Idegenek házaiba is benéznek: erre kell készülni április utolsó hétvégéjén!

Jön a Budapest100, idén is megnyílnak a fővárosi lakóépületek.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Idén is megrendezik a Budapest100 nevű programsorozatot, vagyis a százéves budapesti házak nyitott hétvégéjét. A rendezvény keretében április utolsó szombatján és vasárnapján, 26-án és 27-én az érdeklődőket 45 lakóház és 14 intézmény várja nyílt kapukkal.

A részt vevő épületekben a házat és a lakóközösséget bemutató sétákat tartanak, emellett számos különleges program várja a látogatókat, többek között irodalmi séta, filmvetítés belső udvarban vagy százéves ház tetején, balkonszépségverseny, közösségi kiskertültetés. Lesznek épületek, ahol az egyetemisták és építészek szakmai szempontból is segítik a százéves történetek felidézését, máshol például az építtető dédunokája, a százéves lakó vagy híres énekes, festő, fotós vesz részt a programban.

A rendezvény, melynek ötletgazdája az OSA Archívum, projektgazdája pedig a KÉK - Kortárs Építészeti Központ -, a szervezők szerint nemcsak a műemlékekről szól, éppúgy célja felhívni a figyelmet a rejtett építészeti értékekre és az épített környezetre, emellett szeretnék közelebb hozni egymáshoz az embereket is. A Budapest100-at 2011-ben rendezték meg először, ekkor 16 ezer érdeklődőt vonzott, 2013-ban pedig ez a szám a 18 ezret is meghaladta. Ha kíváncsi vagy, idén milyen házakat nézhetsz meg, kattintsd végig képgalériánkat, melyben az idén csatlakozó épületek közül szemezgettünk!

Cikkek, melyek érdekelhetnek, ha társasházban laksz:

Laknál üvegfalú házban?

A következő házak tulajdonosai biztos nem félnének az idegenek kíváncsi pillantásaitól. Nézd meg a képeket!

Nem szégyenlősek a lakók!

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük