Erősíti az immunrendszert, csökkenti a stresszt, és egy fillérbe sem kerül

A kedvesség az a nyelv, amelyen a süket hallani tud, a vak pedig látni, fogalmazott tökéletes egyszerűséggel az emberi lélekben rejlő egyik legszebb lehetőségről Mark Twain.

A hit és a vallások legtöbbje azt hirdeti - függetlenül attól, mi képes megvalósulni belőle századok gyarlósága és a földi világ szűrőjén át -, a jóság, a kedvesség, a tisztaság, a könyörület tanítását kövessük a kísértések közepette is, de legtöbbször talán külső iránymutatás sem kell ahhoz, hogy az ember embernek farkasa elv helyett valami egészen mást érezzünk igaz útnak.

Bármilyen sötét képet fest is le néha mindaz, amit magunk körül látunk, a világban rengeteg a jóság, és nem véletlenül hisznek sokan abban, hogy a kedvesség kultúrája lassan virágot bonthat. A megszámlálhatatlan segítő szervezet mellett, melyek munkáját nem lehet eléggé becsülni, ebben hisznek az olyan kezdeményezések is, mint akár csak a Random Acts of Kindness, melynek célja, hogy követőit arra inspirálja, minél több lehetőséget használjanak ki arra, hogy kedvességet lopjanak a mindennapokba, akár meglepetésszerűen, nemcsak közeli ismerősök, de idegenek számára is örömet okozva ezzel.

A random act of kindness véletlenszerű kedvességet jelent, mely kifejezés Anne Herbert írónő nevéhez köthető, aki az 1980-as években fogalmazta meg, milyen fontos gyakorolni a véletlenszerű kedvesség és az öntudatlanul okozott boldogság művészetét. Ez lett később azon önkéntesek hitvallása is, akik szerte a világon azon dolgoznak, hogy minél több embert bátorítsanak a jótettek és az örömszerzés világban való széthintésére, meggyőződve arról, hogy a kedvesség kedvességet szül. Hisznek abban, hogy minden egyes ember katalizátora lehet a pozitív változásnak, mind a saját életében és környezetében, mind pedig globálisabb szinten.

A Dalai Láma jobbkezeként emlegetett, biokémikusból buddhista szerzetessé vált Matthieu Ricard szerint annak ellenére, hogy sokan megkérdőjelezik a kedvesség és a segítségnyújtás önzetlen mivoltát, létezik valódi altruizmus - olyan viselkedés, melynek során akár a saját kárunkon is segítjük mások érdekét, túlélését -, hisz éppúgy, ahogy valódi hatalmunk van arra, hogy ártsunk másoknak, mérhetetlen lehetőségeink adatnak meg a jóságra is, és van, aki egész életét annak szenteli, hogy éljen ezzel.

Éppúgy, ahogy léteznek önzőbb emberek, létezhetnek igazi szentek is, de az is természetes, hogy sokak számára a segítő szándék a társas megerősítés igényéről, a saját pozitív érzések megéléséről, a negatív élmények enyhítéséről, az önbecsülés növeléséről szól, vagy legalábbis öntudatlanul is abból fakad.

A kedvesség erejét hirdető mozgalmak sem tagadják mindezt, sőt, kifejezetten hangsúlyozzák is azt a jótékony hatást, mely nem feltétlenül a fogadó félre irányul, illetve amit az ő öröme csak fokoz. Hiszen, ahogy az amerikai költő, író és transzcendentalista filozófus, Ralph Waldo Emerson is megfogalmazta, az élet egyik legszebb jutalma, hogy miközben az ember másokon segít, egyben önmagán is segít.

Pszichológiai és orvosi kísérletek is igazolják, hogy az altruizmus cselekedetei során az agyban strukturális és funkcionális változások zajlanak le, a kedvesség és a jócselekedet pedig úgy működik, mint egy vakcina, de nemcsak a lélek, hanem a test számára is: képes például csökkenteni a stressz, a depresszió vagy épp a fejfájás, a migrén, de még a megfázás, az influenza és a magas vérnyomás kialakulásának kockázatát is.

