Az északír születésű gitáros, énekes és zeneszerző, Jamie Winchester húsz éven keresztül meghatározó egyénisége volt olyan élvonalbeli hazai projekteknek, mint a Baba Yaga, a Boom Boom, a Tátrai Band, Koncz Zsuzsa, Ákos, nem utolsósorban pedig a Hrutka Róberttel alkotott páros. Hol frontemberként, hol háttérzenészként láthatta a közönség, egy évvel ezelőtt azonban elérkezettnek látta az időt, hogy a saját útját járja.

Aki a Jamie Winchester-Hrutka Róbert párostól megszokott lágy dallamokra és romantikus balladákra vágyik, annak bizonyára meglepetés lesz Jamie Winchester szólólemeze - bár tény, hogy azért találni rajta gyöngyszemeket a ballada műfajában is.
A tavaly október óta már az üzletekben is kapható, The Cracks are Showing című album azonban valóban formabontó, amolyan 21. századi, eklektikus, protest rock lemez, mely a gitártémák esetében alkalmanként belekóstolgat a punk világába is.
A The Cracks are Showing elkészítésében jelentős szerepet vállalt a Neoból és a Mitsoura-produkcióból is ismert Moldvai Márk: Jamie-vel együtt válogatták ki a dalkezdeményekből azt a 13-at, mely aztán Márk olvasztókemencéjébe került.
A bemutatkozó album így hangzását tekintve a Jamie Winchestertől megszokott élőhangszer-centrikus világ és a Moldvai Márktól ismert elektronikus stílus ízletes keveréke. A különböző hangszerek, hangok és effektek organikusan illeszkednek egymáshoz úgy, hogy a dalok mondanivalója mindvégig fókuszban marad.
Bár a lemez elsőre talán nem tűnik könnyen fogyaszthatónak, egyre jobban megtalálni látszik a helyét: az év hazai alternatív albuma kategóriában 2010-ben Fonogram-díjjal jutalmazták, és a rádiók repertoárjában is egyre biztosabb helyük van a daloknak.
- Valóban nem egy könnyű anyag – ismeri el Jamie Winchester -, ráadásul az elmúlt hónapokban kezdett úgy tűnni, hogy még nem is fogja megtalálni a helyét. Sajnáltam volna, mert úgy érzem, ez életem legjobb lemeze. Szerencsére egyre jobb a fogadtatása, és a Fonogram-díj is hatalmas elismerés – bármennyire váratlanul is ért.
Ennek ellenére Jamie Winchester nem pihen: hol Londonban stúdiózik – legutóbb a Katalina Kicks nevű brit zenekarral -, hol a Kaukázus frontemberével, Kardos-Horváth Jánossal látható a színpadon, akinek hamarosan elkészülő, első szólólemezének munkálataiban is jelentős szerepet vállalt.

Mindemellett természetesen a koncertezést sem hanyagolja el: márciusban többek között Biatorbágyon, Szegeden, és több ízben Budapesten is élvezheti a közönség a The Cracks are Showing dalait, élőben.
A helyesen válaszolók között 5 db The Cracks are Showing című nagylemezt sorsolunk ki Jamie Winchestertől.
A játékban résztvevők hozzájárulnak, hogy Femina Játssz és nyerj akció hírlevél és DM hírlevél kiküldésére adataikat felhasználja, amelyről bármikor leiratkozhatsz. A Femina harmadik fél számára a megadott adatokat nem szolgáltatja ki, és a Személyes Adatok Kezelésére vonatkozó törvényi előírásokat betartja.
A Magyar Posta szolgáltatásáért nem vállalunk felelősséget!
A nyerteseket a sorsolás napján e-mailben értesítjük. Az új magyar reklámtörvény (2008.évi XLVIII. tv.) miatt kénytelenek vagyunk kérni a postai elérhetőségedet is. Ezt a kötelező adatrögzítésen kívül semmilyen más célra nem kívánjuk használni! Valamint azért is fontos, hogy pontos nevet, címet és e-mail címet adj meg a játékban, mert csak így garantálhatjuk, amennyiben nyersz, hogy a jutalmat eljuttatjuk hozzád.
A játék ideje: 2010. február 25. - 2010. március 12.
Sorsolás: 2010. március 12.
| Nyerj izomstimuláló alakformáló övet! |
| Nyerj páros belépőt a Borfesztiválra! |
| Nyerj egy hetes bulgáriai nyaralást! |
| Nyerj trendi Persona napszemüveget! |
| Hirdetésszervező |
| Könyvelő |
| Technical Writer |
| Fraud szakértő |
| Telefonos operátor |
| Marketing szakember |