Új adót vezetnek be áprilistól: kinek kell fizetnie, és mennyit?

Van, ahol már bevezették, de állítólag nem ez lesz az egyetlen, mások is követik majd.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Most már biztos, hogy hatályba lép az a rendelet, mely szerint azon építmények után, melyek megbontják az adott utcakép hangulatát, illetve esztétikai egységét, egyfajta bírságként is értelmezhető adót kell fizetni, az erről szóló rendeletet ugyanis megszavazta a III. kerület önkormányzata.

Az Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata által bevezetett, a köznyelv által csak giccsadóként emlegetett, de hivatalosan településkép-védelmi települési adónak nevezett befizetésekről szóló rendeletről ráadásul úgy tartják - ahogy azt a Világgazdaság is megírta -, hogy ragadós lehet, és a példát más önkormányzatok is követhetik.

Mi az a giccsadó?

Az úgynevezett giccsadó idén április 1-jével lép majd hatályba, és azon épületek után kell majd megfizetni, melyek nem illenek bele az utcaképbe, annak egységét és a környék sajátos jellegét pedig látványosan megbontják.

Az adó, illetve bírság összege évi félmillió forint is lehet, melyet egy összegben, mindig szeptember 5-éig kell majd megfizetnie annak, akit érint, fontos tudni azonban, hogy mindezt nem vetik ki visszamenőlegesen, csak a 2016. március 31-ét követően bejelentett lakóházak-építési beruházásokat érinti majd.

Miért van rá szükség?

A szakemberek részben azért tartották szükségesnek egy ilyenfajta adó bevezetését, mert a kormány bejelentési kötelezettségre változtatta az engedélyezési eljárást azon új lakóépületek esetében, melyek 300 négyzetméter hasznos alapterülettel rendelkeznek, és ily módon szeretnék megakadályozni, hogy emiatt giccses, úgymond csiricsáré, össze-vissza házak épüljenek.

10 lakás, 10 élet: ezeket a képeket egyszerűen látnod kell!

Nézegess képeket!

Elolvasom

Az ingatlanoknak a főbb építési előírások mellett a kerület által előírt egyedi övezeti és településképi előírásoknak kell majd megfelelniük, amihez adnak felkészülési időt, illetve ellenőrzik is.

Fontos azonban kiemelni, hogy a giccsadó bevezetése nem a pénzbeszedést célozza, sokkal inkább a prevenciót, a szakértők ugyanis úgy vélik, szakmai felelősség is megállítani a településképek romlását, illetve emelni az építési kultúrát.

Ezt is szeretjük