3 szerencsétlenséget hozó, kártékony tárgy a lakásban

Míg egyes kiegészítők pozitív energiával töltik meg a lakást, néhány tárgy éppen az ellenkezőjét teszi.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Az ősi térrendezési tudomány, a feng shui úgy tartja, hogy a közvetlen környezeteddel kölcsönös kapcsolatban állsz. Így lehetséges, hogy az otthonod egyes részei az életed egyes területeire lehetnek hatással.

A feng shui legfontosabb eszközével, a bágua térképpel állapíthatod meg, hogy a lakásod mely területeinek átrendezésével hogyan hathatsz az életedre. A térrendezési tudomány tanácsokat is ad az egyes területeken a színek és az anyagok használatára vonatkozóan, sőt, az egyes bútorok helyét is megjelöli - mindezt annak érdekében, hogy az egyetemes energia, a chi szabadon áramolhasson a lakásban, és ezáltal pozitív energiával töltse meg azt, és erősítse az egyes életterületeket.

A feng shui számon tart továbbá úgynevezett gyógyító eszközöket, melyek tovább serkentik, vagy, ha arra van szükség, éppen csitítják a chi-t, valamint olyan lakáskiegészítőket, melyek negatív energiát vonzanak a lakásba, és hátráltatják például a karrieredet, megzavarják a harmonikus párkapcsolatot, vagy éppen egészségügyi problémákat okoznak. Most megismerheted azokat, melyeket egyáltalán nem tanácsos otthon tartanod.

Apró tükrök magasan elhelyezve

A tükör akár a hasznodra is lehet, ám ez attól függ, hogy milyen a formája, a mérete, továbbá hol kap helyet a lakásban.

A tükröt a feng shui a gyógyító eszközök, ugyanakkor az ártó tárgyak között is számon tartja: használhatod ugyanis arra, hogy a chi-t mozgósítsd azokon a helyeken, ahol kevés a fény, vagy ahol kiegészítésre szorul az adott szoba - például L-alakú helyiségek esetében, ahol a hiányzó részt az azzal szemközti falra helyezett tükörrel pótolhatod. A tükör ugyanakkor el is aprózza a chit, és megzavarja annak áramlását, ha túl kicsi, ráadásul több is van belőle egy adott falon.

14 káros tárgy a lakásban a feng shui szerint

Nézegess képeket!

Elolvasom

A túlságosan magasan, szinte kizárólag dekorációs céllal elhelyezett tükör sem jó, hiszen fennáll a veszélye, hogy általa a chi nem a megfelelő helyre összpontosul. Arról nem beszélve, hogy a magas tükör, melyben nem látod magad, kisebbségi érzést kelt, hosszútávon pedig sokat ront az önbizalmadon.

Csigák, kagylók és ezekből készült dekorációk

A nyaralások alkalmával gyűjtött kagylókat és csigákat sokan szeretik dekorációként egy mutatós tálban vagy dobozban a lakás egyes részein elhelyezni. Csakhogy ezek a tárgyak, bármennyire mutatósak, illetve bármilyen kedves emlékek, igen károsak. Míg a feng shui szerint az élettel teli tárgyak és az egészséges növények pozitív energiát teremtenek a lakásban, és erősítik az egyes életterületeket, addig az olyan dekorációk, melyek elhalt állatokból készültek, a lakás minden területén negatív energiát teremtenek.

Attól függően, hogy hol helyezed el őket, a kagylók és a csigák akadályozhatják a karrieredet, az általuk teremtett negatív energia megöli a harmóniát a párkapcsolatodban, de akár egészségügyi problémákat is okozhat. Tovább rontasz a helyzeten, ha kagylókból és csigákból készült gyertyatartót tartasz a lakásban, és abban rendszeresen égetsz gyertyát. A tűz ugyanis aktiválja a negatív energiát, és az egész lakásban szétszórja azt.

Metszett, éles, sarkos, színes kristályok

A kristályokat sokan úgy ismerik, mint a feng shui gyógyító eszközeinek legnépszerűbb tagjait. Az igaz, hogy ezek egy részével valóban erősíthetsz bizonyos életterületeket, ám csak azokkal, melyek laposak, illetve kerek formájúak, nem rendelkeznek éles sarkokkal és keskeny élekkel.

Természet által formázott kristályokat bátran tarthatsz otthon, a metszett, csiszolt daraboktól azonban óvakodj. A feng shui nem tanácsolja ugyanis éles tárgyak vagy éles, sarkos bútorok használatát a lakásban, ezek ugyanis szétszórják a chit a lakás különböző pontjaiba, vagy túlságosan felgyorsítják azt, aminek következtében egy idő után az otthonodban megszűnik a harmónia, helyét pedig feszült, ideges légkör tölti be.

Az élek által keletkező, úgynevezett vágóenergia ráadásul hosszútávon komoly egészségügyi problémákat is okozhat. A metszett, éles kristályok is hasonló gondokat okoznak: felaprítják a pozitív energiát, a lakás központi területén elhelyezve pedig az életed minden területén problémákat szülnek.

Ezt is szeretjük