
Egy internetes felmérés tanúsága szerint a női orgazmus átlagos hossza négy-nyolc másodperc körül mozog. Mindez kevésnek tűnhet, azonban mindjárt más, ha hozzátesszük, hogy akadnak nők, akiknek csupán egy-két másodpercig sikerül a csúcson maradniuk, mielőtt elérnék a nyugalmi szakaszt.

A különleges szextechnikák hívei szerint ugyanakkor speciális módszerekkel akár 15-30 másodpercesre is nyújtható ez a gyönyörteljes állapot. Bár nem biztos, hogy ezt a rekordidőt sikerül elérned, hiszen egyénfüggő is, hogy kinél milyen hosszúra nyúlhat a végső gyönyör, tippjeink segítségével te magad is megtapasztalhatod, hogyan nyújthatod el az orgazmusod.
Ha egyszer megtapasztalod az elnyújtott orgazmust, az még nem jelenti azt, hogy ezután minden együttlét alkalmával a szokásosnál hosszabb végső gyönyörben lesz részed. Ugyanakkor ahhoz, hogy minél sűrűbben sikerüljön tovább a csúcson maradnod, elsősorban az szükséges, hogy ismerd a saját tested és azt, hogy hogyan működik.
Ezt a legkönnyebben úgy érheted el, ha nem ódzkodsz attól, hogy néha magadat juttasd a csúcsra, így ugyanis az érzékeny pontjaidat, a kedvenc technikáidat és az orgazmus elérésének egész folyamatát aprólékosan megtapasztalhatod.
A hosszú végső gyönyört valójában már jóval azelőtt kell megalapoznotok, hogy a lényegre térnétek. A kifejezetten izgató jellegű technikák, mint amilyen az orális szex, ebben az esetben kerülendőek, vagy legalábbis csak ízelítőként érdemes bevetnetek.
Ha ugyanis kifejezetten csúcsközelbe juttat a párod, mielőtt az aktusra kerülne sor, túl hamar és nem kifejezetten hosszan következhet be az orgazmusod. Persze az is megeshet, hogy a közös aktus helyett csak egyoldalú kényeztetésben részesülsz: ebben az esetben is fontos az előjáték, mielőtt a párod odalent bármilyen módon izgatni kezdene.
Ne feledkezzetek meg a csókról, ami az egyik legjobb vágykeltő, és persze a simogatás során egymás nemi szervét sem kell kihagyni, de a rejtettebb erogén zónákra is érdemes figyelni, mint amilyen a mell vagy a nyak - itt pár csók és finom harapás is fergeteges hatással bírhat. Valójában minél jobban felizgat a pasid, de egyúttal késlelteti is, hogy a lényegre térjen, annál könnyebben lesz végül hosszabb az orgazmusod.
A szünet a magányos kényeztetés és a kölcsönös együttlét alatt is kulcsfontosságú a végső gyönyör hosszának szempontjából.
Míg maszturbáció segítségével a nők átlagosan három perc alatt jutnak el a csúcsra, és az nem tart tovább pár másodpercnél, a megfelelő helyeken tartott pihenővel mindez elnyújtható, így akár 5-10 másodperces orgazmusban is részed lehet. A közös együttlét alatt alkalmazott szünetek pedig mintegy 10-15 másodperces végső gyönyörhöz is vezethetnek, de persze nehezebb jól időzíteni, hiszen ebben az esetben a párodon múlik mindez.
A pihenőt mindkét esetben akkor érdemes beiktatni, amikor már érzed közeledni csúcs végső hullámát, de nem jársz olyan közel, hogy a szünet rövidre zárja az élvezeteket.
A nyugalmi szakaszban nem árt egy kis koncentrációval is rásegíteni arra, hogy távol tartsd még az orgazmust: lélegezz mélyeket, és a szexuális ingerek helyett próbáld másra terelni a figyelmed.

A tantrikus módszerek hívei szerint mind a végső gyönyör elérésében, mind az elnyújtásában segít az a módszer, ha vizionálod az orgazmust magát. Lehet ez a kölcsönös együttlét alatt vagy akkor, amikor csak magadat izgatod, a lényege nem más, mint hogy elképzeled, milyen érzés lesz, amikor a végső gyönyör hullámai elöntik a tested.
Ahogy az erotikus fantáziák, álmok, vagy képek maguk is könnyen idéznek elő intenzív izgalmi állapotot, ennek a gyakorlatnak is az a lényege, hogy elmélyíti a nemi vágyat. Ennek köszönhetően pedig intenzívebb, egyben hosszabb orgazmusban is lehet részed.
A női orgazmus nem olyan egyszerű jelenség, mint a férfiaké. Ha nem ismered eléggé a tested, számodra is lehetnek félreérthető pillanatok, amikor nehéz eldönteni, hogy a csúcson jártál-e, vagy sem. Videónkból megismerheted a jeleket!
Az izmok játékát a közös együttlétek alatt használhatod ki a legjobban, de szükség lehet némi gyakorlásra ahhoz, hogy megtapasztald, a PC-izmaidat hogyan kell mozgatnod ahhoz, hogy ne siettesd, hanem elnyújtsd az orgazmust.
Mivel a végső gyönyör során éppen ezek a rostok kerülnek egyfajta görcsös állapotba, ritmikus megfeszítésükkel, majd elernyesztésükkel te magad is elősegítheted az aktus során, hogy eljuss a csúcsra. Ha azonban ezzel együtt megpróbálod a lehető legtovább az uralmad alatt tartani a mozgásukat, nem csak hamarabb juthatsz el a csúcsra, de a legizgalmasabb periódust is elnyújthatod.
| Nyerj egy éjszakát az ötcsillagos sárvári Spirit Hotelbe! |
| Nyerj narancsbőr ellen ampulla csomagot a csodaszép bőrért! |
| Színesítsd meg az életed 100 000 forint költőpénzzel! |




