kisebb normál nagyobb
Címoldal   /   Kapcsolat   /  

Nem szerelmes a férfi

5 biztos jel, hogy a férfi nem szerelmes beléd
Vedd észre őket

Ez az öt jel arra utal, hogy a pasi sajnos nem zárt a szívébe. Jobb, ha mielőbb kiderül.

Forrás: Femina.hu

Mint az a férfiakról ismeretes, nagy többségük nem a szavak embere, ha érzelmekről van szó, ezért azt, hogy szerelmesek-e, vagy sem, párjuk jóformán csak tetteikből, gesztusaikból tudhatja meg.

Egyértelmű jelei lehetnek ugyanis annak, ha a férfi szerelmes, illetve annak is, ha nem találta el Ámor nyila, és csak azért van párjával, hogy legyen valakije, vagy más praktikus indokból kifolyólag nem hagyja őt el. Lényeg a lényeg, a férfiak, még ha nem is veszik észre, akkor is nyitott könyvek lehetnek a nők számára, cselekedeteik és mozdulataik ugyanis érzelmeikről árulkodnak.

Ugyanez természetesen elmondható a nőkről is, ám tény, hogy az ilyen apró rezdüléseket inkább a nők figyelik meg a férfiakon, fordítva ez nagyon ritkán igaz.

Szerelmes a férfi?

Ha szeretnéd tudni, hányadán is áll veled a párod, nem kell mást tenned, mind kicsit elgondolkodni, megpróbálni kívülállóként szemlélni a kapcsolatotokat és megfigyelni a kedvesed gesztusait, tetteit.

Ha az elemzéskor az alábbi öt dolgot is megállapítod, az sajnos nem jó jel: ebben az esetben ugyanis nagy valószínűség szerint a férfi nem szerelmes beléd.

Amennyiben olyan eredményre jutsz, hogy a párod érzelmeivel gondok lehetnek, fontold meg a folytatást, de semmiképpen se szomorkodj! Gondolj arra, hogy te egy értékes ember vagy, aki igenis megérdemli, hogy viszontszeressék. Ha ez ebben a jelenlegi kapcsolatodban esetleg nem is jön össze, akkor egyszerűen mást szán neked a sors, aki mellett valóban megismerheted a szerelmet, és akivel akár életed végéig boldog lehetsz.

15 jel, hogy elmúlt a szerelem
15 jel, hogy elmúlt a szerelem
15 szerelemébresztő női praktika10 árulkodó jel, hogy a férfi szerelmesMire vágyik a férfi a párkapcsolatban?15 tipikus női baki a párkapcsolatbanÖsszeillesz a pároddal? 12 jel, melyből biztosan kiderül12 dolog, ami nélkül nem lesz hosszú a kapcsolatodA történelem leghíresebb szeretői10 izgalmas szexhelyszín a lakásbanA legidegesítőbb szokások, melyek tönkretehetik a kapcsolatotHogy kérte meg a kedvesed a kezed? - Ezt árulja el róla

Kevés testi kontaktus

Egy párkapcsolatról nagyon sokat mesél, mennyit és hogyan érnek egymáshoz a felek. Ha párod sokszor ér hozzád, simogat, gyakran megcsókol, jártában-keltében nyom egy puszit a homlokodra, szereti fogni a kezed és elalvás előtt is szeret átölelni, akkor valószínűleg szeret. Amennyiben ez nincs így, tehát ezek semelyikét nem tapasztalod, az vészjósló jel. 

Rossz memória

Van olyan, hogy a párod egy nap nem is keres, majd mikor te ragadsz telefont, közli, hogy mindez azért volt, mert elfelejtkezett róla, hogy felhívjon? Tudnod kell, hogy ha egy férfi szerelmes, akkor minden lehetőséget megragad, hogy hallhassa a párja hangját, és nemhogy elfelejtené, alig várja, hogy végre felhívhassa őt, illetve találkozhasson vele. Ha párod el-elfelejt téged, az nem jó jel.

Minden más fontosabb

Lényeges leszögezni, hogy természetesen egy párkapcsolat nem jelenti azt, hogy a két ember már csak kettesben létezik, és nem két önálló emberként, akinek van saját élete. Ugyanakkor meg kell találni az egyensúlyt a párra és a tőle független elfoglaltságokra szánt időt illetően. Hagyj teret neki, de ha úgy érzed, túl sokat vagytok külön, lemondja a programjaitokat, mindig egyedül jár el, az nem jó jel.

Az empátia hiánya

Amikor az ember szomorú, bántja valami, nagyon jólesik elmondani valakinek, mi nyomja a lelkét. Ha a párod szívesen meghallgat, és számíthatsz rá ilyen helyzetekben, valószínűleg fontos vagy neki. Ha azonban nála süket fülekre találsz, és egyértelműen tehernek érzi, amikor elmondod neki a gondjaidat, sajnos bajok lehetnek az érzelmeivel.

Figyelmetlenség az ágyban

Árulkodó tényezőkben dúskál mindaz, ami a hálószobában történik, ugyanis az, hogy egy férfi mennyire tartja fontosnak, hogy párja is a csúcsra jusson, illetőleg élvezze az együttlétet, szinte mindent elmond a nőhöz való hozzáállásáról. A szerelmes férfi szem előtt tartja mindezt, de az, aki nem szereti párját, pusztán saját magára koncentrál az ágyban.

Még nincs hozzászólás

Férfi nem érti a nőt

Kutatók felfedték az évszázados rejtélyt, miért nehéz a férfiaknak megérteni a női érzelmeket.
Kapcsolat

Férfiorgazmus a tudomány szerint

A férfiak általában sokkal hamarabb érik el a gyönyört. Vajon mi az oka a természet igazságtalanságának?
Kapcsolat
Férfi ABC

Blog.hu ajánló

    hirdetés
    hirdetés
    Lorem ipsum dolor sit amet, consectetuer adipiscing elit.