Persze senki nem várja el, hogy mindenki, mindenáron, minden körülmények között mosolyogjon, és soha ne legyen rossz napja, mint ahogy azt sem, hogy erőszakosan, öncélúan keresse, kinek tudna segíteni. Két dolgot azonban fontos lehet megtenni: érdemes figyelni, hisz a mindennapok számtalan olyan pillanatot kínálnak, mikor szükség lehet rád, legyen szó idegenekről vagy akár a környezetedben élőkről. Sose szalaszd el a lehetőséget, ha pedig válaszút előtt állsz, döntéseid a kedvesség, az emberek, a kapcsolatok és hidak irányába mutassanak. Mindennek hatására hihetetlen mértékű transzformáció jöhet létre a személyiségben, a kedvesség idővel lelki nyugalommal, belső békével párosul.

Matthieu Ricard szerint az altruizmus hatása 50 ezer év alatt az emberi faj génjeiben is nyomot hagyhat, az egyéni és a mikrokörnyezetben lezajló változás azonban akár napok alatt is megtörténhet, nem beszélve arról, milyen mértékben képes formálódni és alakulni a kultúra. Az egyéni és kulturális változásnak pedig talán már lehet akkora hatása - persze hosszú az út -, hogy idővel egy jóval önzetlenebb, jóságra alapuló társadalmat hozzon létre. Talán nincs is jobb alkalom kideríteni.

"Ha igy szólnék a kedves,
fiatal kalauzhoz:
- Kalauz úr,
hogyha ma este hazamegy,
ölelje meg nagyon a feleségét,
dicsérje meg, ami épp rajta van,
akár az ócska pongyoláját -
Ha igy szólnék -
ugye… bolondnak tartanának?

Ha igy szólnék a bottal kopogó
nyugdijas bácsihoz a boltban,
mikor épp forintjait guberálja,
végül levágat tiz dekát
a “kicsit-hosszabb-lett” kenyérből:
- Bácsi! Itt van ötszáz forint.
Tegye el, kérem. Épp ma kaptam.
nem számitottam rá. Fölösleges. -
Ugye, bolondnak tartanának?

Ha igy szólnék az útkövezőkhöz:
- Útkövezők!
Én ezt a kis kavicsot elviszem,
mert az erezetében
lehorgadt Krisztus-fejet látok.
Engedjék meg, hogy elvigyem! -
Ugye, bolondnak tartanának?

ha igy szólnék a torzonborz kamaszhoz:
- Gyere, fiam,
üljünk le valahol, s te elmeséled,
mitől nőtt vállig a hajad,
mi ellen mered ez a tüske
tejes arcod körül,
s egyáltalán, mitől vagy te ilyen
kérlelhetetlen? -
Ugye, bolondnak tartanának?

Ha igy szólnék padon sütkérező,
újságpapirból eddegélő nénikéhez:
- Néni, jöjjön velem,
amit szeret, azt főzök vacsorára,
puha ágyat vetek,
előtte pedig mindent elbeszélhet, a menyasszonykorát,
azt a szülést, a császármetszést is,
és szegény jó ura szivszélhüdését,
és hogy mivel ültette be a sirját,
azt is, milyen a szomszédasszony,
azt is, hogy a fia hogyan él Kanadában,
meg hogy mit irt föl, és mire, az orvos.
Mindent apróra elbeszélhet.
Sóhajtozhat és imádkozhat az ágyban.
De éjjel egyszer - maga úgyis sokszor
fölébred -
keljen fel, takarjon be engem,
mert éjjel mindig lerúgom a takarómat…
Ha igy szólnék -
ugye, bolondnak tartanának?

Konvenciók, bevett szokások
hideg vaspántjai
szoritják lüktető,
eleven húsig lenyúzott szivünket."

(Rab Zsuzsa: Vaspántok)

 

• kedves
• segítség
• Lélekprojekt