Nem félt megmutatni a testét! Pucéran fürdőzött az esküvőn a vőlegény apja

A Fátylat rá! 3. adásában szópárbaj és ruhátlan fürdőzés is volt.

A Fátylat rá! tegnapi adásában két igazán karakán pár került szembe egymással, a feszültség már az első napirendi pontnál, vagyis a ruha kiválasztásánál érezhető volt.

Úgy tűnik, mindenki elégedett volt mindennel

Ám amint az hamar kiderült, ez csak a kezdet volt, ugyanis az esküdni vágyók keményen beszólogattak egymásnak, nem kímélték egymás érzéseit, és sokszor a végsőkig ragaszkodtak elképzeléseikhez.

Hosszú kapcsolatok közelharca

Erika és Csabi már általános iskolában is egy padban ültek, 13 éves koruk óta szerelmesek egymásba. Négy éve jegyezték el egymást, a romantikus lánykérésre Valentin-napon került sor. Csabi elmondta, hogy nincsenek vitáik, soha nem veszekednek - annak ellenére, hogy jóformán minden percüket együtt töltik, a másik nélkül nem mennek sehova. Szerelmük jeleként a műsor előtt közös tetoválást csináltattak, de egyébként a pár nem kedveli az extrém dolgokat. Így az esküvőjüket is egyházi szertartással, hófehér menyasszonyi ruhával képzelték, kerülve a szélsőségeket.

Dóri és Márió hét évvel ezelőtt találkoztak. Már a kezdetektől tervezték az esküvőt, méghozzá mindenképpen megismerkedésük hetedik évfordulójára, hiszen a 7-es Márió szerencseszáma és egyben mezének száma is. Márió ugyanis válogatott jégkorongozó, és mivel mindkettőjük szívéhez közel áll a jégpálya - Dóri korábban korcsolyázott -, az esküvői ceremóniát is ide szánták. Sőt, mi több, rögtön az első találkozásnál kijelentették, hogy egyik pontból sem fognak engedni.

Milyen az alakod? Ebben a ruhában lehetsz tökéletes az esküvőn

Nézegess képeket!

Elolvasom

Aracsata

A menyasszonyok közösen indultak neki az esküvő megszervezésének, elsőként álmaik menyasszonyi ruháját mutatták meg egymásnak. Erikáé egy visszafogottabb, letisztultabb stílust képviselt, míg Dóri úgy jellemezte a sajátját, hogy királynői. A ruhák fazonja merőben eltért egymástól, aminek az lett a vége, hogy a két ara kíméletlenül elmondta a véleményét a másikéról. Erika nehezményezte, hogy Dóri ruhája nem kimondottan fehér, ráadásul, ahogy mondta: - Szerintem egy esküvő sokkal komolyabb, mint hogy egy showműsor legyen és egy divatbemutató.

Ezzel szemben Dórinak a klasszikus stílus nem jött be, sőt, kijelentette, hogy akár a karját is levághatják, ő akkor is ebben a ruhában fogja kimondani az igent, mert kislánykora óta ilyenről álmodott. Hiába volt azonban nagyon elszánt, végül mégis engedett, amire Erika csak annyit mondott, hogy már az első választásnál elbukott.

Jeges hangulat

A ceremónia lehetséges helyszíne megrökönyödést váltott ki Erikából és Csabiból, ugyanis Márióék a jégpályára tervezték az esküvőt, míg ők egy klasszikus templomi szertartást szerettek volna tartani. Csabi korábban még jégen sem volt, így számára elég riasztó ötletnek tűnt, hogy ott fogadjanak egymásnak örök hűséget. Hogy mennyire meglepődött, azt a videóban megnézheted.

Azonban úgy döntöttek, hogy mivel Dóriék a ruha terén engedtek, ők a helyszínt illetően mondanak igent. Ekkor úgy tűnt, hogy a két legnagyobb csatát már megvívták, de kiderült, hogy Márióék a lagzi helyszínét sem egy átlagos étterembe tervezik, ahogyan Csabiék, sőt. Az Aquaréna mint ötlet komolyan betette Csabiéknál a kaput, de hosszas hezitálás után mégis beleegyeztek a vízparti buliba.

Vérre menő küzdelem

Zene tekintetében nem voltak nagy súrlódások, annak ellenére sem, hogy Márióék egy DJ-t szerettek volna alkalmazni, míg Erikáék az élő zenéhez ragaszkodtak. Ugyanis, ahogyan azt Márió elmondta: - Ha zenét hallunk, minden esetben mosolygunk, és jól érezzük magunkat. Innentől kezdve sejthető volt, hogy beleegyeznek a zenekaros megoldásba.

Erika és Csabi végül nem bánta meg a jeges szertartást
Márió csapattársai sorfalat álltak a vőlegény és a menyasszony bevonulásakor.

A menü összeállítása viszont sokkal keményebb diónak ígérkezett, mint előzőleg gondolták volna. Erikáék egy tradicionális menüsorban gondolkodtak, viszont Márió és Dóri azt szerette volna, hogy egyfajta büféasztal legyen, amit önkiszolgáló jelleggel használhatnak. Amikor választásra került a sor, egyik fél sem engedett, ezért Márió és Erika szócsatát vívtak, hogy meggyőzzék a másikat a saját elképzelésükről. A menyasszony kemény ellenfélnek bizonyult, így Márió végül megadta magát az érveinek.

- Azért engedtem Erikának, mert tiszteletre méltó volt nőként, hogy így tudott küzdeni.

Felhőtlen boldogság?

A ceremóniára bevonulva úgy tűnt, hogy Erikáék kicsit kellemetlenül érzik magukat, főleg azok után, hogy Márió csapattársai a szertartás közben lufikat pukkasztgattak, de a lagzira fordult a kocka. Dóri azt sérelmezte, hogy Márió egyfolytában rálépett a ruhájára, végül nyíltan kimondta: - Utálom ezt a ruhát.

Végül a helyszínben Márióék nyertek, viszont menü tekintetében Csabiék akarata érvényesült

Dórinak azonban nemcsak a saját ruhája nem tetszett, hanem a vőlegény pólója sem, amin az ifjú pár férfi tagja fegyvert fogott a fejéhez. Amikor pedig a buli átcsapott medencés fürdőzésbe - ahol a vőlegény édesapja már a ruhájától is megszabadult -, és Márió nem jelent meg a tortafelvágásnál, újdonsült felesége alaposan megfenyegette, hogy megeszi előle az egész tortát.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

A menyasszonytánc után eljött végre a pillanat, amikor kiderült, hogy a párok mit nyernek. Mindketten a pénznyereményre pályáztak, ám végül ez Márióhoz és Dórihoz került. Azonban Erikáék sem búslakodtak, ugyanis egy egyedi tervezésű bőrkanapét nyertek, és az ifjú asszony elmondta, pontosan ilyet szeretnének közös otthonukba venni, vagyis az ajándék jobb helyre nem is kerülhetett volna.

Ezt is szeretjük