Ez a vonat 2 óra alatt 8 km-t tesz meg! Az utasok mégsem bosszankodnak soha

Néha bizony előny, ha a vonat nem zakatol gyorsan.

A magyar vasút gyakran megkapja a kritikát: a vonatok lassúak, és sokszor késnek. Ezt magam is tanúsíthatom: egyre több időbe telik, amíg a fővárosból megérkezem az egyik Somogy megyei településen álló szülői házba, pedig - ha nem futok bele egy pályafelújításba - csak egyszer kell átszállnom. Dombóvárig InterCityvel utazom, onnan pedig személyvonattal megyek tovább, ami  Kaposváron bő 20 percet időzik. Ez az út lassan négy órába telik - késés esetén még többe. 

Sok értelmes dologgal el lehet tölteni a több órás utat, de ha egyedül utazom, általában péntek este, munka után teszem, egy kimerítő, dolgos hét után pedig már az olvasáshoz vagy a zenehallgatáshoz is túl fáradt és türelmetlen vagyok. Ilyenkor bizony szívesebben venném, ha gyorsabban zakatolna a vonat - még a gyönyörű tolnai és somogyi tájak is csak részben kárpótolnak.

Egyetlen esetben nem zavar, hogy nem suhanunk: ha erdei kisvasútra váltottam jegyet. A Szob-Márianosztra-Nagyirtás-Nagybörzsöny szakasz nyolc kilométerét például két óra alatt teszi meg a vonat, és eközben kétszer át kell szállni, mégsem látni egyetlen bosszankodó utast sem. 

A gyerekek és felnőttek arca egyaránt felderül már akkor, amikor megpillantják a mozdonyt. Utóbbiakon nem lehet nem észrevenni, az indulás után milyen kisimult arccal tekintenek a nyugtató, zöld rengetegbe, és szippantják be a friss, erdei levegőt. 

A kisvasút mindenkiben gyerekkora szép emlékeit idézi fel: még beszélni sem tudtunk, de ha vonatot láttunk, lázas izgalommal mutogattunk rá, "csihuhu"-t kiabálva - főként a fiúk. Óvodásként az autó és a busz nem vetekedhetett a vonatozás élményével, pláne, ha hosszabb volt az út, így például egészen a Balaton partjáig mentünk. Ha valaki otthon az apukájával kisvasutas terepasztalt épített, annál gyakran lógtak az osztálytársai - nem csak a fiúk.

Az első szülők nélküli vonatutam - azt hiszem, sok más tinihez hasonlóan - a Balaton déli partjára vezetett a nyári szünidőben a "Piroskával". A leggyorsabban Kaposvárról értem el Dombóvárra, amikor még jártak InterPicik. A leghosszabb vonal, amin utaztam, Düsseldorf-Budapest-Pécs volt - hajnaltól késő estig tartott. A legszebb szakaszt a MÁV nosztalgiajáratával átélt semmeringi útján tettem meg: Európa első hegyi vasútja nem véletlenül vált az UNESCO Világörökség részévé. És hogy melyik volt számomra a legkülönlegesebb? Az összes eddig megtett erdei kisvasutas utazásom.

Szerencsére az ország különböző pontjain találunk jó néhány, szám szerint 21 működő kisvasutat, ami Magyarország méreteihez képest szerintem szép szám. Ezeknek mindegyike nemcsak gyönyörű tájakon és érdekes településeken át vezet, a végállomásokról kirándulni, túrázni is lehet. Az erdei vasúttársaságok pedig manapság arról is gondolkodnak, hogy ne csak a vonatozás legyen élmény: van, hogy az utat színesítik vadetetéssel, gyógynövénytúrával, a végállomáson komolyzenei koncerttel, de részt vehetünk akár éjszakai - így például Szent Iván-éji - kisvasutazáson is.

Ezt is szeretjük