kisebb normál nagyobb
Címoldal   /   Nő és férfi   /  

Nem kíván a párom

- Miért mindig nekem kell kezdeményezni?
Mi lehet az oka, ha nem kíván a párod?

Sok minden húzódhat amögött, hogy a párod nem kíván.

Szerző: Féderer Ágnes
Forrás: Femina.hu
2013.03.05.

Nem mindenki engedi meg magának, hogy feloldódjon a testi örömökben. A kérdés már csak az, vajon mi húzódik meg az ilyen önmegtartóztatás hátterében? És ha az ok kideríthető is, mit tudsz kezdeni aztán vele?

Eltérő habitus, eltitkolt okok

Vegyük először is a tisztázhatóbbnak tűnő, ám persze korántsem egyszerűbb eseteket, vagyis: elsősorban valamilyen testi oka van annak, hogy nem szívesen bújik veled ágyba a partnered.

Nem biztos, hogy közös hullámhosszon vagytok a szexhez való viszonyotokat illetően, azaz míg te szívesen vagy lepedőbajnok, ő az érzelmekre, az érintéssel, öleléssel elérhető gyengédségre helyezi inkább a hangsúlyt. Ezt áthidalni csakis kompromisszumokkal lehetne, ám mindig van egy határ, amelyen túl egyikőtöknek sem érdemes egymás iránti vállalásokat tenni, hiszen a túlzott áldozathozatal egyúttal a szerelem végéhez közelíthet.

Lehet az is, hogy valamilyen sérülés, betegség, fogyatékosság akadályozza meg őt abban, hogy felhőtlenül boldog legyen a nemi életetek. Ez esetben - és persze az előbbiben is - a kölcsönös bizalomra alapozott, őszinte beszélgetés az egyetlen eszközötök arra, hogy mindkettőtöknek megfelelő megoldást találjatok.

A háttérből irányító különös érzések

Nehezebb a helyzet akkor, ha még a partnered sem lát tisztán abban, ami vele történik. Vagyis fogalma sincs arról, miért utasít el téged. Mintha valami rejtett erő hajtaná a lelke legmélyén, hiába szeret, hiába érzi úgy, hogy te vagy számára az ideális pár, képtelen átadni magát a testiségnek. Íme, két kérdés, amivel ilyenkor biztosan előrébb juthattok.

Vajon korábban is előfordult már ez vele, netán minden partnerkapcsolata így működött? Vagy csupán azóta van ez így, amióta ti együtt vagytok? Amennyiben igennel válaszol az első felvetésre, azt kellene megvizsgálni, mi hat rá a tudattalanjában, mitől fél, tehát mitől óvja magát az önként vállalt szexmentességgel, milyen mintát követ, netán mit szeretne megúszni, elkerülni. Ha pedig a második kérdésre bólint rá, azt érdemes kideríteni, pontosan miért is választottátok ki egymást? Mi az, amit a segítségeddel lemodellezhet, meg tud élni?

11 dolog, amit izgatónak talál a férfi
11 dolog, amit izgatónak talál a férfi
Az elmúlt század legszebb erotikus filmjei, melyeket látnod kell12 dolog, ami nélkül nem lesz hosszú a kapcsolatodEzek a legvonzóbb dolgok a nőben a férfi szerint15 szerelemébresztő női praktikaErről árulkodik a testbeszéded az első találkozáskor10 dolog, ami feltüzeli a férfit13 dolog, amit tegyél meg, ha boldog kapcsolatra vágysz15 tipikus női baki a párkapcsolatban15 izgató tipp, amivel feltüzelheted a pasitA legrosszabb helyszínek az első randihoz

Az előzmények következményei

Bármilyen furcsának tűnik ugyanis, két ember olykor nem véletlenül kerül össze egy párkapcsolatban, szinte üzletet kötnek lélekszinten: én ezt nyújtom neked, cserébe azt kapom meg tőled. Nézzünk példákat erre: egy nő sokszor az apjával való viszonyát szeretné megoldani a párkapcsolatában: - Apám nem úgy szeretett, ahogy az nekem jó lett volna, tőled talán megkaphatom azt, ami a gyerekkoromból hiányzik. A férfi pedig az anyját pótolná a nővel: - Te talán jobban gondoskodsz majd rólam, mint ő.

Esetleg a múlt megpróbáltatásai után mindketten érzelmi biztonságra vágynának, netán hasonló fájdalmakat hordoznak a lelkükben, ami olyan tudattalan sorsközösségbe köti őket, mintha testvérek lennének. Azt, hogy valami ilyesmiről van szó, éppen onnan lehet felismerni, hogy a hétköznapokban minden rendben van közöttetek, ám a nemi életetek komoly problémákat okoz. Hiszen az ilyen lelki projekcióknak mindig van következményük: ha a párod az apját, anyját vagy testvérét látja, keresi benned, bizony nem szívesen képzel el fergeteges aktusokat veled.

Szerelmi problémák megoldása

Bármilyen párkapcsolati problémával küzdesz, a családállítás segíthet megoldani. Nézd meg, hogyan zajlik egy ilyen ülés!

Egy alig ismert lélekmentő módszer

Ha megoldatlan, folyamatosan ismétlődő problémáid vannak, és nem találod az okokat, a családállítás segíthet. Féderer Ágnes szakértőnk elmondja, mikor és hogyan veszed hasznát ennek a módszernek.

Dátum: 2010. május 13.
Készítette: Femina.hu

Esély a kiszabadulásra

Ha azonban a párod már korábban is hasonló falakba ütközött - azaz nem te vagy az első, akivel képtelen az ágyban feloldódni -, neki kellene tisztáznia, mi hat rá a lelkében. Ebben azért fontos szerep jut neked is, te lehetsz ugyanis az apropó a mélyebb önismeretre, hiszen a folyamatos nyomulásoddal a szó nemes értelmében kényszeríted rá őt arra, hogy szembenézzen bizonyos dolgokkal.

Válassz!
Férfikedvenc szexpózok
Ha szeretnél a párod kedvére tenni, akkor lesd el a pasik kedvenc pozitúráinak trükkjeit

A családállítás módszere különleges technikákkal kínál lehetőséget azon rejtett okok kiderítésére, amelyek megakadályozzák a párodat abban, hogy élvezze veled a szexet.

A segítségével megtudható például, milyen családi történet hat a partneredre, mondjuk: valaki belehalt a szülésbe, sok gyerek nem tudott - vetélések, abortuszok - a világra jönni, e miatt a minta miatt ő tudattalanul retteg a nemi élet következményeitől - terhesség -, és ez a félelem minden egyes közeledésednél előjön benne. A nők ilyenkor magukat védik az önmegtartóztatással, a férfiak pedig a számukra fontos nőt óvják.


Nézd meg, hol találkozhatsz legközelebb Féderer Ágnessel!
Kattints arra a napra, amelyik érdekel, és felugrik a program.
  Május  
 
HKSzCsPSzoV
12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031

Ha pedig megvan a pontos ok, lehet oldani is a téves kötéseket. Mindez sajnos még nem garancia arra, hogy boldogok lesztek egymással életetek végégig. Viszont a boldog szexuális élettel legalább esélyt adtok és kaptok rá.

Még nincs hozzászólás
hirdetés
Lorem ipsum dolor sit amet, consectetuer adipiscing elit.