Sokan csinálják, pedig komoly stresszforrás

Merni kell spontánnak lenni

Felesleges mindent görcsösen megszervezni.

Bár sokan vannak azon a véleményen, hogy az előre szervezés kifejezetten jó dolog, én ezzel nem feltétlenül értek egyet. Vannak ugyanis olyan helyzetek, amikor csak felesleges feszültséget okoz.

Bizonyos szabályok felállítása egyfajta rendszert hozhat az életünkbe, ugyanakkor könnyen előfordulhat, hogy valami okból kifolyólag mégsem úgy jönnek össze a dolgok, ahogyan azt korábban elterveztük. Ezeket az eseteket pedig az ember hajlamos kudarcként megélni, mint ahogyan én is megtapasztaltam már a bőrömön az évek során.

Segítség, de nem szentírás

Az utóbbi időben inkább azon a véleményen vagyok, hogy a dolgok előre történő megszervezésére egyfajta támpontként tekintek. Jó ugyanis, ha az ember úgy áll neki a napnak, hogy tudja, milyen feladatok várnak rá, teendőit pedig átgondolja, ezzel is segítve későbbi munkáját.

Azt viszont korántsem tartom követendő példának, amikor valaki átesik a ló másik oldalára, és mindent igyekszik pontosan megszervezni. Ha ugyanis valaminek köszönhetően mégis másképp alakulnak a dolgok, az csak felesleges csalódást okozhat.

Felesleges feszültségforrás

Én leginkább akkor követtem el ezt a hibát, amikor nyaralás előtt képes voltam hosszú listákat írni, és azt is igyekeztem megtervezni, hogy mikor milyen látnivalót szeretnék megnézni, nehogy bármi kimaradjon. Ez viszont csak ahhoz vezetett, hogy időnként még az oly régóta vágyott nyaralást sem tudtam élvezni. Úgy éreztem, minden borul csak azért, mert például elkezdett esni az eső, és a szabadban történő barangolás helyett másik programlehetőség után kellett néznem.

Persze éppen az ellenkezője is előfordult: nyáron, a legnagyobb kánikulában mégsem vágytam egy hegyi túrára, így abban az évben ki is maradt a programból. A probléma fő forrása tehát az volt, hogy nehezen tudtam elengedni ezeket a dolgokat, ugyanis a gondos szervezésemnek köszönhetően már szinte beleéltem magam, milyen helyeken járok.

Azóta - a nyaralás példájánál maradva - inkább csak tájékozódom a neten, hol mit érdemes megnézni, ennél tovább azonban nem megyek. Ennek köszönhetően pedig valóban képes vagyok az utóbbi években élvezni a nyaralást, és kifejezetten kedvelem a spontán helyzeteket.

Nem feltétlenül kell tehát mindent görcsösen előre megszervezni, ugyanis könnyen előfordulhat, hogy az ember csak feleslegesen aggódik miatta. Sokkal fontosabb, hogy higgyünk magunkban, és merni kell spontánnak lenni, így az esetleges csalódások is elkerülhetőek.

Ezt is szeretjük