
Az első randi mindig ugyanolyan izgalmas, akárhányszor is éli át egy nő. Ami azonban még a készülődésnél és a nagy találkozásnál is idegpróbálóbb, az a várakozás, ami ezek után következik. Az első találkozás alkalmával ugyanis ritkán szögezik le a felek, hogy akkor ez most az a mindent elsöprő szerelem közöttük, amiből biztosan kapcsolat lesz, vagy netán egy félresikerült próbálkozás.

A randiszabályok közül a leggyakrabban emlegetett szerint erről a férfi dönt, mégpedig az első telefonhívással: ha 72 órán belül megejti, minden bizonnyal odavan érted, amennyiben azonban eddig nem keres, akár törölheted is a számát a mobilodból, őt pedig a fejedből.
Ha jó emberismerő vagy, és már nem egy első találkozáson vagy túl, idővel magad is meg tudod saccolni, hogy az adott pasi vajon keresni fog-e, és, ha igen, nagyjából mikor. Tény, hogy akivel megtörténik az a bizonyos villámcsapás, és kölcsönös a vonzalom, valószínűleg nem kell három napot várnod a folytatásra: valószínűleg már másnap ír legalább egy sms-t.
Azonban nem mindenki ilyen határozott. Sokak szerint a 72 óra azért kell, hogy az első benyomás kissé elhalványuljon, és kiderüljön, vajon így is ugyanolyan érdekesnek bizonyul-e a lány. Mások egyszerűen hatásvadász belépőre vágynak, vagyis csak meg akarják várakoztatni kissé a nőt, ahogy azt Barney Stinson, a nőbolondítás mestere is kifejtette az Így jártam anyátokkal című sorozatban. Azonban olyan is akad, aki egyszerűen csak izgul, ugyanúgy, mint te, és meglehet, hogy hallott már a 72 órás szabályról, ezért véletlenül sem akarja azt megszegni.
Bár nem szentírás, hogy aki 72 órán belül nem keresett, az többé már nem is fog, mindenesetre az nagyon valószínű, hogy nem ugyanolyan szándékkal. Ha közvetlenül a találkozó után inkább félreteszi a számodat egy pasas, az vitathatatlanul arra utal, hogy a szerelem és a párkapcsolat nála ki van zárva - legalábbis egyelőre.
Lehet, hogy később újra a kezébe akad a számod, de vélhetőleg nem komoly beszélgetésekre vágyva tárcsáz téged, inkább egy könnyű este jár a fejében. Persze megeshet, hogy amikor egy hét múlva keres, a mentsége az lesz, hogy külföldön volt, vagy eltemette a munka, de, amennyiben valóban megfogtad, ezt nem utólag közölné veled, hanem már jó előre tisztázná, nehogy ezalatt másvalaki is lecsapjon rád.
Aki tehát az első találkozó után egy bizonyos lélektani határt átlép, és túl hosszú ideig nem keres, az egyértelmű üzenetet kíván közölni: nem úgy, vagy nem annyira érdeklődik irántad, mint ahogy azt te szeretnéd. Bár a közös megállapodás szerint ez a bizonyos határ a népmesei hármas szám, azért egy-két nap csúszás valószínűleg még belefér a dologba, hiszen a szerelem nem ismeri a randiszabályokat.
Az, hogy a férfi valójában mit is érez irántad, érthető módon addig foglalkoztat a leginkább, amíg nem biztos a kapcsolatotok. Azonban később is kerülhetsz olyan helyzetbe, hogy szavakkal nem szeretnél rákérdezni, de jó lenne a bizonyosság: ilyenkor figyelj a szerelem jeleire! Hogy mi árulkodik a párod érzelmeiről, videónkból megtudhatod!
A szerelem nem mindig a legnyilvánvalóbb formában ad hírt magáról. Amennyiben párod nem a szavak embere, jó, ha a kevésbé egyértelmű jelekből is tudsz olvasni. Tudd meg, milyen megnyilvánulások árulkodnak a lángoló érzelmekről!
Ugyanakkor ahány híve van, legalább annyian próbálják is megcáfolni a háromnapos várakozás kötelező érvényét a lányokra nézve. Mégis érdemes óvatosan bánnod azzal, hogy te hívd fel először a pasit. A legtöbben úgy vannak vele, hogy bizonyos pozitív jelekre várnak a lánytól - hiszen, ha úgy kezeled, mintha egy egyetemi csoporttársad lenne, akivel jó lenne elmenni a következő koncertre, nem biztos, hogy kiszemeltedben olthatatlan vágy ébred az iránt, hogy meghódítson.
Egy kis incselkedéssel, játékos flörttel azonban felkeltheted a kíváncsiságát, és azt is a tudtára adhatod, hogy örülnél, ha máskor is keresne, feltéve, hogy már elkérte a számodat. Hacsak nem vagy tehát arról meggyőződve, hogy kifejezetten félénk pasival kezdtél, akinek szüksége van a konkrét megerősítésre, inkább várd meg, hogy ő keressen.

Amennyiben azonban a kíváncsiságod mégis erőt vesz rajtad, két fontos szabályt feltétlenül tarts be: egynél többször ne keresd a férfit, ha nem reagál, inkább a büszkeségedhez ragaszkodj, és őt felejtsd el.
Ha pedig a te kezdeményező lépésed nyomán lesz következő randi, arra ügyelj, hogy a jövőben már nem várhatod el, hogy ő egyedül lépjen az első csók és a kapcsolat felé, hiszen igen erőteljes irányító gesztust tettél - könnyen lehet, hogy ezt követően elvárja tehát, hogy máskor is légy hasonlóan határozott.
| Nyerj egy éjszakát az ötcsillagos sárvári Spirit Hotelbe! |
| Nyerj különleges, márkás sheás testvajat és tusolókrémet! |
| Nyerj narancsbőr ellen ampulla csomagot a csodaszép bőrért! |


