Melyik napon születtél? Erre gondolj az első adventi gyertya meggyújtásakor!

Az első gyertya meggyújtásakor az igazságosságra kell összpontosítani.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Adventre esik a fény születésének időpontja, mely már az ősi vallásokban is meghatározó eseménynek számított, majd a kereszténység is nagyjából ekkorra tette a fény hozójaként is emlegetett Jézus születésnapját. Ez az időszak tehát különösen alkalmas arra, hogy megnyílj a szellemi világnak, és kibontakoztass néhány olyan tulajdonságodat, mely a hétköznapok során gyakran háttérbe szorul, pedig szebbé, jobbá és gazdagabbá teheted velük saját és környezeted életét.

Elődeink azt tartották, hogy az advent négy hetében négy különböző tulajdonságot kell megerősítenünk magunkban, úgymint igazságosság, mértékletesség, bátorság és bölcsesség. Az első gyertya meggyújtásakor - mely lehetőleg kék legyen, ugyanis ekkor egy kék palástot viselő angyal látogat el hozzánk a földre, de más szín is jó - tehát az igazságosságra kell összpontosítani, ami persze mindannyiunk számára mást és mást jelenthet. Mivel azonban a születés napja - legalábbis az ezotéria szerint - hatással van a személyiségre, némi támpontot adhat, ha annak megfelelően fogalmazod meg gondolataidat, hogy mikor láttad meg a napvilágot. Ha nem tudod, melyik napon születtél, öröknaptárunk kiszámolja neked.

Milyen napon születtél?

Számold ki, a hét melyik napján születtél, és olvasd el az elemzést!

Mikor születtél?
(év - hónap - nap)

Eredmény:

Ha hétfőn születtél

Bár alapvetően jóhiszeműen viszonyulsz a környezetedhez, hajlamos vagy elhamarkodottan ítéletet alkotni másokról - különösen most, az év végi hajrában, amikor - mint mindenki - te is a tartalékaid végén jársz.

Végy erőt magadon, és határozd el, hogy ezentúl egy-egy nehezebb helyzetben megpróbálod a másik fél szemével nézni a világot. Meglátod, hogy a bosszúság pillanatok alatt tovaszáll, átadva helyét a nyugalomnak és a békességnek - amire most talán mindennél nagyobb szükséged van.

Ha kedden születtél

Bár nyilvánvalóan nem rossz szándékkal, esetenként hajlamos vagy elferdíteni az igazságot. Nem kell nagy horderejű dolgokra gondolni - de azért biztosan előfordult már, hogy a reggeli késést a közlekedés általi akadályoztatással magyaráztad, holott valójában csak elaludtál. Az első gyertya meggyújtásakor gondolj arra, hogy ezentúl tartózkodsz az efféle füllentésektől. Amellett, hogy valósággal felszabadulsz lelkileg, a környezeted is komolyabban vesz majd.

Karácsonyi szokások és hagyományok

Nézegess képeket!

Elolvasom

Ha szerdán születtél

Nem hátrány, ha az ember büszke arra, amit elért, és ezt megfelelően kommunikálja is szűkebb és tágabb környezete felé. Ám mint mindennek, ennek is megvan a határa - a túlzásba vitt önmenedzselés bizony könnyen a visszájára fordulhat. Amikor meggyújtod az első gyertyát az adventi koszorún, gondolj azokra, akik közvetlenül vagy közvetetten hozzásegítettek a sikereidhez, és adj hálát nekik. Mindezt nemcsak hang nélkül, hanem szóban vagy írásban is megteheted. Ily módon nemcsak másoknak szerzel örömet, hanem végső soron magadnak is, hiszen tapasztalod majd, hogy ezt a sok jót visszakapod - talán nem is onnan, ahonnan várnád.

Ha csütörtökön születtél

Érzékeny ember lévén megesik, hogy a kelleténél tovább őrizgetsz magadban egy-egy sérelmet. Tény, hogy nemcsak jóakarókkal vagyunk körülvéve - de elgondolkodtál már azon, hogy neked milyen szereped volt egy-egy problémás helyzet kialakulásában? Miközben meggyújtod az első adventi gyertyát, határozd el, hogy a jövőben úgy tekintesz azokra, akik nem csupán szépet és jót vittek az életedbe, mint személyekre, akik így vagy úgy, de hozzájárultak a fejlődésedhez. Nagy lelki tehertől szabadulsz majd meg ily módon.

Ha pénteken születtél

Hajlamos vagy a kelleténél vehemensebben reagálni - nem rossz szándékból persze, egyszerűen csak meg vagy győződve arról, hogy az adott helyzetben az általad javasoltak vezetnek leginkább célra.

Mindez akár még igaz is lehet - ám megesik, hogy a körülötted lévőknek nem esnek éppen a legjobban a szavaid. Az első adventi gyertya meggyújtásakor gondolj arra, hogy legközelebb miként közlöd majd meglátásaidat vagy ötleteidet a környezeteddel. Te magad fogsz a legjobban elcsodálkozni, hogy hirtelen mennyi pozitív visszajelzésben lesz részed - ha nem is mindig direkt módon, de közvetetten feltétlenül.

Ha szombaton születtél

Elfogadó és segíteni vágyó személyiségedből fakadóan általában az igazságosságra törekedsz - egyvalakiről feledkezel csak meg sokszor, mégpedig saját magadról.

Holott, ha mindig mások érdekeit helyezed a magadéi elé, előbb-utóbb kimerülnek az energiaforrásaid, a nincsből pedig nem tudsz majd adni senkinek. Amikor meggyújtod az első adventi gyertyát, gondolj arra, hogy ezentúl a saját igényeidnek és vágyaidnak is hasonló jelentőséget tulajdonítasz, mint a körülötted lévőkének. Ily módon kicsit fellélegezhetsz, és még egy kis erőt is gyűjthetsz ünnepekre.

Ha vasárnap születtél

Vasárnapi születésűként tiszteletre méltó a kitartásod és az állhatatosságod, ám előfordul, hogy a célt szem előtt tartva elsiklasz bizonyos dolgok fölött - például kevésbé veszed figyelembe a hozzátartozóid vagy a munkatársaid érdekeit, ha sokszor nem is tudatosul ez benned.

Ez a fajta attitűd azonban nemcsak a körülötted lévőknek esik rosszul, hanem rád is visszaüthet, hiszen, bár a legjobbat akarod, önzőnek gondolhatnak. Az első adventi gyertya meggyújtásakor határozd el, hogy ezentúl sokkal inkább szem előtt tartod a környezeted meglátásait és igényeit. Meglátod, a zökkenőmentes együttműködés révén még eredményesebb leszel az élet minden területén.

Ezt is szeretjük