
A szex jó dolog, de egy nő nem kimondottan arról ábrándozik, hogy azzal a helyes pasival, aki szinte tökéletesnek tűnik, a nagy találkozás az első éjszaka érjen véget. Mert ő csak azt akarta. A csalódottság hasonló helyzetben jogos, és talán még egyszer azt a mondatot is el szabad mormogni, hogy minden pasi ilyen.

De ezt felejtsd el, kezdd újra az ismerkedést, azonban járj nyitottabb szemmel! Azt ugyanis, ha a pasi csak ágyba akar vinni, könnyen észreveheted, ha nem a szívet melengető macsószövegre figyelsz, hanem arra, ami mögötte van: tudd meg, hogyan buktatja le magát a nőcsábász!
Mielőtt magáról a partnerről beszélnénk, érdemes pár szót ejteni a helyszínről, hiszen titkon már ez is rengeteget elárul a férfi szándékairól. Ha nem gondolja komolyan a dolgot, inkább csak az alkalmi élvezet iránti vágy vezérli, valószínűleg olyan helyre fog vinni, ahol nem kell sokáig maradni, és árulnak alkoholt. Köztudott ugyanis, hogy a bódító ital lazítja a gátlásokat, míg tehát a komoly randipartner kifejezetten zokon venné, ha kicsit jobban becsiccsentenél a találkozón, az, aki csak a szexre hajt, talán még elő is segíti ezt a helyzetet.
Az is esélyes, hogy a lakása közelében választ helyet, hiszen valószínűleg nem szeretné romantikus városnézéssel egybekötni az éjszakát - inkább minél hamarabb megpróbál a lényegre térni. Ez alapján azonban nem érdemes rögtön arra gondolnod, hogy csak ágyba akar vinni a pasi, azt is figyeld meg, hogy ő hogyan viselkedik!
A szem akkor is árulkodó lehet, ha a pasi pont azokat a szavakat suttogja a füledbe, melyeket hallani szeretnél. Talán közhelyes szituációnak tűnhet, hogy valaki arról beszél, hogy ő tulajdonképpen mennyire nehezen lesz szerelmes, de te igazán megfogtad, és mindeközben meredten szemez a melleiddel, de hidd el, megesik. A tudatos irányítás ugyanis a legprofibb nőcsábászoknál sem terjed ki a nonverbális gesztusokra, ezek tehát könnyen lebuktatják az illetőt, ha csak a tested kell neki.
Amennyiben pedig ezt tapasztalod, és biztos nem csak egy véletlenről van szó, amit rögtön korrigál, és a dekoltázsod helyett a szemeidet nézi tovább, bátran tedd szóvá a dolgot. Bár nem érdemes rákérdezned, hogy csak a szex miatt állt-e veled szóba, ezt ugyanis nyilvánvalóan tagadná, jobban teszed, ha némi szóbeli tiltakozás után odébbállsz, és komolyabb érdeklődőt keresel.
Az övbe vagy a zseb felső részébe dugott hüvelykujj az erős szexuális érdeklődés kinyilvánítására szolgáló gesztus. Ha tehát a karok készenléti pozíciót vesznek fel, a kezek pedig hangsúlyozzák a nemi szervek tájékát, a férfi egyrészt a többi pasi felé próbálja jelezni az erejét vagy inkább szexuális energiáját, de számodra is egyértelmű üzenetet küld testbeszédével. Nemcsak azt akarja a tudtodra adni, hogy igazi férfi, de ébredező szexuális vágyáról is tanúbizonyságot tesz.
Ez persze nem azt jelenti, hogy, ha a pasi cowboy-állásba lendül, akkor talán valami más is megmoccant a nadrágjában, de valószínűleg nem a gyerekkori élményeidről szeretne csevegni veled. A mozdulatot általában a kitágult pupilla és a feléd mutató lábfej is kiegészíti, ami önmagában a vonzalom és a személyes érdeklődés jele is lehetne, azonban a férfiasságot hangsúlyozó ujjakkal kiegészítve arra utal, hogy ez az érdeklődés csak addig tart, amíg az illető meg nem kapja, amit akart.
Vajon a pasik szerint tényleg két különböző dolog a szex és a szerelem? Ha érdekel, hogy valóban létezhet-e szex anélkül, hogy az megcsalásnak számítana, nézd meg videónkat! Rövid összeállításunkban Kánya Kata társkeresési tanácsadónk mondja el véleményét a témáról.
Vajon mit tegyél, ha párod azt állítja, a megcsalás csak egyszeri véletlen volt, és többé nem fordul elő? Lehet olyan, hogy a kaland csak a szex miatt történik, és nem érzelmi alapon? Hallgasd meg szakértőnk véleményét!
Ismered a mondást, miszerint az, aki egy kerek poharat babrál, és köröz a peremén az ujjaival, szexre vágyik? Úgy látszik, ez nem teljesen alaptalan, hiszen a viselkedéskutatók megfigyelései is alátámasztották. Ezek szerint, ha valakiben felébred a nemi vágy, elkezd gömbölyű tárgyakkal matatni, ami lehet egy kerek hamutál, egy pohár vagy akár a kulcstartója.
Persze, ha mindeközben partnered nemcsak tetteti, hogy figyel a szavaidra, de valóban érdeklődik, és minél többet szeretne megtudni rólad, a személyiségedről, valószínűleg nincs okod aggódni. Arra figyelj tehát, hogy, ha több egybeeső apróság is arra utal, hogy inkább a tested köti csak le a pasit, és nem vetné meg, ha szexuális kapcsolatba kerülhetne veled.
| Nyerj egy éjszakát az ötcsillagos sárvári Spirit Hotelbe! |
| Nyerj különleges, márkás sheás testvajat és tusolókrémet! |
| Nyerj narancsbőr ellen ampulla csomagot a csodaszép bőrért! |

