Szakítás is lehet az összeköltözésből: 5 dolog, amire mindenképp figyeljetek

Így tehettek érte, hogy az összebútorozás jól süljön el.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Változó, ki miért - van, aki praktikus okokból, van, aki azért, mert nem tud meglenni a párja nélkül egyetlen napig sem, van, aki ki akarja próbálni az együttélést -, de ma már a legtöbb pár összeköltözik házasság előtt. Az összeköltözés abszolút hasznos dolog, és mint azt az imént felsorolva láthattad, számos okból indokolt is lehet. Sajnos azonban ez a lépés bár elméletileg egy lépcsőfokkal feljebb vinné a kapcsolatot, néha éppen ellenkező irányba taszítja.

Természetesen nincs ezzel sem baj, hiszen jobb, ha mielőbb kiderül egy párról, képtelenek együtt élni, ám ez nem jelenti azt, hogy nem is kell törniük magukat, hogy mégis működjön a dolog. Senki ne várja, hogy az együttélés zökkenőmentes lesz. Két ember egy háztartásba kerül, amelyet vezetni kell, amelynek költségei vannak, a két embernek pedig bizony rigolyái vannak, berögzült szokásai, kialakult rendszer az életükben, amit nekik egymással szinkronba kell hozni. Nem egyszerű a dolog.

Ha összeköltözésen töritek a fejeteket, vagy már együtt is laktok, akkor ezekre a dolgokra figyeljetek oda, máskülönben szakítás lehet a vége.

Szabad tér a másik félnek

Nagyszerű, ha összeköltöztetek, hiszen ez azt jelenti, odavagytok egymásért. Az együttlakás azonban nem jelenti, hogy nincs szükségetek egy kis időre mindennap, amit magatokra fordítotok. Hagyjatok szabad teret egymásnak, hogy kicsit csendben tevékenykedjen, olvasson, netezzen, pakolásszon. Erre mindenkinek szüksége van, hogy feltöltődhessen.

Mindkettőtök akarata teljesüljön

Az összeköltözés sok-sok kompromisszumot igényel, ez már akkor kiderül, amikor tologatjátok a lakásban a bútorokat. Ügyeljetek arra, hogy mindkettőtök akarata egyenlő arányban teljesüljön: engedj te is, de párod is, vagy dolgozzatok ki egy C-verziót közösen.

Te így szoktad, ő úgy

Felnőtt emberek vagytok, kialakult szokásokkal, és az összeköltözés után szembesülhettek vele, mennyi mindent csináltok másképp. Ennek összehangolása idő kérdése, de fontos, hogy ne képezze vita tárgyát, hiszen teljesen természetes, hogy másképp csinál dolgokat két ember. Érveljetek, miért így vagy úgy a jobb, próbáljátok megérteni, a másik miért tesz valamit másképp. Fogjátok fel ezt úgy, mint egy felfedezőutat egymásnak azon az oldalán, amit eddig nem láttatok, és ne hagyjátok, hogy ez a dolog konfliktusforrás legyen!

12 dolog, ami nélkül nem lesz hosszú a kapcsolatod

Nézegess képeket!

Elolvasom

Háztartási kérdések

Már a legelején egyezzetek meg, hogyan intézitek majd a pénzügyeket: a lakbért, a rezsit, a bevásárlást. Ez nagyon komoly és fontos dolog, mert később feszültséget okozhat köztetek, ha egyikőtök igazságtalannak érez valamit.

Emellett fontos, hogy a lakás takarítását közösen végezzétek mindig. Ki fog alakulni, de akár meg is beszélhetitek, ki melyik házimunkát utálja, melyiket csinálja szívesebben. Eszerint el lehet osztani a teendőket, és el is kell, hiszen nem csinálhat mindent csak az egyikőtök, mivel ketten éltek a lakásban.

Mozduljatok ki!

Végül egy jó tanács: az, hogy mostantól kezdve egy fedél alatt éltek, még nem jelenti, hogy ezután csak otthon kell kuksolni, vagy egymás nélkül, barátokkal eljárni - utóbbit persze néha jó beiktatni. Tehát ne feledkezzetek el róla, hogy ti egy pár vagytok, és randizzatok akkor is, ha majd már évek óta együtt laktok. Ne hagyjátok a kapcsolatotokat elszürkülni az összeköltözés miatt!

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

Ezt is szeretjük