Te hogyan ismerted meg a férjed?

Olvasd el mások történetét!

Ha már férjnél vagy, szólj hozzá a cikkhez, és mesélj! Ha nem, akár veled is megtörténhet, ami velük.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Az életben az egyik legszebb emlék - a gyerekszületés és az esküvő mellett - az, mikor az ember megismerte a férjét. Persze minden történet más, vannak, akik gyerekkori barátokból vagy kollégákból lesznek egy pár, de a gyakoribb eset mégis az, hogy két ember felnőttként, egymástól függetlenül ismeri meg egymást.

Talán ismered a mondást, hogy az élet írja a legjobb forgatókönyveket, és bizony nem egyszer előfordul, hogy a később egybekelő pár kalandos, romantikus módon ismerkedik össze.

Korábban itt, a Feminán indult egy fórumtéma, ahol leírhattátok saját történeteiteket. Most hozzászólásaitokból válogattuk ki a szerintünk legjobb sztorikat.

Erdei kirándulás

Nincsenek véletlenek. Ha valami megtörténik az emberrel, annak mindig oka van, ami a sorsa nagykönyvében meg van írva. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a következő kedves történet két emberről, akik az utolsó pillanatban gondolták meg magukat, és fogadtak el egy meghívást, nem is sejtve, hogy életük legjobb döntését hozták meg.

"Mi a vőlegényemmel egy sátorozós erdei buliban ismerkedtünk meg, ahol egy közös ismerősünk mutatott be minket egymásnak. A mai napig sokan rácsodálkoznak, hogy mekkora véletlen volt, hiszen ez a lakhelyemtől 100 km-re történt, és szinte az utolsó pillanatig úgy volt, hogy nem is megyek, szóval teljesen váratlanul és véletlenül kerültem oda. Egy barátom meghívásának tettem eleget, de semmi kedvem nem volt hozzá, nem hittem volna, hogy ott fogom megtalálni életem szerelmét. Mint utóbb kiderült, a párom is pont így volt vele" - írta Lostris89.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Főnökből férj

Bár rizikós, vannak, akik bevállalnak egy kapcsolatot kollégájukkal, hiszen a szívnek nem lehet parancsolni. Utóbb kiderül, jól tették-e. Előfordul, hogy csúnya szakítás lesz a vége, és munkahelyváltásra is kényszerülhet, aki vakmerő volt, ám az is megesik, hogy az ember éppen a munkahelyén találja meg az igazit. Így esett a dolog fórumhozzászólónkkal is.

15 szerelemébresztő női praktika

Nézegess képeket!

Elolvasom

"Munkahelyemen ismertem meg a férjem. A főnököm. Szerencsére 100%-ban külön tudjuk választani a munkahelyi és magánéleti dolgokat. Én lassan megyek szülni, utána pedig más részlegen szeretném folytatni az életem, úgyhogy később sem lesz gondunk a főnök-beosztott viszony miatt" - írta ikink.

Véletlen baleset?

Bár vannak jópofa, és valljuk be, kevésbé jópofa csajozós dumák is, a pasik néha elég érdekes módját választják az ismerkedésnek. Következő történetírónk férje különösen egyedi megoldást tervelt ki, hogy szóba elegyedhessen - amit akkor még nem is sejthetett - jövendőbeli feleségével. Bár a hivatalos verzió szerint mindez véletlen volt, mind hozzászólónk, a feleség, mind barátnői egybehangzóan állítják, a dolog nem csupán figyelmetlenség következménye, sokkal inkább egy csillapíthatatlanul megdobbanó férfiszív leleményességéé.

7 dolog, amit tegyél meg, ha be akarsz vágódni az anyósnál

Nézegess képeket!

Elolvasom

"Egy áruház parkolójában nekitolatott a kocsimnak... A barátnőim szerint direkt csinálta...(illetve másra figyelt)" - írta FeherRozsa13.

Ugye, milyen aranyos? Összetörni a nő kocsiját telefonszámáért óriási bátorságra és elszántságra vall. Mint utólag kiderült, a javítási költség kamatostul megtérült, egy életre szóló szerelem formájában.

OLVASD EL EZT IS!

Ezt is szeretjük