
Saját lakással rendelkezni nem olyan könnyű, mint azt a fiatalok elsőként gondolják. Jóval több ügyintézést és felelősséget igényel például, mint albérlet esetén, illetve jóval nagyobb odafigyelést is.

Ha társasházban laksz, a szokásos rezsiköltségek mellett számolnod kell a közös költséggel is, melyet mindenhol máshogy számítanak ki, és más összeget állapítanak meg.

Egyben azonban mindegyik közös költség megegyezik: a Társasházi Törvényben előírtaknak megfelelően történhet csak a kiszámítása, és csak bizonyos költségeket tartalmazhat. Mivel tucatnyi összegből adódhat össze, nem árt pontosan tudnod, hogy mi az, amit a törvény szerint nem fizettethetnek ki veled a közös költség címén.
Ha albérletbe költözöl, a törvény szerint egyszerű a dolgod, hiszen hivatalosan nem neked kell fizetni a közös költséget. A jogszabályok értelmében a bérleti díj és a rezsi fizetése csak a feladatod. A főbérlők persze belekalkulálják a közös költséget is a bérleti díjba, hogy ne legyen gondjuk rá. Jobb, ha előre rákérdezel erre, amennyiben ugyanis tartalmazza, a közös költség emelkedésére hivatkozva is emelheti a későbbiekben a bérleti díjat.
Mindettől függetlenül figyelj arra, hogy a főbérlő rendszeresen fizessen a társasháznak, mert, ha nem így történik, és a közös képviselő jogi útra tereli az ügyet, a te tulajdonodban lévő tárgyakat is lefoglalhatják, mivel abban a lakásban vannak, aminek a tulajdonosa tartozik.
A közös költség számtalan díjból áll össze. Elsősorban a ház közös területei fűtésének és karbantartásának, vagyis a javítások és felújítások díját számolják bele, de vannak továbbiak is, melyek helyenként változhatnak. Az első ilyen a közös képviselő. Ha magánszemélyt bíz meg a ház ezzel a feladattal, az illető a saját tiszteletdíját is belekalkulálja a közös költségbe. Erre a törvény szerint lehetősége is van. Amennyiben azonban vállalkozó látja el a közös képviseletet, akkor a tiszteletdíját nem fizettetheti közös költség címén, hiszen a Társasházi Törvény szerint a házzal kötött külön megbízás keretében végzi a munkát, és tiszteletdíja is egy külön összeg.
A társasház víz-, csatorna-, szemét- és takarítási díja külön téma. Ha saját vízórával rendelkezik a lakás, amelyben laksz, mentesülsz a víz- és csatornadíj alól, mivel a saját nevedre, a saját fogyasztásodról kapsz számlát. Azt közös költség címén nem fizettethetik ki veled.
A szemétdíjat többféle módon is megállapíthatja a lakóközösség - persze megegyezés szerint. Vagy a lakások között osztják el a díj összegét, vagy a lakók között. Utóbbi azt jelenti, hogy összeszámolják a lakókat, és a lakásban élők számától függően fizeti a család a szemétdíjat.
Mivel egyre többen végeznek saját maguk szelektív hulladékgyűjtést, egyes önkormányzatok lehetőséget adnak arra, hogy az adott személy mentesüljön a szemétdíj fizetése alól. Ez esetben a társasház a továbbiakban nem kötelezheti az adott lakót a díj fizetésére, azt a közös költségbe sem építheti be.
| Nyerj egy éjszakát az ötcsillagos sárvári Spirit Hotelbe! |
| Nyerj szalon minőségű hajdúsító sampont és hővédő hajhabot! |
| Színesítsd meg az életed 100 000 forint költőpénzzel! |
