Mit ünneplünk hanuka idején?

A hanuka a fény és a szeretet ünnepe, amikor a zsidó nép egyik dicsőséges győzelmén kívül egy valódi csodáról is megemlékezünk.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Zsidó karácsonyként is szokták emlegetni a hanukát, valójában azonban két különböző ünnepről van szó, melyek időben közel esnek egymáshoz, illetve esetenként valamennyi átfedés is lehet köztük.

A nyolc napig tartó hanuka a zsidók győzelméről szól, amit a szíriai görögök fölött arattak, kivívva szabadságukat. A zsidó történelem tele van csodákkal - ezt a győzelmet is egy megmagyarázhatatlan jelenség követte, melyet szintén megidéznek hanukakor. Mint a zsidó ünnepek általában, ez is családi ünnep, ami azonban előírja a csoda közhírré tételét - ezért teszik ki ilyenkor a hanuka jelképét, a kilencágú menórát - valójában hanukiát - az ablakba.

Szabadság és csoda

I. e. 165-ben a szíriai görögök bevonultak Jeruzsálembe. Ezzel a lépéssel nem egyszerűen politikai befolyást kívántak gyakorolni az ott élő zsidóságra, hanem a hellén kultúrát és vallást is a legkülönbözőbb módokon próbálták rájuk kényszeríteni, például görög istenek szobrait állíttatták fel, melyeknek a zsidó papoknak disznót kellett áldozniuk.

A Hasmoneus papi családba tartozó Matatiás azonban nem volt hajlandó teljesíteni a zsidóságot meggyalázó parancsot, sőt, az ellenállást is megszervezte öt fiával.

Egyikük, Júdás Makabeus vezetésével kiszlév hónap 25-én végső csapást mértek a betolakodókra, visszafoglalva a jeruzsálemi szentélyt - egyébként ennek a fiúnak a mellékneve után kezdték el makkabeusokként emlegetni a Hasmoneus családot.

A betolakodók által megszentségtelenített szentélyt meg kellett volna tisztítaniuk egy szertartás révén, melynek részeként a menórának nyolc napig égnie kellett volna, ám csupán egy kisebb kanna kóser - azaz érintetlen és a főpap pecsétjével ellátott - olajat találtak, az pedig mindössze egy napra volt elegendő. És ekkor volt részük a csodában, melyről a Talmud a következőképpen ír: "Nem volt ebben a korsóban, csak annyi olaj, amely egy napra volt elég, de (a meggyújtott menóra) nyolc napig égett." Így a templomot az előírásoknak megfelelően újra Isten szolgálatába állíthatták.

Meseszép téli kirándulóhelyek

Akár a karácsonyt, akár a hanukát, netán mindkettőt ünnepled, ráhangolódásképp érdemes ellátogatnod a következő meseszép téli kirándulóhelyekre!

8 álomszép téli kirándulóhely itthon: most mutatják meg igazi arcukat!

Nézegess képeket!

Elolvasom

Fény és szeretet

Mint általában a zsidó ünnepek, a hanuka is bensőséges családi ünnep, amikor azonban évről évre közhírré kell tenni a több mint kétezer évvel ezelőtti csodát. Ezért helyeznek ilyenkor kilencágú menórát, úgynevezett hanukiát az ablakba. A kettő ugyanis nem ugyanaz: az eredeti, nyolcágú menóra a csipkebokrot szimbolizálja, melyet Mózes látott, míg a hanukián egy kilencedik gyertya is helyet kap. Ez utóbbival az ünnep idején mindennap napnyugtakor eggyel több gyertyát gyújtanak meg. Az otthonokat beragyogja a fény, az emberek szíve pedig megtelik szeretettel.

Jótétemény és zsidó humor

Az ünnep egyik nemes mozzanataként a szülők úgynevezett hanukapénzt - jiddisül hanukageldet - adnak gyermekeiknek, hogy megtanítsák őket: adni és adakozni jó dolog. Mindazonáltal a hanukapénz a felnőttek körében is gazdát cserélhet.

Ez áll a következő, az önironikus zsidó humor részét képező anekdota középpontjában is:

Egyszer a radzini rebbének éppen hanukakor kellett kihúzatnia a fogát, de az orvos nem fogadott el pénzt tőle. Azt mondta, vegye úgy a rebbe, hogy ez az ő hanukageldje, amit egyébként is illett volna adnia.

A rebbe beleegyezett, de hozzátette:

- Aztán nehogy elmeséld ezt a híveknek, mert attól tartok, jó néhányan inkább kihúznák a rabbi fogát, minthogy hanukageldet adjanak.

Ezt is szeretjük