
Igaz, hogy a sarki boltban mindenféle fűszernövény beszerezhető, azonban aromájuk össze sem hasonlítható a főzés előtt, frissen leszakított bazsalikom vagy rozmaring levelével. Ráadásul ezek a fűszernövények nem igényelnek különösebb gondoskodást, és még dekoratívak is.

Az ókori görögök a majoránnát még Oros ganos-nak hívták – melynek jelentése: hegyek öröme.
Görögországban ugyanis nyaranta a hegyoldalak lankáin illatozik a majoránna. A legenda szerint édes-fűszeres illatát Aphrodité a boldogság jelképeként adta a fűszernövénynek. Európába a középkor alatt jutott el a majoránna – melyet nem csak főzéshez használtak. Levelével gyakorta dörzsölték be a tölgyfabútorokat – hogy kellemes illatot kölcsönözzön neki -, valamint kozmetikai célokat is szolgált. A majoránna félig fagytűrő növény, virágai fehéres, lilás árnyalatúak.
A fűszernövény leveleit apróra vágva használhatod salátákhoz, vajas mártásokhoz, de akár halételekhez is. Ha húsokhoz adod, figyelj oda rá, hogy mindig csak a főzés utolsó perceiben fűszerezd vele az ételt.
Lehetőleg naposabb helyen tartsd ezt az erős illatú fűszernövényt. Kedveli a száraz talajt – így nem igényel túl sok öntözést. A fiatal levelek bármikor leszedhetők, ha azonban szeretnéd megszárítani és eltenni őket, inkább a virágzás kezdete előtt csipkedd le a leveleket. A majoránna leveleit lefagyaszthatod, megszáríthatod, olajban vagy ecetben is tartósíthatod.
A bazsalikom – vagy népies nevén királyfű, buszujok – Dél-Ázsiából került Európába.

Őshazájához hasonlóan itthon is igen kedvelt, egynyáriként termesztett fűszernövény lett belőle. A növény illata jellegzetes – szegfűszegre emlékeztető –, virága fehér.
A konyhaművészet kedvelőit valósággal lenyűgözi kellemes, fűszeres aromájával. Rengeteg mediterrán jellegű ételhez elengedhetetlen a bazsalikom íze. A fűszernövény illóolaj- és cseranyagtartalmának köszönhetően remek alapanyaga paradicsomsalátáknak és különféle paradicsomos ételeknek. De jól illik a rizssalátákhoz, és kiváló ízt kölcsönöz a tökféléknek vagy akár leveseknek is. Nem utolsósorban pedig aromája még a markáns fokhagyma mellett is érvényesülni tud.
A Dél-Európában honos fűszer-, valamint gyógynövényt kámforra emlékeztető aromás illata miatt a történelem során sokféle területen alkalmazták.

Használták betegszobák légfrissítőjeként, illetve vérkeringést serkentő hatása miatt gyógyhatású fürdőt készítettek vele. Szára négyélű – a második évtől kezdve elfásodó –, melyet kerti grillezések során gyakran égetnek kellemes aromája miatt. Virága lehet rózsaszín vagy lila – ezt akár salátákhoz vagy gyümölcspüréhez is használhatod. Levele pedig különösen a húsételek ízesítéséhez jön jól.
Kiválóan passzol a bárány-, illetve disznóhúshoz, továbbá sült krumplit és zöldségeket is ízesíthetsz vele. Arra azonban vigyázz, hogy ne tegyél az ételekhez túl sokat belőle, mert erős aromája zavaró lehet nagy mennyiségben.
| Nyerj egy éjszakát az ötcsillagos sárvári Spirit Hotelbe! |
| Nyerj narancsbőr ellen ampulla csomagot a csodaszép bőrért! |
| Nyerj 70 000 forint értékű, csúcsminőségű Gorenje terméket! |

