, a lakás alapterületétől függően. A bérleti díjat terhelheti egyéb költség is, ilyen például a szemétszállítás díja. A víz, az áram, a távhő, a telefon vagy a kábelszolgáltatás díját azonban közvetlenül a szolgáltatóknak fizeted. A lakbér emeléséről az önkormányzat képviselőtestülete dönt, az évente esedékes új bérleti díjról levélben értesítenek.

Ezt is szeretjük