18

Csak felnőtteknek!

Az általad letölteni kívánt tartalom a hatályos jogszabályok szerint a kiskorúakra káros hatással lehet. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz ne férjen hozzá kiskorú, használj szűrőprogramot!

Ezekre a dolgokra panaszkodnak a pasik a szexben

Figyelj oda rá

Érdemes ezeket szem előtt tartanod, ha nem szeretnéd, hogy előbb-utóbb baj legyen belőlük.

Ahhoz, hogy egy kapcsolat működőképes és nem utolsósorban boldog legyen, sok minden együttes jelenléte szükséges, egyebek mellett a hatékony kommunikációé, az őszinteségé, a hűségé és persze a jó szexé.

Az utóbbi ugyanakkor kiemelt fontosságú mind között, mert bár az érzelmek a legeslegfontosabbak egy párkapcsolatban, a szexszel való elégedetlenség hosszú távon elemésztheti a boldogságot.

Éppen ezért érdemes minél nagyobb figyelmet fordítani a pároknak egymásra, hogy ez ne történhessen meg, és a párkapcsolatban mindkét fél kiegyensúlyozott lehessen.

Őszintén hangot kell adni a vágyaknak, elképzeléseknek, még a legkellemetlenebbnek vélt problémáknak is, és az is kell, hogy a másik embertől érkező hasonló jellegű dolgok se találjanak süket fülekre.

Meg kell tanulni kicsit a másik fejével gondolkodni, a másik szemével látni: a férfiaknak a nőkével, a nőknek a férfiakéval.

Az alábbi hat pontban olyan dolgokról olvashatsz, amikre a pasik gyakorta panaszkodnak az ágyban. Ezek segítségével te is jobban megértheted a párod, és javíthatod, illetve még tökéletesebbé teheted a szexuális életeteket.

Nem lehet őszinte

Sok nő hibázik abban, hogy ha párja nyíltan elmondja neki a vágyait, szinte felháborodik, hogy miket nem képzel, miket nem vár el tőle az ágyban. Pedig közel sem arról van szó, hogy egy pasi perverz lenne, mert például szeretné, ha szex közben a partnere kicsit másképp is kényeztetné. Nem szabad elvenni a kedvét az őszinteségtől.

A pozitív visszajelzés hiánya

Nagyon sok nő tesz lakatot a szájára szex közben, és egy mukkanás nem sok, annyit sem beszél, egy hang sem hagyja el a torkát. Pedig a pasik nemcsak a vizuális ingerekre indulnak be nagyon, hanem a kéjes hangokra is, amiket a nő ad ki együttlét közben. Amellett pedig, hogy szexinek tartják ezt, pozitív visszajelzésként is veszik, ahogyan az elismerő szavakat is. Ez kell a pasiknak.

A pasik kedvenc női testrészei

Nézegess képeket!

Elolvasom

Mindig csak sötétben

Szinte a legnagyobb hiba, amit egy nő elkövethet az ágyban, hogy nem hagyja, hogy a párja lássa őt szex közben. A férfiaknak szüksége van a vizuális élményre, enélkül sokkal kevésbé élvezik a dolgot. Hidd el, egy pasi sem a narancsbőrt figyeli ilyenkor, hanem azt, hogy milyen szexi vagy, és az arckifejezésed látványa is megbabonázza.

Ezek az illatok csökkentik a férfilibidót

Nézegess képeket!

Elolvasom

Egysíkú szex

Tudvalévő, hogy a nők számára sokkal rögösebb út vezet az orgazmusig, mint a férfiak számára, és ezért, ha egy pozitúra bejött, sokan nehezen mondanak le róla, illetve próbálnak ki valami mást. Pedig a pasik szeretik, ha a szex változatos, és ha a párjuk ötletgazdag. Érdemes bátrabban kísérletezni.

A kezdeményezés hiánya

Ha egy párkapcsolatban mindig csak a férfi kezdeményezi a szexet, az nem helyes, ugyanis így azt gondolhatja, hogy csak az ő számára fontosak az együttlétek.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

Kell, hogy érezze, hogy a nő is ugyanúgy kívánja, és szeretné, ha ágyba bújnának. Nem kell csak azért visszafognod magad, és elvárni, hogy mindig meghódítson a pasid, mert te vagy a nő. Ez butaság.

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük