Hány zenét képes elraktározni az agyunk?

Marton Adrienn írása

A matekot elfelejtettem, de kiskorom kedvenc számait még mindig kívülről tudom.

Biztos, hogy az agyam merevlemezének nagy részét zenék teszik ki, és néha elgondolkodom rajta, vajon mennyi fér még rá. Mindenre van egy dal a fejemben, alig van olyan ismerősöm, akihez ne társítanék valamilyen számot, és ez visszafelé is így van: a legtöbb zenéhez, még az olyanokhoz is, amiket nem szeretek, egy személy, egy történet vagy egy emlék kapcsolódik.

Már egészen kicsi koromban is volt válogatáskazettám, amire a kedvenc zenéimet vettük fel. Ha meghallok egy olyan dalt, ami rajta volt, megint hároméves vagyok, a régi szobánkban ülök, és ugyanúgy félrehallom a szöveget, mint akkor, hiába tudom, hogy a "Szeretném bejárni a Földet, mint egy zegzugány" valójában nem egészen így van.

A kiskamasz senki-nem-ért-meg-korszakomat egy alternatív rockegyüttes, a Linkin Park határozta meg, és ha felcsendül a Numb, látom magam, ahogy fekszem az ágyamon a fonott karkötőimmel és a feketére festett szemhéjammal, és a család nagy örömére aznap negyvenharmadszor is újraindítom a reszelős rockballadát, nem visszafogott hangerőn.

Később jöttek az elektronikus és a popzenék, a mai napig fel tudom sorolni, mit hallgattunk az MP3-lejátszómon tizedikben, ketten egy fülhallgatóval, aztán mikor már diszkóba is jártunk, milyen vicces koreográfiákat találtunk ki ezekre a számokra.

Késő tizenéves korom kedvenc számainak nyár- és boroskóla-íze van, és örülök, hogy nem készült felvétel arról, amikor hajnalban a buszmegállóban ülve úgy gondoltuk, hogy jobban el tudjuk énekelni őket, mint az eredeti előadó.

Emlékszem a dalra, amit egy szakítás után jó ideig minden buliban végigsírtam, és a megkönnyebbülésre, amikor először sikerült úgy végighallgatnom, hogy csak az utolsó ütemeknél jöttem rá, hogy melyik szám is ment éppen.

Ha leperegnek előttem a meghatározó - és nem meghatározó - emlékeim, lelki füleimmel mindig hallom a zenéket is, olyan, mintha egy filmet néznék. Ahogyan egy magyar együttes megénekelte: "A valósággal az a gáz, hogy nincsen hozzá háttérzene." Lehet, de az biztos, hogy az emlékekhez van.

Ezt is szeretjük