18

Csak felnőtteknek!

Az általad letölteni kívánt tartalom a hatályos jogszabályok szerint a kiskorúakra káros hatással lehet. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz ne férjen hozzá kiskorú, használj szűrőprogramot!

Mi az a mammaorgazmus? Azt is elmondjuk, hogy érhető el (18+)

Úgy is elérhető az orgazmus, hogy lent semmi sem történik.

Hüvelyi orgazmus, klitorális orgazmus - sokféle orgazmus létezik, de a mammaorgazmus fogalma sokak számára ismeretlen, pedig ez nem jelent mást, mint orgazmust átélni egyetlen érintés nélkül odalent.

A mammaorgazmusról

Sok nő olyannyira élvezi, ha a mellét kényezteti a párja, hogy képes ezáltal eljutni az orgazmusig. A mammaorgazmus tehát a mell izgatása által előidézett orgazmus. Az orgazmust az idézi elő, hogy a mellbimbó izgatása ugyanazt a reakciót váltja ki a vaginából és a húgycsőből, mint egy hagyományos orgazmus, így lehetséges, hogy végül valóban bekövetkezhet egy.

Hogy érhető el?

Kitartással elsősorban, hiszen, mivel ez nem egy közvetlen ingerlés, több időbe telhet, amíg bekövetkezik az orgazmus. A nőhöz a férfi akkor fér hozzá legkönnyebben, ha a nő hátán fekszik, a férfi pedig fölé helyezkedik.

Apró csókjaival, finom simogatásával, nyalogatásával érheti el, hogy partnere eljusson az orgazmusig. Fontos, hogy a férfi végig maradjon gyengéd, hiszen ha erősebben ér a női mellhez, azzal partnerének fájdalmat okozhat.

Mindez, ha nem is jön össze az orgazmus, előjátéknak is remek - halkan megjegyezzük, azt csak abban az esetben ildomos átugrani, ha már mindkét fél kellőképpen izgalmi állapotba került, csak a dolgok sürgetése végett semmiképpen.

10 dolog, amitől jobb lesz a szex

Nézegess képeket!

Elolvasom

A férfiak is imádják

Noha orgazmus nem kíséri a dolgot, a férfiak is szeretik, ha mellbimbójukat kényezteti a párjuk. Nem hiába, hiszen egyik legfontosabb erogén zónájukról van szó, akárcsak a nők esetében. Mielőtt szexre kerülne sor, ők is szeretik az oda kapott csókokat. Így nemcsak a szeretkezésre hangolódhat a pár, de új színt is vihet az előjátékba, amit a közhiedelemmel ellentétben a nők mellett a legtöbb férfi is értékel.

Mi okozhat orgazmust?

Teljesen váratlan dolgok is előidézhetik. Kattints, és nézd meg, a mellre adott csókok és a tüsszentés mellett még mi!

8 különös dolog, ami orgazmust okozhat: bárhol, bármikor

Nézegess képeket!

Elolvasom

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük