Egyetlen dolog, ami tönkreteheti a kapcsolatotokat - Nem is gondolnál rá

A csend a legnagyobb kapcsolatgyilkos.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A mondás úgy tartja, hogy hallgatni arany, ez azonban nem minden esetben célravezető. A párkapcsolatok döntő többsége azért megy tönkre, mert a felek szándékosan elfelejtenek, egész pontosan nem akarnak egymással beszélni a problémákról.

Ezt a Psychologycal Today egyik gyakorló terapeutája is így gondolja, aki az elmúlt évek tapasztalata alapján úgy fogalmazott, hogy a kapcsolatok halálának leggyakoribb oka a csend - mint alapméretezett üzemmód a két fél között.

Kétféle csend

A párkapcsolatoknak mindig két oldala van, hiszen két emberről szólnak. Néha csak az egyik fél az, aki a hallgatást, a ki nem mondott szavakat választja, de van, amikor a duó mindkét tagja így dönt. Egyik körülmény sem egészséges a párkapcsolatra nézve: beszédszünet hiányában a verbális és érzelmi kommunikációnak is nyoma vész.

Hacsak nem tud valaki az érzékszervi észleléssel vagy testbeszéddel kifejezni mindent, akkor csupán a szavak állnak rendelkezésére mint kommunikációs eszközök.

Ez az egyetlen módja annak, hogy a felmerülő problémákra is megoldást találjanak a felek, Mel Swartz pszichológus úgy fogalmazott, hogy ez az összekapcsolódás mentőkötele.

Nem jó elfojtani

A pszichológus azt is elmondta, hogy amikor valaki dühöt vagy nem tetszést érez, jobb, ha azonnal a párja tudtára adja, máskülönben a probléma továbbgerjedhet, és előfordulhat, hogy akár órákon vagy napokon keresztül is nyomasztani fogja.

A hosszú és boldog párkapcsolat feltétele, hogy mindkét fél odategye magát a mindennapokban.

12 dolog, ami nélkül nem lesz hosszú a kapcsolatod

Nézegess képeket!

Elolvasom

Ez azért veszélyes, mert a helyzet így még inkább elmérgesedhet, állandó feszültséget generálva a szerelmesek között, és az is előfordulhat, hogy az illető már nem is azért fog haragudni, ami eredetileg kiváltotta belőle ezt az érzést. Ráadásul az egész egy negatív spirálba torkollhat, ami egyáltalán nem kedvez a kapcsolatnak.

Amiért a csendet választják

Amikor valaki a csendet választja, jellemzően egy belső monológgal készül a másik fél számára, ahelyett, hogy a tényleges gondolatait osztaná meg a másikkal. Az előre eltervezett forgatókönyvben mindenkinek megvan a maga szerepe és a maga mondanivalója, de mivel az életben semmi nem úgy történik, ahogy azt fejben elképzeljük, ezért a legtöbb esetben a felek inkább hallgatnak, félve attól, hogy a valós történet eltér majd a kitalált sztoritól.

Máskor a csendet egyszerűen büntetésre használják az emberek, hogy kontrollálják a másik viselkedését, hiszen az elfojtott gondolatok és érzések megfosztják a másikat a párbeszéd kezdeményezésétől. Mel Swartz úgy is nevezi ezt, hogy manipulációs csend, hiszen azzal, hogy az egyik fél bojkottálja a másikat, tulajdonképpen a maga igazát szeretné érvényesíteni.

Férfivélemény

A férfiakat kérdeztük, hogy szerintük mi a legfontosabb egy párkapcsolatban. Következzenek a válaszok!

A megoldás

Bár már lerágott csont, a pszichológus egyértelműen azt javasolja a szerelmeseknek, hogy kommunikáljanak, ne hagyják, hogy a csendnek bármilyen szerep jusson a párkapcsolatban. A kommunikáció ugyanis minden kapcsolat alapfeltétele.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Ezt is szeretjük